-Abban a nagy pavilonban vannak az étkezések, igaz?-Érdeklődött Leo. Nyssa bólintott.-Srácok, menjetek nyugodtan előre. Én még...egy kicsit szeretnék itt maradni.-Nyssa hezitált, de aztán ellágyultak a vonásai.
-Természetesen. Sok mindent kell most megértened. Emlékszem, milyen volt az első napom a Táborban. Gyere utánunk, ha úgy érzed, készen állsz. Csak ne nyúlj semmihez. Minden projekt itt egyszerűen meg tud ölni, ha nem vigyázol velük eléggé.
-Nem nyúlok majd semmihez.-Fogadkozott Leo. Kabintársai kimentek a műhelyből. Hamarosan Leo egyedül mardt. Körülötte a csöndet csak a vizimalom, a gépek meg a fogaskerekek hangja törte meg időnként. Leo ránézett a Tábor térképére. Alaposan megnézte az új testvérei által kirakott csapdákat, amiket a sárkány elkapására helyeztek ki. Rossz. Nagyon rossz. De nagyon ritka is. Gondolta magában. És mindig nagyon veszélyes. Előrenyújtotta a kezét, és megfigyelte az ujjait. Hosszúak és vékonyak, nem úgy, mint a többi Héphaisztosz Táborozóé. Soha sem voltam a legnagyobb és a legerősebb. Mindent úgy éltem túl, hogy használtam az eszem. Minden iskolámban én voltam az osztály bohóca, a mókamester, mert hamar megtanultam, hogyha folyamatosan viccelődöm, és azt mutatom, hogy semmit sem gondolok komolyan, akkor nem én leszek az, akit a többiek boxzsáknak használnak. Még a legelvetemültebb, leggonoszabb gyerekek sem bántottak, sőt, maguk mellett tartottak, mert én meg tudtam őket nevettetni...Plusz, a humor álarcával teljesen jól el lehet rejteni a fájdalmat. És ha ez nem működik, ott van a B terv: elfutni. Újra és újra. Van egy C tervem is, de azt megfogadtam magamnak, hogy nem használom. Soha többé...Leo hirtelen késztetést érzett arra, hogy most használja-azt, amit azóta a baleset óta nem csinált. Azóta, amióta az anyukája meghalt. Kinyújtotta az ujjait. Mindegyik bizsergett-mintha hosszú álomból ébredtek volna fel. Aztán a tűz életre kelt. Vörös, fodrozódó táncot lejtve száguldottak a lángok össze-vissza Leo tenyere körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése