Piper apja felsóhajtott.
-Jane beszélt a rendőrséggel, és egyezséget kötöttek. A kereskedő nem fog feljelentést tenni, de neked be kell iratkoznod egy nevadai bentlakásos iskolába. Problémás esetekre specializálódtak...mármint olyan gyerekekkel foglalkoznak, akiknek nehezen megy a beilleszkedés a társadalomba.
-Hát igen, ez az, ami én vagyok.-Piper hangja megremegett.-Egy nagy probléma.
-Piper...Azt ígérted, megpróbálod. Teljesen elszomorítottál ezzel. Fogalmam sincs, mi mást tudnék csinálni veled.
-Csinálj bármit!-Mondta Piper.-De magad csináld! Ne hagyd Jane-re. Nem küldhetsz csak úgy el magadtól.-Apja lenézett a piknik kosárra. A szendvicse érintetlenül feküdt egy darab arany csomagolópapír-darabkán. Az egész délutánt eltervezték a parton. Ez az esemény azonban tönkre tette terveiket. Nem hiszem, hogy Apu eleget tenne Jane követeléseinek. Most egészen biztosan nem. Nem olyan nagy dologban, mint egy bentlakásos iskola.
-Menj, beszélj Jane-el.-Mondta Piper apja.-Ő majd elmondja a részleteket.
-Apu...-Azonban apja a távolba meredt, mintha az óceán vizén keresztül láthatná a Szellemek Földjét. Nem fogok sírni. Fogadkozott Piper. A lány fölfelé indult a fövenyen Jane irányába, akinek az arcán szokásos, hideg mosolya ült. A nő egy jegyet nyújtott Piper felé. Mint mindig, most is már előre megszervezett mindent. Csak egy probléma vagyok a listáján, amit meg kellett oldania.
Piper álma megváltozott. Egy hegytetőn állt az éjszakában. Alatta egy város fényei pislákoltak. Előtte egy máglya világított. A lila lángok sokkal több árnyékot hagytak, mint a rendes tűz lángjai, azonban a hő olyan magas volt, hogy Piper ruhái gőzölögni kezdtek.
-Ez a második figyelmeztetésed.-Morajlott fel egy olyan erős hang, hogy a föld is beleremegett. Piper hallotta már ezt a hangot az álmaiban. Próbálta meggyőzni magát, hogy nem is olyan félelmetes, mint ahogyan emlékezett rá, azonban csak még rosszabbul érezte magát. A máglya mögött egy óriási arc körvonalai voltak kivehetőek. Első ránézésre úgy tűnt, mintha a lángok fölött lebegne, azonban Piper tudta, hogy egy óriási testhez tartozik. Nyers vonásait akár kőből is faraghatták volna. Az arc alig látszott élőnek, kivéve a fehér szemeket, amik nyers gyémántokhoz voltak hasonlatosak, és a csavart hajfürtöket, amik közé emberi csontokat dugtak. Az arc mosolygott, Piper pedig megborzongott.
-Azt fogod csinálni, amit mondtak neked.-Mondta a gigász.-El fogsz menni a küldetésre. Csináld, amit kérünk, és akkor talán szabadon elmehetsz. Máskülönben...-A gigász a máglya egyik oldala felé intett. Piper apja eszméletlenül lógott egy cölöphöz kötözve. Piper megpróbált felkiáltani. Hívni akarta az apukáját, és megkérni a gigászt, hogy engedje el, azonban semmilyen hang nem jött ki a torkán.
-Figyelni fogok.-Mondta a gigász.-Szolgálj engem, és akkor mindketten életben maradtok. Enceladus a szavát adja erre. Hagyj cserben...hát, egy millenián keresztül aludtam, ifjú félisten. Igazán éhes vagyok. Bukj el, és akkor fogok enni is.-A gigász felröhögött. A föld megrázkódott, s megnyílt Piper alatt, így a lány a sötétségbe zuhant.
Amikor Piper felébredt, az izmai úgy sajogtak, mintha egész éjszaka ír szteptáncolt volna. A mellkasa is fájt, s alig tudott lélegezni. Lefelé nyúlt a kezével, s ujjai összezárultak annak a késnek a markolatán, amit Annabeth adott neki-Katroptrison, Trójai Heléna fegyverén. Tehát a Félvér Tábor nem csak egy álom volt.
-Hogy érzed magad?-Kérdezte valaki. Piper fókuszálni próbált. Egy ágyban feküdt, egyik oldalán egy fehér függönnyel, mintha valamiféle gyengélkedőn volna. Az a vöröshajú lány, Rachel Dare ült mellette. A falon egy poszter volt, amin egy rajzolt szatír pózolt, aki nagyon hasonlított Hedge edzőre. A szatír szájából egy lázmérő lógott, alatta pedig azt hirdette a szöveg: Ne hagyd, hogy a kecskéd beteg legyen!
-Hol...-Piper hangja elhalt, amikor meglátta az ajtóban álló srácot. Egy tipikus, kaliforniai szörfösnek látszott: napbarnította bőr, szőke haj, póló és rövidnadrág. Azonban több száz kék szem volt az egész testén: a karján, a lábán, az arcán mindenfelé. Még a lábfején is volt szeme, ami Pipert bámulta a szandál csatjai közül.
-Ő Árgus.-Mondta Rachel.-A biztonság vezetője. Ő csak szemmeltartja a dolgokat...hogy úgy mondjam.-Árgus bólintott. Az állán lévő szeme kacsintott.
-Hol...?-Próbálkozott újra Piper, de olyan érzése volt, mintha vattán kellene keresztül beszélnie.
-A Nagy Házban vagy.-Válaszolt Rachel.-Itt vannak a tábori irodák. Ide hoztunk, amikor elájultál.
-Te megragadtál.-Emlékezett vissza Piper.-Héra hangja...
-Azt nagyon sajnálom.-Mondta Rachel.-Hidd el, nem az én ötletem volt, hogy megszálljanak. Kheirón meggyógyított egy kevéske nektárral...
-Nektárral?
-Az Istenek italával. Kis adagokban meggyógyítja a félisteneket, ha azonban túl sokat kapsz belőle, akkor...hamuvá éget.
-Ó. Vicces.-Rachel előrébb ült.
-Emlékszel a látomásodra?-Piper egy pillanatra megrettent, mert azt hitte, Rachel az álmáról kérdezi, amiben a gigász is szerepelt. Aztán rájött, hogy Rachel arról kérdezte, ami Héra Kabinjában történt.
-Valami baj van az Istennővel.-Mondta Piper.-Azt mondta nekem, hogy szabadítsam ki, mintha valamilyen csapdában volna. Olyasmit is említett, hogy a föld elnyel mindannyiunkat, meg egy tüzes dolgot, meg valamit a napfordulóval kapcsolatban.-A sarokban Árgus felmordult. Az összes szeme egyszerre kezdett verdesni.
-Héra hozta létre Árgust.-Magyarázta Rachel.-Elég érzékeny, ha valami fenyegeti az Istennő biztonságát. Megpróbáljuk elérni, hogy ne sírjon, mert legutóbb, amikor ez történt...nos, egy kisebbfajta árvizet okozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése