- Minden a legnagyobb rendben van, kölykök! - kezdett üvöltözni Hedge edző, majd a viharfelhők felé fordította a fejét, és olyan hangot hallatott, mintha félne tőlük. - Rövid az idő, amit idekint tölthetünk, tehát kezdjetek neki a feladatok megoldásának! Vegyétek figyelembe, hogy mindenhová elvárás teljes, szép, kerek, egész mondatokban válaszolni!
Megint dörögni kezdett, és Jason kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Bár nem tudta volna megindokolni miért tette, belenyúlt a zsebébe és egy kis aranyérmét húzott elő belőle - akkora volt, mint egy féldolláros, tökéletes kör alakú, de vastagabb, és egyenetlenebb volt. Az egyik oldalán egy harci balta, a másikon pedig egy fürtös fejű ember arcképe volt. Az volt ráírva, hogy: IVLIVS, vagy valami ehhez hasonló.
- Óh, az tömör arany? - kérdezte meghökkenve Leo. - Elvileg nem lehetnek titkaid előttem, de úgy látom, mégis van. Ezt még egyszer sem mutattad meg nekem!
Jason eltette az érmét, azon gondolkozva, hogy vajon miért gondolta, hogy ki kell vennie a zsebéből. Az az érzése azonban még nem múlt el, hogy szüksége lehet rá a közeljövőben.
- Semmiség. Csak egy kis érme. - nyugtatta továbbb feszült barátját.
Leo rántott egyet a vállán.
- Na, tényleg: ki mersz hajolni a korláton, és le mersz köpni onnan? - kérdezte Jasont széles mosollyal.
A feladatlap kitöltésével nem foglalkozott túl sokat Jason főleg két dolog miatt. Egyrészt mert teljesen lefoglalta saját gondolatainak, érzéseinek és memóriakiesésének elemzése. Másrészt egyikőjüknek sem volt fogalma arról, hogy mik lennének a válaszok. Ki tudna az ő korukban két példát mondani az erózióra? Ki tudna felsorolni három fajta kőzetréteget? És legfőképpen: Kit érdekel?
Leo sem segített neki. Teljesen elfoglalta magát egy miniatűr helikopterrel, amit tisztítókendőkből csinált.
- Ezt figyeld! - Elhajította. Jason azt hitte, hogy azonnal le fog esni, de legnagyobb megdöbbenésére a kis helikopter majdnem egy percig a levegőt szelte.
- Hogy az ördögbe csináltad? - kérdezte.
- Áh, sokkal jobb lett volna, ha lett volna egy pár gumidarabom is.
- Most komolyan, tényleg barátok vagyunk?
- Amikor utoljára kérdezted, még azok voltunk.
- Teljesen biztos vagy benne? Mikor ismerkedtünk meg? Miről beszélgettünk?
Leo felhúzta a szemöldökét.
- Azt hiszem...Bocsi, de pontosan nem emlékszem. ADHD-s vagyok. Nem kérhetsz arra, hogy felidézzek múltbéli eseményeket.
- De én egyáltalán nem emlékszem rád. Történetesen senkire sem emlékszem innen.
Azzal Jason széttárta a karját.
- Mi van ha...?
- Mi van, ha mindenki rossz, és csak te vagy jó? - fejezte be Leo. - Komolyan azt gondolod, hogy te ma reggel csak úgy felbukkantál itt, és mindenkinek hamis emlékei vannak rólad? Igen, pontosan így érzem. Gondolta Jason. De ez elég nagy őrültségnek hangzik. Mindenki úgy viselkedik velem, mintha idetartoznék. Mindenki, kivéve Hedge edző...
- Csináld meg a feladatokat. Mindjárt visszajövök. - Azzal Leo kezébe nyomta a papírt. Mielőtt még barátja tiltakozni tudott volna, elkezdett a sétányon sétálgatni. Csak az ő csoportjuk volt odakint. A gyerekek többsége feladatmegoldás helyett beszélgetett, nevetett, vagy szórakozott. 5 méterre tőle Piper a feladatokkal volt elfoglalva, míg az idóta párja, Dylan csak mosolygott rá. Jason úgy tett, mintha kikapcsolódna, és odasétált az edzőhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése