Nem azért jöttem be ide, hogy jól érezzem magam. Az érzékeim mondták azt, hogy itt mintha erősebb lenne a rettegés. Az álmomnak-annak a szörnyű ultimátumnak, amiben részem volt- van valami köze ehhez a helyhez. Piper hirtelen megdermedt. Volt itt még valaki rajta és Annabethen kívül. A szobor mögött, egy kis oltárnál egy sötét kendőbe bugyolált alak állt. Egyedül a keze látszott ki a kendő alól: a tenyereit az ég felé tartotta. Úgy nézett ki, mintha valamilyen imát vagy varázsigét kántálna. Annabethnek elállt a lélegzete.
-Rachel?-Kérdezte Athéné lánya. Az alak megfordult, és ledobta kendőjét, kiengedve ezzel hosszú, göndör, vörös haját, és láthatóvá téve szeplős arcát, ami egyáltalán nem volt összhangban a Kabin komorságával, vagy a fekete kendővel. 17-nek nézett ki, egy teljesen normális tininek, zöld blúzában és kopott farmerjában, amin kihúzófilc-színű csíkok voltak keresztbe-kasul. A hideg padló dacára mezítláb volt.
-Hé!-Azzal a lány odaszaladt Annabethez, és megölelte.-Bocsáss meg! Olyan gyorsan jöttem, ahogyan csak tudtam.-Egy pár percig Percyről beszélgettek, és arról, hogy még mindig nincs semmiféle hír a fiúról. Annabeth végül ránézett Piperre, aki kényelmetlenül áldogállt.
-Faragatlan vagyok.-Kért elnézést Annabeth.-Rachel, bemutatom Pipert, aki egyike azoknak a félisteneknek, akiket ma megmentettünk. Piper, ő itt Rachel Elizabeth Dare, az orákulumunk.
-A barát, aki a barlangban lakik.-Találgatott Piper. Rachel elvigyorodott.
-Én lennék.
-Akkor, te egyfajta orákulum vagy?-Kérdezte Piper.-Meg tudod jósolni a jövőt?
-Inkább úgy fogalmaznék, a jövő időről időre megrohamozna.-Mondta Rachel.-Próféciákat alkotok. Az orákulum szelleme néha elfoglalja a testem néhanapján, és akkor sok fontos dolgot elmondok. A baj csak az, hogy olyan formában, hogy senkinek sem mond semmit. De, igen, a próféciák megjósolják a jövőt.
-Óóó.-Piper egyik lábáról a másikra állt.-Az jó.-Rachel nevetett.
-Ne félj. Mindenki egy kicsit furcsának találja. Még én is. De igazából teljesen ártalmatlan vagyok.
-Te is félisten vagy?
-Nem.-Válaszolta Rachel.-Halandó vagyok.
-Akkor mit csinálsz itt?-Piper körbemutatott a helységben. Rachel arcáról lehervadt a mosoly. Rápillantott Annabethre, majd visszafordult Piper felé.
-Csak egy megérzés. Van valami köze ennek a Kabinnak Percy eltűnéséhez. Van valami kapcsolat a kettő között. Megtanultam, hogy kövessem a megérzéseimet, főleg az előző hónapban, amikor az istenek elnémultak.
-Elnémultak?-Kérdezte Piper. Rachel Annabethre pillantott.
-Még nem mondtad el neki?
-Hamarosan elmondtam volna.-Válaszolta Annabeth.-Piper, előző hónapban...Hát, az teljesen normális, hogy az Istenek nem beszélnek túl sokat a gyerekeikkel, de általában néhány dologban számíthatunk rájuk. Néhányunk meglátogathatja őket az Olimposzon. Én gyakorlatilag a teljes szemesztert az Empire State Buildingen töltöttem.
-Tessék?
-Az Olimposz bejárata mostanában.
-Óóó.-Mondta Piper.-Miért is ne?
-Annabeth újratervezte az Olimposzt, mivel a Titán Háború nagy károkat okozott.-Magyarázta Rachel.-Annabeth nagyon jó építész. Egyszer majd meg kell nézned a salátabárt...
-Mindenképp.-Hagyta rá Annabeth.-Körülbelül egy hónapja az Olimposz csöndbe burkolódzik. A kapu bezárult, senki se mehet be. Fogalmunk sincs róla, miért. Olyan, mintha az Istenek kivonták volna magukat a forgalomból. Még az Anyukám sem válaszol az imáimra, és a Tábor vezetőjét, Dionüszoszt is visszahívták.
-A Tábor vezetője a...bor istene volt?
-Igen, de ez...
-Egy hosszú történet?-Találgatott Piper.-Oké. Folytasd.
-Igen, eléggé hosszú.-Válaszolta Annabeth.-A félvéreket továbbra is Elfogadják, de semmi más. Nincsenek üzenetek. Nem látogatnak meg minket. Semmi jele annak, hogy az Istenek egyáltalán meghallgatnak minket. Mintha valami történne-valami nagyon rossz. Aztán Percy eltűnt...
-Jason pedig feltűnt az iskolai kirándulásunkon.-Segített Piper.-Memória nélkül.
-Kicsoda Jason?-Kérdezte Rachel.
-Az én...-Piper megállította magát, mielőtt még azt mondta volna: fiúbarátom, de az erőfeszítéstől megfájdult a mellkasa.-A haverom. De Annabeth, azt mondtad, hogy Héra küldött neked egy álmot.
-Igen.-Bólintott Annabeth.-Az egyetlen kommunikációm egy Istennel egy hónap alatt, és nem más vette fel velem a kapcsolatot, mint Héra, a legkevésbé segítőkész Istennő, velem, aki a legkevésbé kedvelt félistene vagyok. Azt mondta nekem, meg fogom tudni, mi történt Percyvel, ha elmegyek a Grand Kanyonba, és megkeresek egy srácot, akin fél pár cipő van. Végül találtam ott egy csapat félvért, és a félcipős srác nem Percy, hanem Jason. Ennek így semmi, de semmi értelme sincs.
-Valami rossz történik.-Értett egyet Rachel, majd Piperre nézett. Bárcsak elmondhatnám nekik az álmom. Lehet, hogy azzal sok minden értelmet nyerne számukra. Vagy legalább a történet egy része. És a rossz dolgok még csak most kezdődnek.
-Srácok.-Határozta el magát Piper.-Van...valami amit el kéne mondanom...-Mielőtt folytatni tudta volna, Rachel teste megmerevedett. Az orákulum szeme zölden kezdett világítani, és megfogta Piper vállait. Piper megpróbált elhátrálni, de Rachel vasmarokkal szorította.
-Szabadíts ki!-Mondta a lány, de nem Rachel hangján. Egy idősödő nőé volt, aki mintha távolról beszélt volna bele egy visszhangzó csőbe.-Szabadíts ki, Piper McLean, vagy a föld eltemet mindannyiunkat. A napfordulóig van időd.-A szoba pörögni kezdett. Annabeth megpróbálta szétválasztani a két lányt, de nem használt. Zöld füst terjengett körölöttük, és Piper abban sem volt biztos, hogy ébren van, vagy alszik. Az istennő hatalmas szobra mintha felállt volna trónjáról. Piperre nézett, tekintetük összefonódott. A szobor szája kinyílt. Vett egy mély lélegzetet. Ugyanazon a hangon beszélt, mint az előbb Rachel:
-Az ellenségeink mozgolódnak. A tüzes még csak egy a többiből. Hajolj meg az akarata előtt, és akkor a királyuk visszatér, és minket a romlásba taszít. SZABADÍTS KI!!!-Pipert nem tartották meg többé a lábai. Elesett, és körülötte minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése