14. fejezet II. rész

Amikor Jason tegnap este megidézte azt a villámot, a Táborozók reakciója ismerősnek tűnt számára. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a problémával hosszú ideig küzdöttem - az emberek félelemmel telve pillantanak rám, csak azért mert Zeusz fia vagyok, és ezért különleges bánásmódban részesítenek, pedig ennek semmi köze ahhoz, aki valójában vagyok. Senki sem foglalkozik velem, csak a nagy, félelmetes apám miatt (aki villámmal a kezében áll mögöttem) gondolja mindenki azt: Tiszteld a kölyköt, vagy egyél feszültséget! Tegnap este, amikor a tábortűz után a többiek visszaindultak a Kabinjaikba, Jason odament Piperhez, és a formaságok miatt megkérte, hogy csatlakozzon a küldetéshez. Piper még mindig sokkos állapotban volt, de attól még bólintott, majd összefonta karjait maga előtt. Szegény abban a ruhában biztos nagyon fázott, hiszen ujjatlan volt! 
 - Aphrodité elvette a kabátom. - Motyogta. - A saját anyám rabolt ki. - Az amfiteátrum első sorában Jason talált egy pokrócot, és bebugyolálta vele a lányt.
 - Szerezni fogunk neked egy új kabátot. - Ígérte. Piper megeresztett egy mosolyt. Jason át szerette volna karolni, azonban inkább visszafogta magát. Nem akartam, hogy azt gondolja rólam, én is olyan felszínes vagyok, mint a többiek, hogy csak azért érdekel, mert hirtelen varázslatosan szép lett. Annak azonban nagyon örülök, hogy Piper jön velem a küldetésre. Bátornak mutattam magam a tábortűznél, de...félig meddig csak megjátszottam. Ostobaság ugyan, azonban az, hogy van olyan gonosz erő, ami képes Hérát fogságba ejteni teljesen megrémített, főleg most, hogy a saját múltam rejtély számomra. Segítségre van szükségem: Pipernek velem kell jönnie. Azonban a dolgok bonyolultak, és most nincs időm azon gondolkodni, hogy mennyire, és, hogy miért szeretem Pipert. Így is elég csúnyán elbántam vele. A fiú belebújt cipőibe, és épp kifelé indult az üres, hideg Kabinból, azonban észrevett valamit, amiről eddig nem tudott. Az alul levő alkóvok egyikében kényelmes hálóhelyet alakítottak ki, úgy, hogy kitolták onnan a parázstartót, betettek egy matracot, és felragasztottak néhány fényképet az oldalára. Egy hátizsák is pihent ott. Jason komótosan odasétált. Akárki is aludt itt, az nagyon régen lehetett. A matrac dohos volt. A hátizsákot vékony porréteg vonta be. Néhány a falra ragasztott fotók közül lehullott a matracra. Az egyiken Annabeth látszott évekkel ezelőtt - tálán nyolc éves lehetett, azonban Jason tudta, hogy ő az: ugyanaz a szőke haj, ugyanazok a szürke szemek, és ugyanaz a tekintet, mintha egyszerre több száz dolgon gondolkodna. Mellette egy homokszín hajú fiú állt, aki tizennégy-tizenöt év körül lehetett. Csintalanul mosolygott, pólóján fölül pedig egy bőrpáncélt viselt. A háta mögötti alagútra mutatott, mintha épp azt mondta volna a fotósnak: Menjünk be abba a sötét alagútba, és bármilyen gonosz dologgal találkozunk ott, öljük meg! A második fotón szintén Annabeth volt és ugyanaz a srác, mint az előzőn. Egy tábortűz mellett ültek, és hisztérikusn nevettek. Utoljára Jason felemelte a lehullott fotókat. Egy szalag fotó volt olyan, minta amilyet egy csináld-magad fótós bódéban lehet csinálni. Annabeth és a homkszín hajú srác között azonban ült egy másik lány is. Talán tizenöt lehetett, fekete hajjal - ami cakkosra lett vágva, pont, mint Piperé - , fekete bőrkabáttal és ezüst ékszerekkel, tehát valamiféle gótnak tűnt; azonban nevetés közben volt lefényképezve, és egyértelmű volt, hogy a legjobb barátai veszik körbe.
 - Ő Thalia. - Mondta valaki. Jason megfordult, és szembetalálta magát Annabeth-el. A lány szomorkásnak tűnt, mintha a képek rossz emlékeket idéztek volna fel benne. - Ő Zeusz másik gyermeke, aki itt lakott... bár nem sokáig. Bocsi, kopognom kellett volna.
 - Semmi baj. - Mondta Jason. - Nem mintha az otthonomnak érezném ezt a helyet. - Annabeth utazáshoz volt öltözve: téli kabátot vett pólója fölé, kését az övére erősítette, és egy hátizsák fityegett a hátán.
 - Meggondoltad magad, és velünk jössz? - Kérdezte Jason. Annabeth megrázta a fejét.
 - Már megvan a csapatod. Percy keresésére indulok. - Jason egy kicsit csalódott lett. Nagyon örültem volna, ha van valaki a csapatomban, aki tudja egyáltalán, hogy mit csinálunk, és akkor talán nem érezném úgy magam, mintha épp egy szikláról vezetném le Leo-t és Pipert.

14. fejezet I. rész

Jason-t álmából egy nagy dörgés hangja riasztotta fel. Aztán  a fiú visszaemlékezett, hol is van. Az Egyes Kabinban mindig dörög és villámlik. Az ágya felett a kupolás mennyezetet kék fehér mozaik díszítette, ami az eget ábrázolta.A felhők össze-vissza úszkáltak, és színük néha egészen sötét lett. Dörögni kezdett, majd néhány csempe aranyszínűen felcsillant, mintha éppen villámlott volna. Azon a tábori ágyon kívül, amit a Táborozók hoztak neki, a kabinban nem volt másik normális bútor; se székek, se asztalok, se öltözködőasztalok. Még csak fürdőszoba sincs! A falakba alkóvokat vájtak, s mindegyikben vagy bronz parázstartók, vagy bronz sas-szobrocskák foglaltak helyet márvány talapzatokon. A szoba közepén egy húsz láb magas, sokszínű Zeusz szobor állt klasszikus görög palástban, egyik kezében pajzzsal, a másikban villámmal, amit úgy tartott, mintha bármelyik pillanatban hamuvá porlaszthatna valakit. Jason a szobrot tanulmányozta, valamilyen közös vonást keresve közte és az Egek Ura között. Fekete haj? Nem. Morcos arcvonások? Hát, talán. Szakáll? Kösz nem. A köpönyegében és a szandáljában Zeusz nagyon profinak tűnik, méghozzá egy nagyon profi, nagyon mérges hippinek. Aha, Egyes Kabin. Nagy dicsőség, azt mondták a többiek. Persze csak akkor, ha szeretsz egyedül aludni egy hideg templomban úgy, hogy Hippi Zeusz folyton téged bámul. Jason felállt, és megropogtatta a nyakát. Az egész teste merev volt a rossz alvástól, és a tegnap esti villám idézéstől. Az a tegnapi kis trükk nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy azt mutattam. Majdnem elájultam tőle. Az ágy mellett új ruhák hevertek: farmernadrág, edzőcipők, és egy narancssárga félvértáboros póló. Egyértelműen szüksége volt az új ruhára, azonban ahogy ránézett a szétszakadt, lila pólójára, vonakodni kezdett. Valamiért rossz dolognak tűnik felvenni a narancssárga pólót. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ide tartozom, mindannak ellenére, amit a többiek mondanak. Jason visszagondolt az álmára, hátha még több emlék visszajön Lupával, vagy a vörösfenyő erdei romokkal kapcsolatban. Tudom, hogy jártam már ott. A farkasok igaziak voltak. Azonban a fejem megfájdul, amikor emlékezni próbálok. Az alkaromon a jelek pedig szinte égetik a bőröm. Ha megtalálom azt a romos házat, megtalálom a múltat. Akármi is növekszik abban a spirálban, meg fogom állítani. A fiú felnézett Hippi Zeuszra. 
 - Örülnék a segítségednek. - A szobor nem csinált semmit. - Köszi, Durcás. - Mormogta Jason. Átöltözött, majd megnézte tükörképét a szobor pajzsában. Az arca nedvesnek és idegennek látszott a fémben, mintha épen elolvadna egy medencényi aranyban. Egyértelműen nem nézek ki olyan jól, mint Piper tegnap este, miután átváltozott. Még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, mit is gondolok róla. Idiótaként viselkedtem, s mindenki számára megmutattam, hogy teljesen megrendített a szépsége. Nem mintha bármi baj lett volna Piperrel. Persze, nagyon jól nézett ki, miután Aphrodité átváltoztatta, azonban valahogy mégsem volt önmaga,és nem tetszett neki túlzottan a figyelem. Sajnálom őt. Talán ez őrültség, hiszen nemrég lett Elfogadva egy istennő által, s most már ő a legeslegszebb lány a Táborban. Mindenki őt csodálja, és azt mondogatja neki, hogy ő a leggyönyörűbb az egész Táborban, illetve, hogy neki kell mennie a küldetésre. Azonban ez a figyelem mit sem változtat azon, hogy kicsoda ő valójában. Új ruha, új smink, ragyogó rózsaszín aura, és hirtelen mindenki odavan érte. Azt hiszem, meg tudom érteni.

13. fejezet

Jason farkasokkal álmodott. Egy tisztáson álldogált egy vörösfenyő erdőben. Előtte egy kőből készült vidéki ház romjai magasodtak. Alacsonyan szálló szürke felhők kavarogtak a ködben, és hideg esőcseppek ültek a levegőben. Egy falkányi nagy, szürke szörnyeteg keringett körülötte, néha hozzáérve a lábához, vicsorogva és fogaikat csattogtatva. Gyengéden a romok felé terelgették a fiút. Jason-nek semmi kedve nem volt ahhoz, hogy a világ legnagyobb kutyakekszévé változzon, ezért úgy döntött, hogy azt teszi, amit a farkasok akarnak.A talaj cuppogott a csizmái alatt, miközben lépkedett. Körülötte kémények maradványai emelkedtek, mint totemek. A ház valaha hatalmas lehetett, több emelettel, hosszú, vaskos falakkal és egy zsindelyes nyeregtetővel, azonban mostanra már csak egy széthullott kőcsontváz. Jason átmászott a düledező ajtófélfa alatt, és egy udvarszerűségen találta magát. Előtte egy  hosszú, téglalap alakú, kiszáradt medence volt. Vajon milyen mély lehet? Sajnos a  füst miatt nem látom az alját. Egy piszkos ösvény ölelte körül a medencét. A ház düledező falai emelkedtek az ösvénytől nem messze.  Farkasok mászkáltak a vörös téglából épült árkádok alatt. A medence távolabbi végén egy Jason-nél jó pár lábbal magasabb anyafarkas foglalt helyet. Az anyafarkas szemei ezüstösen csillámlottak a ködben, bundájának színe pedig hasonlított a téglákéhoz: vörös, enyhén barnás.
 - Ismerem ezt a helyet. - Mondta Jason. A farkas válaszolt neki. Igazából nem szólalt meg, Jason azonban megértette mondandóját, amit a fülei és a bajuszai mozgásával, a szeme csillámlásával és az ajkai mozgatásával közölt. Ez volt a farkas nyelvezete. 
Ez csak természetes. Mondta az anyafarkas. Az utazásodat még kölyökként itt kezdted el. Most vissza kell ide találnod. Egy új küldetés, egy új kezdet.
 - Ez nem igazságos! - Mondta Jason, azonban tudta, hogy semmi értelme vitatkozni az anyafarkassal. A farkasok mit sem tudnak a szimpátiáról, vagy az igazságosságról. A farkas újra megszólalt:
Hódíts, vagy halj meg. Mindig is ez volt a mi utunk. Jason tiltakozni akart, hogy hogyan is hódíthatna meg bármit, hogyha azt sem tudja kicsoda, vagy, hogy hová is kellene mennie. Én ismerem ezt a farkast. A neve egész egyszerűen Lupa, az Anyafarkas, a legnagyobb a fajtájából. Hosszú idővel ezelőtt ő talált meg engem, ő nevelt fel, ő vigyázott rám, ő választott ki, azonban ha gyengeséget mutattam volna, helyben széttép. Akkor ahelyett, hogy a kölyke lettem volna, a vacsorájává váltam volna. A farkasfalkában nincs helye gyengeségnek.
 - Tudnál segíteni nekem? - Kérdezte Jason. Lupa kiadott egy mély, morgó hangot, mire a köd eltűnt a medencéből. Elsőre Jason nem értette, mit lát. A medence ellentétes végeiben két sötét spirál tört fel a cementből, mint egy fúróberendezés fúrófejei, amik épp most törtek ki a felszínre. Vajon miből készültek? Kőből, vagy esetleg valamilyen sötét indákból? Mindkét spirál öt láb magas volt, azonban nem voltak teljesen egyformák. A Jason-höz közelebbi sötétebb volt, és tömörnek tűnt, és az indák benne egybeolvadtak. Ahogyan a fiú nézte, mintha kicsit jobban kiemelkedett volna a földből, s mintha meg is vastagodott volna. A medence Lupa felőli végén az indák nyitottabbak voltak, és mintha egy ketrecet formáltak volna. Benne, ha Jason nagyon megerőltette a szemét, mintha egy homályos figura lett volna.
 - Héra. - Mormogta Jason. Az anyafarkas morgott egyetértése jeléül. A többi farkas a medence körül mászkált, a szőr pedig felállt a hátukon, miközben bele-bele szagolgattak a medencébe. 
Az ellenség azért választotta ezt a helyet, hogy itt ébressze fel legerősebb fiát, a gigászok királyát. Mondta Lupa. Ez a szent helyünk, ahol a félistenek Elfogadtatnak. Ez a hely életet vagy halált hoz számukra. A leégett ház. A farkasok háza. Ami itt történik, utálatos dolog. Meg kell őt állítanod.
 - Őt? - Kérdezte Jason. - Mármint Hérát? - Az anyafarkas fogait csikorgatta nemtetszése jeléül. 
Használd az érzékeidet, kölyök. Egyáltalán nem érdekel Júnó, azonban ha elesik, az ellenség felkel. Az mindannyiunk végét jelentené. Ismered ezt a helyet. Meg fogod találni megint. Tisztítsd meg a házunkat! Állítsd meg őket, mielőtt még késő lenne! Mondta az anyafarkas. Mindeközben a sötét spirál tovább nőtt, mint egy szörnyű virág hajtása. Ha kinyílik, akkor valaki olyan fog világra jönni, akit nem szeretnék megismerni. Gondolta Jason. 
 - Ki vagyok én? - Kérdezte Jason az anyafarkast. - Legalább azt mondd meg nekem! - Jason tudta, hogy a farkasoknak nincs túl sok humorérzéke, azt azonban érezte, hogy a kérdés lenyűgözi Lupa-t, mintha Jason csak egy kis kölyök lenne, aki éppen azt próbálgatja, milyen lesz majd egy napon alfa hímnek lenni.
Te vagy a megmentőnk, mint mindig. Lupa felhúzta az ajkát, mintha éppen egy viccet mesélt volna. Nehogy elbukj, Jupiter fia!