23. fejezet II. rész

A fiú nekiállt a kontrolpanel tisztításának. Miközben dolgozott, a hó összegyűlt a kihűlőfélben levő sárkánytesten. Leo-nak meg kellett állnia többször is, hogy egy kis tűz segítségével elolvassza, de nagyrészt autópilótaként dolgozott: a kezei maguktól dolgoztak, miközben a gondolatai messzire sodródtak. Leo nem tudta elhinni, milyen hülyén viselkedett Boreász palotájában. Ki kellett volna találnia, hogy egy családnyi télisten első látásra megutálja. A tűz isten fia, aki egy tüzes sárkányon berepül egy jeges tetőtéri lakásba - nem az évszázad ötlete. Mégis gyűlölöm, ha elutasítanak. Jason és Piper megnézhette a tróntermet. Nekem az előtérben kellett várnom Cal-al, a hoki és a nagyobb fejsérülések félistenével.
"A tűz rossz." Mondta nekem Calais. Ezzel egész jól összefoglalta a helyzetet. Tudom, hogy az igazságot nem rejtegethetem sokkal tovább a barátaim elől. A Félvér Tábor óta kísért annak a nagy próféciának az egyik sora: Vihar, vagy tűz, mi hull a világra. És én vagyok a tüzes csávó, az egyetlen 1666 óta, amikor is London leégett. Ha elmondanám a barátaimnak, mit is tudok pontosan csinálni - Hé, tudjátok mit, srácok? Valószínűleg én fogom elpusztítani a világot! - tuti nem fogadnának vissza a Táborba. Újra menekülnöm kéne. Bár ismerem a helyzetet, valahogy nem tűnik túl vonzónak. És akkor ott van még Khione. Anyám, az a csaj király volt. Tudom, hogy úgy viselkedtem, mint egy törzslapos őrült, de nem tehettem róla. Kitisztíttattam a ruhámiat a szállodában, megfésülködtem - ami sohasem egyszerű - sőt, még arra is rájöttem, hogy az övemből tudok szerezni lehelletfrissítő cukorkát. De szokás szerint semmi esélyem sem volt. Az, hogy mindenhonnan kitúrnak - életem története. A családtagjaim, a nevelőszülők, tökmindegy. Még a Wilderness Iskolában is, az utolsó hetekben úgy éreztem magam, mint egy harmadik kerék, miközben Jason és Piper - egyetlen barátaim - járni kezdtek. Örültem nekik, de még mindig úgy érzem, mintha nem lenne már szükségük rám. Amikor kiderült, hogy Jason suliban töltött ideje csak illúzió volt, annyira megörültem, hogy kaptam egy második esélyt. Most Jason és Piper megint jó úton haladnak a randizás felé. Ez teljesen bizonyos az alapján, hogy például hogy viselkedtek velem a raktárban. Miszerint csak privátban akarnak beszélgetni - nélkülem. De mit is vártam? Mindig én leszek az, aki nem illik be teljesen sehová. Khione csak kicsit gyorsabban rázott le, mint a többség. 
 - Elég, Valdez. - Szidta meg magát Leo. - Senki se fog könnyekben kitörni amiatt, mert nem vagy fontos. Csak javítsd meg a hülye sárkányt végre.  - Annyira belemerült a munkájába, hogy észre se vette, mennyi idő telt el, mielőtt meghallotta a hangot. Rosszul gondolod, Leo. Mondta a hang. A fiú ügyetlenül leejtette a kefét a sárkány fejére. Felállt, de nem látta, ki beszélt. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve lenézett a földre. A hó, a sár, még maga az aszfalt is hullámzott, mintha folyékonnyá vált volna. Egy tíz láb széles terület szemeket formált, egy másik egy orrot, egy harmadik egy szájat - egy gigászi, alvó nő arcát. Nem beszélt a szó szoros értelmében. A szája nem mozgott. De Leo hallotta tisztán hallotta a hangját a fejében, mintha a hanghullámok kiáramlottak volna a földből, végig a sárkányon és Leo testén, majd a fejében visszhangot vetettek volna. Kétségbeesetten szükségük van rád. Mondta a nő. Bizonyos értelembe véve te vagy a legfontosabb a hét közül - mint a kontrollpanel a sárkány fejében. Nélküled a többiek ereje fabatkát sem ér. Nélküled sohase érnek el hozzám, sohase állítanak meg. És akkor teljesen felébredek. 
 - Te. - Leo olyan nagyon remegett, hogy nem tudta biztosan, hangosan megszólalt-e. Nyolcéves kora óta nem hallotta ezt a hangot, mégis biztosan tudta, kié: a földasszonyé az anyja boltja előttről. - Te megölted az anyámat. - Az arc megváltozott. A száj kellemes mosolyba fordult, mintha kellemeset álmodna. Ó, drága Leo. Dehát én is az anyukád vagyok - az Első Anya. Ne szállj szembe velem. Sétálj csak el most, szépen lassan. Hagyd, hogy a fiam, Porphyrion legyen a király, és én könnyítek a terheiden. Könnyedén járkálhatsz majd a földön. Leo felkapta az első keze ügyébe kerülő dolgot - egy Porta-Potty ülőkét - és az archoz vágta.
 - Hagyj engem békén! - Káltotta. Az ülőke belesüllyedt a folyékony földbe. Hullámzott a hó és az iszap, majd az arc eltűnt. Leo a földet bámulta, hátha újra megjelenik az arc, de ez nem történt meg. Leo azt akarta hinni, hogy csak képzelődött. Ekkor egy csattanást hallott az üzem irányából - mintha két szemeteskocsi ütközött volna egymásnak. A fém csikorgott és nyöszörgött. A hang végigvisszhangzott az udvaron. Leo azonnal tudta, hogy Jason és Piper bajban vannak. Sétálj csak el most, szépen lassan. Sürgette a hang.
 - Nem valószínű. - Morogta Leo. - Adsza a legnagyobb kalapácsot, amid van. - A fiú belenyúlt az övébe, és kihúzott egy három font súlyú kalapácsot kétoldali, főttkrumpli nagyságú fejekkel. Aztán leugrott a sárkányról, és berohant az épületbe.

Visszatérés

Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni tőletek. Mármint ha van még bárki, aki hébe-hóba felpillant a blogra. Nagyon sajnálom, de idén két komoly, 3 évnyi tananyagból álló vizsgám volt év végén (ráadásul magyar és matek), amikre márciustól kezdve készültem fel. Most, hogy év vége elmúlt, folytatnám a blogolást - és tudom, hogy szólnom kellett volna előre, de elfelejtettem. Ami megtörtént, megtörtént. Feltett szándékom a 23. fejezetet és a Staff of Serapis-t befejezni. A hosszú távú célokon még gondolkozom. De megjelent a Son of Neptune magyarul, és talán a Mark of Athena is kijön még idén. Úgy érzem, veszett fejsze nyele megpróbálnom tartani az iramot a hivatalos fordításokkal. Azon kezdtem el ezért gondolkozni, hogy talán érdemesebb lenne a Kane Chronicles fordításába belekezdenem, mert annak a fordítása még nem került napirendre. Illetve sikerült megszereznem rövidebb Percy Jackson történeteket, amiket esetleg ide feltölthetnék (Ezek fordítását szintén nem tervezik). A véleményeitek érdekelnek, úgyhogy légyszíves írjátok le őket! Köszönöm a megértést: Tahlia