Hedge edző hihetetlen gyorsasággal kezdett Leo felé mászni.
- Hát nem aranyos?
Dylan Jason felé fordult:
- Most te következel, fiú!
Jason elhajította a bunkósbotot. Lehetetlennek tűnt, de a fegyver széllel szemben szállt, és fejbe találta Dylant, aki térdre rogyott. Piper annyira már a tudatánál volt, hogy felemelje a mellé esett bunkósbotot, de mielőtt még használhatta volna, Dylan felállt. Vér-aranylóan megcsillanó vér-folyt a homlokából.
- Szép próbálkozás volt, fiú.
Jasonre sandított.
-De ennél sokkal jobban kell teljesítened.
Az üveg-sétány megremegett. Vékony hajszálrepedések futtotak végig az ajtón. A diákok abbahagyták a hatalmas kapu püfölését. Arcukra kiült a félelem. Mindannyian egyszerre kezdtek elhátrálni az üvegtől. Dylan teste kavargó füstté vált. A feje, és az arcán ülő idióta mosolya megmaradt, de a többi része fekete porrá olvadt össze. A szemében villámok cikáztak ide-oda, mintha a teste egy élő viharfelhő lenne. Két fekete, megtépázott szárny meredt ki a hátából, és Dylan a sétány fölé repült. Ha léteznének gonosz anygyalok, hasonlóan nézhetnének ki. Gondolta Jason, de hangosan csak annyit mondott:
- Te egy Ventus vagy.
A fiúnak fogalma sem volt róla, honnan tudja.
- Egy vihar-szellem.
Dylan kacaja olyan erős széllökést okozott, ami akár egy háztetőt is képes lett volna letépni.
- Örülök, hogy képes voltam várni, félvér. Leot és Pipert hetek óta ismerem. Sokszor kinyírhattam volna őket. Azonban az Úrnőm azt mondta, lesz majd egy harmadik is - egy igazán különleges. Az Úrnő szépen meg fog jutalmazni majd a halálotokért.
Két újabb mini-tornádó ért földet Dylan mellett, és változott át Ventivé: kettő, szellemnek tűnő fiatal férfi, füstből levő szárnyakkal. Mindkettőjük szemében villámok izzottak.
Piper lefeküdt, és azt a látszatot keltette, mintha nem lenne teljesen magánál, de kezeivel még mindig a bunkósbotot markolta. Az arca egészen beteges színt öltött, de küldött egy eltökélt pillantást Jason felé. A fiú azonnal felfogta a jelentését: Foglald le őket! Én majd hátulról támadok. Szép, okos és könyörtelen. Bárcsak emlékeznék rá, milyen volt, amikor barátok voltunk. Amikor a barátnőm volt...Összeszorította az ökleit és felkészült, hogy támadjon, de nem volt rá esélye. Dylan felemelte a kezét, mire kezébe villám-nyalábok kerültek. A nyalábok Jason mellkasának ütköztek. BANG! A fiú arra eszmélt föl, hogy elterült, és most a hátán fekszik. A szájíze szörnyű volt: mintha égő alumínium fóliát evett volna! Felemelte a fejét, és azt vette észre, hogy a ruhái füstölögnek. A villám keresztülcikázott rajta, és kilőtte a bal cipőjét. Meztelen talpa fekete volt a sártól. A Ventik nevettek. A szél még dühödtebben fújt. Piper kihivóan felkiálltott, de hangja távolinak és gyengének tűnt az erős szélviharban. A szeme sarkából Jason látta, hogy Hedge Leoval a hátán mászik lefelé a szikláról. Piper állt gyedül a talajon, a bunkósbotot reménytelenül forgatva, hátha elijeszti vele a vihar-szellemeket. A Ventik viszont csak játszadoztak vele. A bot átszelte a testüket, mintha ott sem lenne. Dylan, a sötét, szárnyas tornádó tüzes szemekkel, Jason fölött terpeszkedett.
- Állj le! - krákogta a fiú. Bizonytalanul lábra állt. Nem tudta eldönteni ki lepődött meg jobban: Ő, vagy a vihar-szellemek.
- Hogy lehetsz még életben?
Dylan teste megremegett.
- Ennyi villámmal akár húsz férfit is ki lehetne sütni!
- Most én jövök.
Azzal Jason belenyúlt a zsebébe, és elővette az aranyérmét. Hagyta, hogy ösztönei vezessék: feldobta az érmét a levegőbe, mintha már több ezerszer csinálta volna végig ezt a mozdulatsort. Elkapta, de hirtelen már egy kardot fogott: egy borzasztóan éles, kétoldalas fegyvert. A markolata tökéletesen beleillett a kezébe. Az egész aranyból volt: a markolat, a keresztvas, sőt, még a penge is. Dylan fintorgott, majd hátrébb lebegett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése