A vihar egy miniatűr hurrikánná változott át. A felhők hosszú nyúlványai már leértek az üvegsétányig. Az egész egy óriási gumicukor-medúzára emlékeztet. Gondolta Jason. A gyerekek körülötte sikoltozva próbáltak bejutni az épületbe. A szél elfújta a jegyzetfüzeteiket, kabátjaikat, kalapjaikat, sőt, még néhányuk hátizsákját is. Jason keresztülcsúszott a sima üvegpadlón. Leo elvesztette az egyensúlyát és majdnem elesett, de szerencsére barátja időben elkapta, és talpra állította.
- Kösz, haver! - üvöltötte bele a szélbe Leo.
- Nyomás, nyomás, NYOMÁÁÁS! - rikoltotta Hedge edző.
Piper és Dylan a szélesre tárt ajtókat tartotta, és beengedte a többi gyereket. A lány fekete haja az arcát verdeste, kabátját pedig a szél csapkodta össze-vissza. Biztos, hogy nagyon fázik. Gondolta Jason, és bár ez igaz volt, Piper teljesen nyugodtnak és összeszedettnek tűnt, sőt mindenki mást is megpróbált megnyugtatni. Jason, Leo és Hedge edző feléjük futott, de olyan volt, mintha futóhomokon próbálnának átkelni. A szél olyan erősen fújt velük szemben, mintha harcolni akarna ellenük, és folyamatosan vissza-vissza lökögette őket. Piper és Dylan időközben még egy gyereket betessékelt az ajtón, de elvesztették egyensúlyukat, és elengedték az ajtó fogantyúit, amitől az bezárult. A lány megint megragadta az ajtó kilincsét, de hiába ráncigálta, csak nem akart kinyílni. Bentről a gyerekek nyomták, de az ajtó úgy tűnt, beragadt.
- Dylan, segíts már! - kiáltott segítségért Piper, de a fiú csak egy helyben álldogált, az arca pedig idióta vigyorba torzult. Úgy nézett ki, mintha kifejezetten örült volna a viharnak.
- Bocs, Piper. Végeztem a segítség-nyújtással.
Azzal hirtelen megcsavarta a csuklóját, amire egy széllökés felkapta a lányt, hozzávágta az ajtóhoz, majd a sétány széléhez tolta.
- Piper!
Jason megpróbált előre vetődni, de a szél nem hagyta, sőt Hedge edző még hátrább lökte.
- Edző, kérem engedjen el! - kiáltotta Jason, de az edző mintha meg se hallotta volna.
- Jason, Leo, maradjatok mögöttem! - rendelkezett Hedge. - Ez az én harcom. Tudhattam volna, hogy ő a szörnyeteg.
- Mi? - kerekedett el Leo szeme.
Egy feladatlapot fújt az arcába a szél, de ő kisöpörte azt a szeme elől.
- Milyen szörnyeteg?
A szél lefújta az edző fejéről a sapkát, ezzel szabadon eresztve kócos, göndör haját. A gubancból két kis dudor látszott ki: olyanok voltak, mint amilyeneket a mesefilmek szereplői szoktak szerezni, amikor fejbe vágják őket. Hedge megforgatta ütőjét a feje fölött, de az már másmilyennek tűnt. Valahogy egy faágból készült bunkósbottá változott, amin még kisebb ágak, sőt levelek is voltak! Dylan megeresztett felé egy ördögi vigyort.
- Ugyan, Hedge! Hagyd, hogy a fiú támadjon meg! Mindent egybevéve, hamarosan már túl öreg leszel ehhez. Nem ezért küldtek téged csak ebbe a hülye iskolába? A szemeszter eleje óta a te csapatodban vagyok, mégis most jöttél rá, hogy mi vagyok valójában! Lassan elveszted a szimatod, nagyapó.
Az edző olyan hangot hallatott, mint egy vadállat üvöltése.
- Itt a vége, kölyök! Most megöllek!
- Azt hitted, meg tudsz védeni egyszerre három félvért, öreg? Sok szerencsét hozzá!
Dylan röhögni kezdett, majd rámutatott Leora, akit erre körülfogott egy felhő. A fiú úgy szállt át a sétány fölött, mintha egy gumibaba lenne. Valahogy megfordult a levegőben, és így a sziklafalnak csapódott, ahol meg is kapaszkodott egy vékony, kiálló kődarabban.
- Hé, idedobhatnátok egy kötelet! - Hedge szitkozódott, majd odadobta a bunkóját Jasonnek.
- Nem tudom, ki vagy kölyök, de remélem, ebben jó vagy. Foglald le azt az izét!
Rámutatott Dylanre, majd Leo felé indult.
- Hogyan hozod le? - kérdezte Jason. - Tudsz repülni?
- Nem, de mászni igen! - azzal Hedge lerúgta a cipőit, szabaddá téve ezzel patáit.
Igen, tényleg patái vannak. Méghozzá kecske patái. Ámult el Jason. Azt is észrevette, hogy a dudorok a fején igazából kis szarvak.
-Te egy Faun vagy! - mondta.
- Nem, én Szatír vagyok! A Faunok rómaiak. De erről majd később beszélünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése