1. fejezet V. rész

Pipernek a kirándulás további részében sem volt nyugta: a lányok továbbra sem hagyták békén. 
 - Az apukád biztosan berúgott, hogy ma éppen nem dolgozik... - mondta egyikük megjátszott szimpátiával.  - Szegény lány, az apjától örökölte a kleptomániát... - szólt másikuk.
Bár Piper figyelmen kívül hagyta őket, Jasonnek kedve támodt némelyiket leütni. Lehet, hogy nem emlékszem rá, de arra igen, hogy gyűlölöm az utálatos gyerekeket. Gondolataiból Leo hangja riasztotta fel. 
- Maradj nyugton Jason! Piper nem szereti, ha megvívjuk helyette a csatáit. Egyébként, ha kitalálnák, ki az apja térden csúszva könyörögnének neki bocsánatért.
- Miért, ki az apja?
Leo hitetlenségében hahotázni kezdett. 
- Viccelsz? Nem emlékszel, hogy a barátnőd apja...
- Figyelj, Piperre sem emlékszem, nemhogy az apjára-
Leo füttyentett egyet. 
- Mindegy. Majd beszélünk róla, ha visszamentünk a hálószobánkba.
Elérték a kiállítóterem végét, ahol óriási üvegajtókon keresztül egy üvegteraszra lehetett kimenni. 
- Minden rendben, kölykök. Hamarosan láthatjátok a Grand Kanyont. - jelentette be Hedge edző. - Próbáljátok meg nem tönkre tenni. A kilátó 70 Jumbo Jet súlyát is elbírja, tehát a ti pehelysúlyotok alatt nem fog kettétörni. Ha lehetséges, próbáljátok nem lelökni egymást róla, mert az extra papírmunkámba kerülne.
Azzal az edző kitárta az ajtókat, és mindannyian kiléptek a szabad levegőre. A Grand Kanyon előttük terült szét. Egy lópatkó alakú üveg sétányon találták magukat, amin keresztül le lehetett látni a kanyon mélyére. 
- Ember! - szólalt meg lassan és halkan Leo. - Ez átkozottul érdekes!
Jason teljes mértékben egyetértett az előtte szólóval. Az amnéziája és annak az érzésének dacára, hogy nem tartozik ide, úgy érezte, mintha ide született volna. A kanyon széltében-hosszában nagyobb volt, mint ahogy egy képről el lehetett volna képzelni. Olyan magasan voltak, hogy néhány madár a lábuk alatt körözött. 5000 lábbal alattuk egy, a magasság miatt kicsinynek tűnő, folyó kanyargott. Amíg bent voltak, viharfelhők kúsztak az égre, és különböző, érdekes alakú árnyat rajzoltak a sétányra és az alatta elterülő kanyonra. Jason bármely irányba nézett, mindenfelé szürke és vörös kis hasadékokat látott, mintha valamilyen őrült isten egy késsel összeszabdalta volna a tájat. Jason érdekes nyomást érzett valahol az agya hátsó szegletében. Őrült istenek... Honnan jöhetett ez az ötlet? Bárhogy próbálkozott, nem sikerült rájönnie. Úgy érezte, mintha valami nagyon fontosra sikerült volna majdnem rájönnie-valamire, amiről tudnia kellett volna. Valamiért még azt az eltéveszthetetlen érzése is támadt volna, hogy veszélyben van. 
- Minden rendben van veled? - kérdezte tőle Leo. - Ugye nem akarsz leugrani innen? Csak azért, mert akkor el kellett volna hoznom a kamerámat. 
Jason megragadta a vékony korlátot. Megborzongott, de nem a magasság miatt. Az az érzés az elméjében egyre erősödött. 
- Jól vagyok. - rázta le Leo kérdését. - Csak egy enyhe fejfájás.
Egyszerre mennydörgés hallatszott odaföntről. Egy hideg széllökés majdnem ledöntötte a lábáról a fiút. 
- Nem hiszem, hogy ez biztonságos.
Leo felpillantott a felhőkre Leo. - Egy vihar pontosan a fejünk fölött van, míg az ég máshol tiszta. Ez elég érdekes, nem?
Jason szintén felnézett, és ugyanezt gondolta. A fejük felett sötét felhők tornyosultak, újra és újra egymásba fonódva, az ég körülötte pedig gyönyörű, kék és tiszta volt. Jason nagyon kényelmetlenül kezdte magát érezni.

1. fejezet IV. rész

- Amnéziája, vagy valami hasonlója van - szólt aggódva Piper.
- Nem kéne szólnunk valakinek?
- Kinek szólnánk? Hedgenek? Ő úgy próbálná orvosolni a problémát, hogy Jasont fejjel lefelé fordítaná, és addig rázná amíg vissza nem jönnek az emlékei. Nem,  szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet, Piper.
Eközben az edző a csoport elején utasításokat üvöltözött és teli tüdőből fújta a sípját. Ezzel próbálta rávenni a gyerekeket, hogy szépen, kettes sorban menjenek. Sokszor hátrapillantott, és haragos szemmel megnézte, hogy Jason még mindig követi-e a csoportot.
- Leo, Jasonnek segítségre van szüksége - folytatta Piper. - Agyrázkódása van, vagy...?
- Hé, Piper!
Egy fiú szaladt oda hozzájuk. Befurakodott Jason és Piper közé, Leot pedig hátralökte.
- Ne beszélgess ezekkel a hülyékkel. Az én párom vagy, emlékszel?
A fiú fekete haja olyanra volt vágva, mint Supermané. A fogai olyan fehérek voltak, mint a hó. Cowboy csizmát , western nadrágot és inget viselt. Úgy vigyorgott, mintha isten ajándéka lenne a lányoknak. Jason azonnal megutálta.
- Menj innen, Dylan! - morogta Piper.
- Sohasem kértem, hogy te legyél a párom.
- Ah, semmi kétségem nem volt afelől,  hogy szeretnél a párom lenni. Ez a te Szerencse-napod.
Kézenfogta a lányt, és elvonszolta a múzeum bejárata felé. Piper még egy utolsó segélykérő pillantást küldött barátainak,  mielőtt még szem elől vesztette őket.
- Gyűlölöm ezt a gyereket. - morogta fejcsóválva Leo. - "Dylan vagyok, és saját magammal akarok randizni, csak még nem találtam ki, hogyan. Te is szeretnél velem randizni? Szerencsés vagy!"
- Ha-ha! Leo, hátborzongató tudsz lenni. - mondta Jason.
- Ja, nem egyszer mondtad már nekem ezt. Viszont,  ha nem emlékszel rám, az azt jelenti,  hogy az összes régi viccem újra elsüthetem. Na, gyere!
Ha tényleg Leo a legjobb barátom, akkor elég érdekes életem lehetett. - gondolta Jason, és követte Leot a múzeumba. Keresztülsétáltak a múzeumon, néhol meg-megállva, hogy Hedge edző elmondhasson pár érdekességet. A megafonja továbbra is egy Sith Lovagéhoz hasonlatossá tette a hangját, vagy érdekes közbeszólásokat tett ( a malac azt mondja röf-röf), amiket a gyerekek hangos kacajjal jutalmaztak.
Leo továbbra is matatott, mintha az ujjainak nem lehetne megálljt parancsolni. A Grand Kanyonnál voltak, egy múzeumban, amit a Hualapai indiánok építettek. Egy pár lány folyamatosan Pipert figyelte. Ők lehettek a népszerű klikk: egyforma nadrágot és pink toppot viseltek, annyi sminkkel, ami másoknak egy Halloween partira is elég lett volna. Az egyikük azt mondta:
 - Hé, Piper,  a te fajtád igazgatja ezt a helyet. Ingyen bejöhettél, miután eljártál egy esőtáncot?
A többi lány nevetett. Még Piper párja, Dylan is megengedett magának egy mosolyt.
- Az apukám Cherokee, nem Hualapai. - mondta csendesen Piper. - Persze Isabelle, ahhoz, hogy felfogd a különbséget, agyra is szükséged lenne.
Isabelle szeme elkerekedett a döbbenettől. Ebben a pózban úgy nézett ki, mint egy kisminkelt bagoly.
- Oh, bocsi! Akkor az anyukád tartozott ide? Ja, elfelejtettem, hogy egyáltalán nem emlékszel az anyukádra...
Piper ráugrott, de mielőtt még komolyabb baj lett volna belőle,  Hedge edző rájuk üvöltött.
- Elég legyen ott hátul, mutassatok jó példát! Ha nem teszitek, lányok, használni fogom az ütőm!
 A csoport továbbment megnézni a következő kiállítási tárgyat.

1. fejezet III. rész

- Oh...Istenem, Leo ezt meg hogy csináltad? Ezzel Piper hahotázásban tört ki.
Leo arcára ördögi vigyor ült ki.
- Különleges kisfiú vagyok...
Kabátja ujjából egy bonyolult szerkezetet húzott ki. Jason nem bírta tovább.
- Kik vagytok? Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide? Hová megyünk? Légyszi, most már komolyan szeretném tudni!
Piper felhúzta a szemöldökét.
- Viccelsz, Jason?
- Nem. Tényleg semmi ötletem sincs...
Leo rávigyorgott.
- Természetesen viccel.Engem akar megbüntetni, mert reggel szórakoztam vele.
Piper arca elkomorodott.
- Nem, én úgy gondolom, hogy igazat beszél. - Azzal Jason keze után nyúlt, de a fiú elhúzódott mellőle.
- Bocsi! - kezdett volna szabadkozni  Jason, de ebben a pillanatban Hedge edző újra beszélni kezdett.
- Megérkeztünk. A hátsó sorok nemrég önként jelentkeztek, hogy összetakarítanak ebéd után."
Az elöl és középen ülők ujjongtak, a hátul ülök pedig különféleképpen nemtetszésüknek adtak hangot.
- Áh, nincs mázlink. - szólalt meg Leo, de Piper nem is figyelt rá. Jason arcát tanulmányozta, de nem tudott belőle semmit kiolvasni.
- Beütötted a fejed, vagy valami hasonló? Tényleg nem tudod, hogy mi kik vagyunk?
Jason arca furcsa grimaszba torzult.
- Sokkal rosszabb annál. Azt sem tudom, hogy én ki vagyok.
Kiszálltak a buszból, és egy vörös kőből épült múzeum-szerűség előtt találták magukat valahol a semmi közepén. Talán tényleg ez 'A Semmi Nemzeti Múzeuma'. - gondolta Jason. Erős szél fújt, és a fiú végignézett magán: farmert, edzőcipőt, egy lila pólót, és vékony, fekete széldzsekit viselt - egyszóval nem időjárásnak megfelelően volt felötözve.
- Tehát beverted a fejed, és semmire sem emlékszel. - foglalta össze Leo színtelen hangon, ami nem sok jót sejtett.
- Szóval: a Wilderness Iskolába járunk, ami azt jelenti, hogy gonosz kisördögök vagyunk. A családod, a régi iskolád, vagy valaki azt mondta, túl sok problémával jár téged felnevelni, ezért bedugtak téged ebbe a  bájos kis börtönbe - bocs, 'bentlakásos iskolába' - Armpitba, Nevadába, ahol olyan hasznos dolgokat tanulhatsz meg, mint például ' hogy élj túl napi tíz mérföld futást a kaktuszosban margaréta-csokor cipelése közben, ami nem sérülhet meg'. És egy plussz élvezet: tanulmányi kirándulásokra megyünk Hedge edzővel, aki egy baseball ütővel tart rendet. Emlékszel már?
- Nem.
Jason nyugtalanul körbenézett: körülbelül húsz fiú és feleannyi lány. Egyikük sem tűnt edzett gyilkosnak, de a fiú elgondolkozott rajta, vajon melyikük mit követhetett el, amiért ide került, és ő mit keres itt velük. Leo körbeforgatta a szemét.
- Te tényleg végigjátszod ezt, igaz? Oké, mi hárman együtt kezdtünk itt ebben a szemeszterben, és jó barátok vagyunk. Mindent megteszel, amit én kérek tőled, nekem adod a desszertedet és megcsinálod a feladataimat...
- Leo!
Piper rácsapott a fiú hátára.
- Rendben! Hagyd figyelmen kívül az utolsó részt, de barátok vagyunk. Hát, igazából Piper számodra az utóbbi hetekben elkezdett egyre többet jelenteni...
- Leo, hagyd abba! - szólt rá Piper, akinek az  arca paprikavörös lett. Jason érezte, hogy az ő is elvörösödött. Ha valaha olyan lánnyal jártam volna, mint Piper, arra bizosan emlékeznék - gondolta.

1. fejezet II. rész

Hedge edző az órájára pillantott. 
- 5 percen belül megérkezünk! Mindenki maradjon a párjával! Ne veszítsétek el a feladatlapotokat, mert nem adhatok újabbakat, kölykök. Aki bármi problémát okoz a kiránduláson, az Igazgató elé fog kerülni, a rázósabb úton!
Azzal felemelt egy baseball ütőt, és a levegőbe ütött vele. Jason kétkedve pillantott a mellette ülő lányra. 
- Hogy beszélhet így velünk?
A lány arcára értetlenkedő kifejezés ült ki. 
- Hogy érted? Mindig így beszél velünk mindenki. Ez a Wilderness Iskola! 
"Ahol a gyerekek állatok." Úgy mondta ezt, mintha együtt találták volna ki. 
- Itt valami tévedés van. - mondta Jason. - Semmi keresnivalóm sincs itt. Nekem nem itt van a helyem.
Az előttük ülő fiú nevetve hátrafordult. 
- Persze, Jason. Mind véletlenül kerültünk ide. Én nem szöktem el hat különböző helyről. Piper sohasem lopott el egy BMW-t.
A lány megrovóan pillantott rá.
- Én sohasem loptam autót, Leo!
- Bocs, Piper, elfelejtettem. Mi is törént? Beszéltél egy emberrel, és csak úgy kölcsönadta a BMW-jét? Pedig még csak jogosítványod sincs!
Kérdő tekintettel meredt Jasonre, mintha azt kérdezné: Elhiszed ezt az ökörséget? Leo úgy nézett ki, mint egy manó: göndör, fekete fürtök, aránylag kicsi  fülek, és egy állandó, ravasz mosoly... Hosszú ujjai folyamatosan matattak: az ülésen kopogtak, kabátja csatjait pöckölték, vagy a hajába túrtak. Vagy hiperaktív, vagy túl sok energia italt iszik.  - gondolta Jason. 
- Remélem megvan a feladatlapod, mert az enyémből tegnapelőtt papírrepülőt hajtogattunk. Leo arca furcsa fintorba torzult. 
- Miért nézel így rám? Jajjj, ugye nem rajzoltak már megint rá az arcomra?
- Egyáltalán nem ismerlek - mondta Jason. 
- Persze, nem  a legjobb barátod, Leo Valdez vagyok, hanem csak egy ördögi másolata - mondta megsértve Leo. 
Jason már éppen bocsánatot akart kérni, amikor Hedge edző is észrevette a jelenetet. 
- Leo Valdez! Mi baj van ott hátul?
Leo rávigyorgott Jasonre és Piperre. 
- Ezt figyeljétek - azzal előre fordult.  - Elnézését kérem, Hedge edző, de nem hallom tisztán, amit mond. Biztos baj van a hallásommal. Használná a megafonját?
Hedge edző morogva lecsatolta a megafonját és a szájához emelte. További utasításokat adott, de hangja, ami olyan lett, mint Darth Vaderé, beleveszett a diákcsapat nevetgélésébe. Az edző újrapróbálkozott, de a megafon ezúttal tehénbőgésszerű hangot produkált. Az edző a helyére tette a megafont, majd fejcsóválva így szólt:"Eh, Valdez."

1. fejezet I. rész

Mielőtt még kinyitotta volna a szemét, Jason már érezte, hogy pocsék egy napja lesz. Egy busz hátsó részében ébredt, úgy, hogy fogalma sem volt róla, hogy hogyan kerölt oda. A mellette ülő lány kezét fogta, és nem emlékezett rá, hogy látta-e már valahol. Persze nem ez volt a probléma. Bár csak profilból látta az arcát, a fiú tudta, hogy a lány gyönyörű. Nem tudta, mit keres itt. Felült és szemével végigpásztázta a buszt. Pár tucat gyerek ült körülötte, akik iPodokat hallgattak, beszélgettek, vagy aludtak. Mind vele egykorúnak tűntek...15,16 évesnek?
Oké. Ez ijesztő. Gondolta. Nem emlékszem rá, hány éves is vagyok!
A busz egy görönygyös úton döcögött, körülötte ameddig csak a szem ellátott, kietlen sivatag. Jason biztos volt benne, hogy nem egy sivatagban él. Megpróbált visszaemlékezni... Az utolsó dolog, amire emlékszem, az...
A lány megszorította a kezét.
- Jason, minden rendben?
 Kifakult farmer, túrabakancs, és gyapjúkabát volt rajta. A haja rövid és kicsit kócos volt, mindkét oldalt egy-egy hosszú, egyenes tinccsel. Nem volt kisminkelve, mintha nem akarná, hogy mindenki rá figyeljen, de így is határozottan gyönyörű volt. A szemei olyanok voltak, mint két kaleidoszkóp: a zöld, a kék, és a barna különböző árnyalatai váltották bennük egymást. Jason elengedte a kezét.
- Hát.. tudod... én nem is...
A busz elejében egy tanár felkiáltott.
- Rendben,  kölykök, mindenki figyeljen!
Egyértelműen edző volt. Arcán olyan savanyú kifejezés ült, mintha citromba harapott volna. Baseball sapkáját a szemébe húzta, élénk narancssárga pólót, fehér tréning nadrágot és Nike edzőcipőt viselt. A nyakában síp lógott, övére pedig egy megafont erősített. Félelmetesen nézett volna ki, ha nem 150 cm magas. 
Amikor felállt és hátrafordult, az egyik diák felkiáltott.
- Hedge edző, most ül, vagy áll?
Kitört a nevetés.
- Hallottam!
Azzal az edző megpróbált rájönni, ki lehetett a rendbontó. Pillantása véletlenül találkozott Jasonével, és összehúzta szemét. A fiú nyelt egy nagyot. Érezte, hogy az edző tudja, hogy ő egyáltalán nem tartozik ide. Ha most kihív, nem tudom kimagyarázni magam. - gondolta. 
Szerencsére az edző nem figyelt rá többet.