Annabeth bevezette Pipert a kabinba. Egy óriási, fémből készült tároló előtt álltak, ami valaha kertészeszközök tárolását szolgálhatta. Annabeth kinyitotta az ajtót, de odabent nem kertész-szerszámok voltak, kivéve, ha háborúzni akarsz a paradicsomaiddal. A tároló televolt mindenféle fegyverrel: kardokkal, buzogányokkal, sőt, még olyan bunkósbot is volt benne, mint amilyen Hedge edzőé volt.
- Minden félistennek szüksége van fegyverre. - jelentette ki határozottan Annabeth. -Hephaestus csinálja a legobbakat, de a mieink is elég jók. Athéné gyermekeinek élete legfőképp a stratégiáról szól, ezért mi jók vagyunk abban, hogy kihez milyen fegyver illik. Nézzük csak...
Hát, nem a kedvenc elfoglaltságom halálos fegyverek nézegetése, de Annabeth csak valami jót próbál nekem mutatni. Annabeth Piper kezébe nyomott egy masszív kardot: szegény lány alig bírta megtartani.
- Nem, ez nem lesz jó. - jelentették ki szinte teljesen egyszerre. Annabeth mélyebbre túrt a fegyver-halomban, és valami egészen mást húzott elő.
- Egy shotgun? - kérdezte kétkedve Piper.
- Mossberg 500. Ne félj, embereket nem tudsz vele bántani. Módosították, úgyhogy égi bronz golyók kilövésére alkalmas csak és kizárólag a szörnyeket tudod bántani vele.
- Hát, nem hiszem, hogy ez az én stílusom lenne.
- Hmmm, hát nem is. Túlságosan feltűnő. - Annabeth visszatette a shotgun, és a számszeríjak közt kezdett kutatni, amikor Piper észrevett valamit.
- Mi az ott? - kérdezte. - Egy tőr?
Annabeth előbányászta, és lefújta róla a port. Úgy nézett ki, mintha évszázadok óta nem látta volna a napvilágot.
- Hát, nem is tudom, Piper. - szólalt meg kínosan Annabeth. - Nem hiszem, hogy te ezt szeretnéd. A kardok általában sokkal hasznosabbak.
- Te is kést használsz. - mutatott a lány felfegyverzett övére.
- Hát, igen, de... - Annabeth megvonta a vállát. - Na, nézd meg, ha ezt szeretnéd.
A tőr tokja elnyűtt, fekete bőrből volt, bronzba foglalva. Hát igen, semmi feltűnő, semmi érdekes. A tőr csiszolt fa markolata tökéletesen állt Piper kezében. Amikor a lány kihúzta a fegyvert a tokból, láthatóvá vált a háromszög-szerű, körülbelül 45 cm hosszú, bronzból készült pengéje is. A penge szélei halálosan élesek voltak. A tükörképe teljesen váratlanul érte Pipert: sokkal idősebbnek, felelősség teljesebbnek, érettebbnek látszott, ahhoz képest, belül mennyire félt.
- Illik hozzád. - szólalt meg Annabeth. - Az ilyen fajta pengéket parazoniumnak hívják. Legtöbbször különféle szertartásoknál használták, főleg a magas rangú tisztek a görög hadseregben. Azt mutatta, hogy az erő és a hatalom embere vagy, de ha harcra kerül a sor, nem a legjobb fegyver.
- Nekem tetszik. Miért gondoltad, hogy nem fog tetszeni? - kérdezte Piper.
Annabeth hezitált.
- Hát...ennek a pengének megvan a maga hosszú története. - fogott bele végül. - A legtöbb ember óvakodna attól, hogy megérintse, nemhogy attól, hogy használja. Az első használója... hát, nem volt túl rózsás az élete. Helénének hívták.
Piper teljesen megdöbbent.
- Várj csak, az eredeti Helénére gondolsz? A Trójai Helénére?
Annabeth bólintott. Bárcsak gumikesztyű lenne rajtam!
- És ez csak úgy itt hever egy kupac fegyverben?
- Ókori görög cuccokkal vagyunk körülvéve. Ez nem egy múzeum. Az ehhez hasonló fegyverek azért vannak itt, hogy használjuk őket. Ezek a félvérek örökségei. Ez a tőr volt Heléné házassági ajándéka első férjétől, Menelaosztól. A tőr neve Katoptris.
- Jelentése?
- Tükör. - válaszolta Annabeth. - Olyan üveg, ami visszatükrözi a körülötte levő dolgokat. Talán azért lett ez a neve, mert Heléné csak erre használta. Nem hiszem, hogy valaha használták volna harcban.
Piper újra belenézett a pengébe. Egy pillanatig saját arcképét látta, de aztán megváltozott a kép. Egy groteszk fejet látott, amit mintha kőből véstek volna ki. Ugyanazt a kacagást hallotta, mint az álmában, majd megjelent az apja.Egy óriási máglya elé, egy póznához volt kikötve. Piper elejtette a tőrt.
- Minden rendben? - kérdezte Annabeth. - Orvost! Szükségem lenne itt egy kis segítségre! - kiáltott oda az Apolló bagázshoz.
- Nem, minden...minden rendben van. - mondta gyorsan Piper.
- Egészen biztos vagy benne?
- Igen. Csak... - Vigyáznom kell. Remegő ujjakkal Piper felvette a tőrt a padlóról. - Csak túl sok volt ez így nekem egy napra. Mindentől függetlenül azonban szeretném megtartani a tőrt, ha lehetséges.
Annabeth hezitált, aztán egy mozdulattal elküldte az Apolló-gyerekeket.
- Akkor rendben van, ha biztos vagy benne. Teljesen elsápadtál az előbb. Azt hittem, valamilyen rohamod van.
- Minden rendben. - mondta Piper, bár a szíve nagyon hevesen vert. - Van itt valahol, mondjuk, egy telefon? Felhívhatom innen az apukámat?
Annabeth szürke szemei olyan félelmetesen csillogtak, mint a tőr pengéje. Úgy nézett ki, mintha több ezer lehetséges végkimenetelt ellenőrizne éppen, mintha így próbálna olvasni Piper gondolataiban.
- Nem nagyon engedünk meg itt a Táborban telefonokat. A legtöbb félisten, ha használ egy telefont, az olyan, mintha lengetne egy zászlót azzal a felirattal, hogy 'Hé, szörnyek, itt vagyok'. De...nekem van egy. - Annabeth kivett egyet a zsebéből. - A szabályok értelmében nem lehetne nálam, de ha ez a kettőnk titka lenne...
Piper hálásan elvette, majd egy kicsit arrébb sétált, és elfordult Annabethtől. Felhívta apja privát számát, pedig tudta, mi fog történni. Üzenetrögzítő. Három napja, az álmától fogva próbálta hívni, eredménytelenül. A Wilderness Iskolában naponta egyszer lehetett telefont használni, de hiába hívta fel az apját minden délután. Gyorsan beütötte a másik számot. Az apja személyi asszisztense vette fel.
- Mr. McLean irodája.
- Jane. - mondta fogcsikorgatva Piper. - Hol van apu?
Jane egy pillanatig csöndben maradt. Biztos azon gondolkozik, hányszor fogom még ezzel a kérdéssel felhívni.
- Piper, úgy tudtam, az iskolából csak naponta egyszer hívhatsz.
- Talán nem vagyok az iskolában. - válaszolta Piper. - Talán mérföldekre vagyok tőle.
- Hmmm. - Jane egyértelműen kezdte rosszul érezni magát. - Majd elmondom neki, hogy hívtad.
- Hol van?
- Kint.
- Fogalmad sincs róla, igaz? - Piper lehalkította a hangját, abban a reményben, hogy Annabeth nem szeret hallgatózni. - Mikor fogod végre hívni a rendőrséget, Jane? Akár bajban is lehet!
- Piper, nem fogok erről szólni a médiának. Nem akarok belőle cirkuszt csinálni. Biztos vagyok benne, hogy jól van. Tudod, néha el-el tűnik, de mindig visszajön.
- Tehát igaz. Tényleg nem tudod, hogy hol van.
- El kell mennem, PIper. Élvezd az iskolát. - Azzal Jane letette. A vonal megszakadt. Piper visszasétált Annabeth-hez, és a lány kezébe nyomta a telefont.
- Nem volt szerencséd? - kérdezte a másik lány, miközben elrakta a telefont.
Piper nem válaszolt. Nem volt benne biztos, hogyha kinyitja a száját, nem kezd el újra sírni.
- A családneved McLean? Bocsi, ez nem az műfajom, de ismerősen cseng.
- Általános név.
- Igen, gondoltam. Mit csinál az apukád?
- Jól mennek neki a művészetek. Elég magas szinten jár bennük. - válaszolta automatikusan Piper. - Egy Cherokee művész. - Ez volt az általános válasza. Nem hazugság, de nem is a teljes igazság. A legtöbb ember, amikor ezt hallotta, azt gondolt, hogy az apja indián szuveníreket árul valahol egy út szélén, vagy valami hasonló.
- Óóó! - Annabeth viszont úgy tűnt, nem elégedett meg ezzel a válasszal, de azért nem feszegette tovább a témát. - Jól érzed magad? Szeretnél tovább menni?
Piper felcsatolta fegyverét az övére. Majd később, amikor egyedül leszek, kipróbálom, hogy lehet harcolni vele, mit lehet csinálni vele.
- Természetesen. - válaszolta. - Mindent látni szeretnék.
Minden kabin jól nézett ki, de Pipernek fogalma sem volt róla, melyik lehet az övé. Útközben sem lett elfogadva: nem jelent meg a feje felett semmilyen égő wombat, vagy valami ahhoz hasonló. A nyolcas kabin teljesen ezüst színű volt, és úgy világított, mint a hold.
- Artemisz? - találgatott Piper.
- Nagyon jól ismered a görög mitológiát.
- Sokat olvastam róla. Apukámnak egyszer volt egy ezzel kapcsolatos projektje tavaly.
- Azt hittem, hogy apukád egy Cherokee művész, és indián művészettel foglalkozik.
- Tudod, más dolgokkal is foglalkozik. - Piper azt hitte, ezzel mindent elárult Annabethnek: görög mitológia, McLean. Szerencsére Annabeth nem párosította össze a kettőt.
- Egyébként... - váltott témát Athéné lánya. - Artemisz a hold és a vadászat istennője, de nincsenek félvérei. Örök szüzességet fogadott.
- Óóó. - Ez az információ hátba vágta Pipert. Mindig is szerettem az Artemiszről szóló történeteket. Annyira örültem volna, ha kiderül, hogy ő az anyukám.
- Viszont vannak vadászlányai. Artemisz vadászai meglátogatnak minket néha. Ők nem Artemisz lányai, a szolgálói. Egy csapat halhatatlan tinédzser lány, akik együtt kalandoznak, és vadásznak szörnyekre.
- Ez tök jól hangzik! Tényleg halhatatlanok lesznek?
- Igen, csak akkor halnak meg, ha megszegik az esküjük, vagy ha harcban esnek el. Viszont nem szerethetnek bele fiúkba. Sohasem randizhatnak.
- Óóó. Nem túl nagy ár. - Annabeth elnevette magát. Egy pillanatig igazán boldognak tűnt. Biztos jó lehet vele délutánonként, mint barátnővel kikapcsolódni. Persze csak kevésbé zűrös időkben...Azonnal felejtsd el. Emlékeztette magát a szomorú igazságra Piper. Ne akarj itt barátokat szerezni. Ha egyszer megtudják, úgyis elfordulnak tőled...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése