12. fejezet IV. rész

Leo elvesztette az időérzékét és a tájékozódási érzékét. Szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy erdő ilyen mély és vad legyen. A sárkány addig száguldozott, míg a fák olyan magasak nem lettek, hogy felhőkarcolókra emlékeztettek, s a levelek eltakarták a csillagokat. Még a Leo tenyerén világló láng sem tudta megvilágítani előttük az utat, azonban a sárkány vöröslő szemei fényszórókként is funkcionáltak. Végül átkeltek egy patakon és egy zsákutcában végezték. Egy száz láb magas mészkőtömb emelkedett előttük. A szilárd, puszta felületen a sárkány nem valószínű, hogy fel tud mászni. Festus megállt a kőtömb aljánál, és felemelte egyik lábát, mintha mutatni akarna valamit.
 - Mi ez? - Leo lecsúszott a földre. Feljebb mászott a sziklához. Sehol semmi, csak tömör kő. A sárkány azonban továbbra is a sziklára mutatott. 
 - Ez nem fog csak úgy elmozdulni az utadból. - Mondta neki Leo. Az egyik laza vezeték felszikrázott a gép nyakán, a sárkány azonban továbbra sem mozdult. Leo rátette a kezét a sziklára. Hirtelen ujjai felizzottak. Ujjhegyeitől csíkokban lángok indultak, mintha puskaport gyújtott volna meg. A vonalak végigsercegtek a mészkő egész felületén. Addig robogtak rajta végig az izzó vonalak, míg végül egy Leo-nál ötször nagyobb vörösen szikrázó ajtót rajzoltak körül. Leo hátrébb lépett, és az ajtó kinyílt, teljesen hangtalanul, ami szokatlan volt egy kőtömb esetében. 
 - Tökéletesen kiegyensúlyzott. - Motyogta Leo az orra alatt. - Ez valami első osztályú gépezet. - A sárkány gyorsan beviharzott, mintha végre hazaért volna. Leo is belépett, s az elkezdett bezárulni mögötte. Egy pillanatra elfogta a pánik, s visszaemlékezett arra a sok évvel ezelőtti estére a gépüzletben, amikor bezárták. Mi van, ha itt ragadok? Aztán hirtelen felvilágoltak a fények - elektronikus izzók, fluoreszkáló csövek és falra szerelt fáklyák. Amikor Leo meglátta a barlang belsejét, teljesen elfeledkezett a kimenetelről.
 - Festus. - Mormolta. - Mi ez a hely? - A sárkány a szoba közepébe trappolt, s közben nyomot hagyott a vastag porrétegben, majd összegömbölyödött egy kis kör alakú emelvényen. A barlang méreteiben egy repülőgép hangárhoz hasonló volt, a két fal mentén végtelenül sok munkapaddal és tároló edénnyel, minden falon garázs méretű ajtókkal, és lépcsősorokkal, melyek felvezettek a fent levő kifutók hálózatához. Különböző felszerelések voltak mindenfelé - hidraulikus emelők, hegesztőpisztolyok, veszély esetén használatos ruhák, légkalapácsok, targoncák, meg valami, ami egy nukleáris kamrához hasonlított. Parafa hirdető táblák voltak a falakra aggatva, s tele voltak szétszaggatott fénymásolatokkal. Fegyverek, páncélok, pajszok, és egyéb harci felszerelések hevertek szanaszét mindenfelé, némelyik még csak félkész állapotban. A sárkány emelvénye fölött a magasban láncokon egy üött-kopott zászló lengett, ami annyira kifakult már, hogy a görög betűkkel ráírt feliratot szinte lehetetlen volt elolvasni, azonban Leo-nak mégis sikerült. Bunker 9 - ez áll a zászlón. A kilences számnak vajon  van köze a Héphaisztosz Kabinhoz, vagy van még másik nyolc ilyen hely, és ez a kilencedik? Leo Festusra nézett, aki kényelmesen összegömbölyödve feküdt a kis emelvényen, mintha hosszú idő óta végre hazaért volna. Vajon azért, mert tényleg ezen az emelvényen építették?
 - A többi gyerek tud...? - Leo nem fejezte be kérdését, mert már tudta rá a választ. Egyértelmű, hogy erre a helyre évtizedek óta senki sem tette be a lábát. Mindent pókhálók és por borít, s a padlón sincsenek lábnyomok, csak Festus-éi meg az enyémek. Én vagyok az első, aki belépett ebbe a bunkerbe... hosszú idő óta. Amikor a bunkert elhagyták, egy csomó projekt félkész állapotban volt. Vajon miért hagyták őket itt, s miért felejtették el ezután őket? Leo felnézett a falra, s a szeme megakadt egy térképen, ami a tábort ábrázolta csata közben, a papír azonban olyan sárga és repedezett volt, mint a hagyma héja. A sarkában egy évszám volt kiolvasható: 1864.
 - Ez teljesen lehetetlen. - Mormolta Leo. Aztán körülnézett alaposabban, s meglátott egy tervrajzot az egyik hirdetőtáblán. A fiú szíve a torkában dobogott, miközben odaszaladt. A tervrajz szinte teljesen kifakult már, de halványan még láthatóak voltak rajta a főbb vonalak. A rajz több szögből ábrázolt egy görög csatahajót, s alatta néhány szó volt olvasható: prófécia? nem teljesen értelmezhető. repülés talán? Azonban Leo figyelmét az ragadta meg, hogy ez ugyanaz a hajó volt, amit az álmaiban látott - a repülő hajó. Valaki egyszer megpróbálta itt megépíteni, vagy legalábbis megrajzolta hozzá a terveket. Aztán elfelejtették, mert prófécia még nem érkezett hozzá. A leghátborzongatóbb az egészben az, hogy az eleje ugyanúgy néz ki, mint annak, amit öt évesen rajzoltam - egy sárkányfej.
 - Hasonlít rád, Festus. - Motyogta Leo. - Ez ijesztő. - Ugyan az árboccsúcs miatt kényelmetlenül érezte magát, a fiú fejében annyi kérdés motoszkált, hogy hamarosan már szinte el is feledkezett róla. Leo megfogta a tervrajzot, hátha le tudja venni, hogy alaposabban áttanulmányozhassa, azonban a papír ropogott, amikor hozzáért, ezért inkább fenthagyta a táblán. A fiú körülnézett, hátha talál még valamilyen hajóépítésre utaló nyomot, azonban nem látott semmiféle hajót, vagy félkész hajóelemet, azonban nagyon sok ajtó nyílt a teremből, ahol akár tárolhattak is valami hasonlót. Festus felhorkantott, mintha magára akarná vonni Leo figyelmét, mintha arra figyelmeztetné, hogy nem áll rendelkezésükre már az egész éjszaka. Igaza van. Valószínűleg már csak néhány órám van napkeltéig, azonban mellékvágányra futottam.Megmentettem a sárkányt, azonban még mindig szükségem van valamire, ami tud repülni. A sárkány orrával egy bőrből készült szerszámöv felé bökött, ami Leo-tól balra feküdt egy munkapadon, aztán vöröslő szemei fénysugarakat lőttek a plafon felé. Leo felnézett oda, ahová a "reflektorfények" mutattak, s felkiáltott, amint felismerte a sötét formákat, amik a fejük felett lógtak a sötétben.
 - Festus. - Mondta halkan Leo. - Van egy nagy munkánk, amivel sietnünk kell.

12. fejezet III. rész

- Azonnal hagyd ezt abba! - Üvöltötte Leo, a sárkány azonban folytatta a hánykolódást. A fiú rájött, hogy ha nem mozdul meg gyorsan, akkor akár össze is törheti a sárkány. Nem volt egyszerű, de Leo végül kievickélt a sárkány és a tartály közül. Szerencsére a hálón levő lyukak elég nagyok voltak, úgyhogy a vékony fiú egyszerűen kimászott az egyiken. Leo odafutott a sárkány fejéhez. A sárkány megpróbálta megharapni, azonban fogai beleakadtak a hálóba. Újra tüzet fújt, azonban a lángok most már csak narancs sárgák voltak, és ki is aludtak, mire elérhették volna Leo-t, mintha a sárkány ereje elfogyóban lenne. 
- Ide figyelj. - Mondta Leo. - Csak azt éred el ezzel, hogy elárulod nekik, hogy hol vagy. Ha észre vesznek, idejönnek lángvágókkal meg különböző savakkal. Ezt akarod? - A sárkány torkából csattogó hangok törtek fel, mintha beszélni próbálna.
 - Rendben van. - Mondta Leo. - Akkor azonban meg kell, hogy bízzál bennem. - Azzal Leo munkához látott. Majdnem egy órába tellett, mire Leo megtalálta a kezelőpanelt. A sárkány feje mögött volt, ami egy értelmes megoldás. Leo a hálóban hagyta a sárkányt, hisz sokkal egyszerűbb volt egy gúzsba kötött sárkánnyal dolgozni, azonban a sárkánynak ez nem nagyon tetszett. - Maradj már nyugton! - Zsémbelt Leo. A sárkány újabb kattogó hangot hallatott, ami nyöszörgésre emlékeztetett. Leo a sárkány fejében levő vezetékeket tanulmányozta. Egy hang zavarta meg, ami az erdőből jött, amikor azonban felnézett, látta, hogy csak egy fa szellem az. Driádnak hívják, ha jól emlékszem. A leány az ágairól oltogatta el a lángocskákat. Szerencsére a sárkány nem indított meg egy teljes erdőtüzet, azonban a driád nem tűnt túl boldognak. A lány ruhája füstölt, miközben egy pléddel csapkodta a lángokat. Amikor meglátta Leo-t egy olyan jelet mutatott neki, ami biztos valami nagyon csúnyát jelent driádul, aztán eltűnt, csak egy marék zöld port hagyva maga után. Leo visszafordult a drótokhoz. Természetesen brilliáns munka volt, és Leo számára értelmezhető volt. Ez itt a motor vezérlő jelfogója. Itt van a szemek által továbbított jelek felfogó felülete. És ez a lemez...
- Ha! - Mondta Leo. - Semmi kétség. - Krekk? Kérdezte a sárkány. - A vezérlő lemezed elrozsdásodott. Valószínűleg a magasabb funkcióid szabályozására való. Berozsdásodott az agyad, mi? Semmi kétség afelől, hogy emiatt vagy... összezavarodva. - Leo majdnem azt mondta, hogy őrült, azonban még időben fegyelmezte magát. - Bárcsak lenne egy másik lemezem, azonban ez egy komplikált áramkör. Ki fogom venni, és megtisztítom. Csak egy percig fog tartani. -  Leo kivette a lemezte, és a sárkány azonnal megállt. A ragyogás elhalt a szemében. Leo lecsúszott a hátáról, majd elkezdte megtisztítani a lemezt. Az ujjaira ragadt egy kis Tabasco szósz, ami megkönnyítette a mocsok leszedését. Ahogy a lemez egyre tisztább lett, Leo egyre inkább gondolkodóba esett. Néhány áramkört teljesen meg tud majd javítani, néhanyat azonban csak jobbá tud tenni. Kéne egy teljesen új vezérlő lemez, de fogalmam sincs róla, hogyan építhetnék egyet. Leo megpróbált gyorsabban dolgozni. Fogalmam sincs, mennyi ideig lehet kivenni ezt a lemezt anélkül, hogy örökre megkárosítanám a sárkányt, azonban nem szeretném ezt most kipróbálni. Amikor mindent megtett, amit tudott, visszamászott a sárkány fejéhez, és elkezdte kipucolni a többi áramkört. 
- Tiszta kezek, mocskos felszerelés. - Motyogta az orra alatt azt a mondatot, amit oly sokszor hallott az Anyukájától. Mire végzett a kezeit teljesen befedte a kosz és az olaj, a ruhái pedig úgy néztek ki, mintha sárban dagonyázott volna, a gépezet azonban sokkal jobban festett. Behelyezte a lemezt és hozzácsatlakoztatott egy vezetéket, majd szikrák röppentek fel. A sárkány megrázta magát. A szemei újra fényleni kezdtek.
- Jobb már? - Kérdezte Leo. A sárkány olyan hangot hallatott, mint egy nagysebességű fúró. Kinyitotta a száját, majd körbeforgatta mindegyik fogát.
- Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy jobban vagy. Maradj nyugton egy pillanatra, kiszabadítalak. - Újabb harminc perc telt el, mire Leo megtalálta a hálót visszahúzó gombot, és kiszabadította a sárkányt, de végezetül a gépezet lerázta magáról az utolsó háló darabkákat is. A sárkány diadalmasan felüvöltött, és tüzet fújt az ég felé. 
- Ez most komoly? - Kérdezte Leo. - Nem tudnád véletlenül nem elárulni magad? - Krekk? Kérdezte a sárkány.
- Mindegy. Szükséged lesz egy névre. - Határozta el magát Leo. - Ezennel elnevezlek Festus-nak. - A sárkány csattogtatta a fogait, majd vigyorgott egyet. Legalábbis Leo nagyon remélte, hogy tényleg csak vigyorog.
- Tök jó. - Mondta Leo. - Azonban egy problémánk még mindig maradt: nincsen szárnyad. - Festus oldalra döntötte a fejét, majd gőzt fújt orrlyukaiból. Aztán leengedte a hátát egy eltéveszthetetlen gesztusként. Azt szerette volna, ha Leo felmászik. 
- Hová megyünk? - Kérdezte Leo, azonban túl izgatott volt ahhoz, hogy megvárja a választ. Felmászott a sárkány hátára, Festus pedig belevetette magát az erdő sötétjébe.
* * *

12. fejezet II. rész

Leo kutakodni kezdett valamiféle kapcsoló után, amivel esetleg hatástalaníthatná a hálót, azonban nem látott semmit. Egy pillanatra bepánikolt. Nyssa azt mondta sok sok ilyen csapda van az erdőben, és még többet szándékoznak kitenni. Mi van ha a sárkány már belesétált valamelyik másikba? Hogyan tudnám megtalálni egy éjszaka alatt az összeset? Leo folytatta a keresgélést, azonban nem vett észre semmiféle kapcsolót. Nem volt ott nagy piros gomb kikapcsolás felirattal. Azonban Leo továbbra is úgy gondolta, kell hogy legyen megoldás. Leo kezdett kétségbeesni-aztán meghallotta a hangot. Inkább egyfajta remegés volt, amit inkább a zsigereiben érzett, mint hallott. A frászt hozta rá, azonban a fiú csak folytatta a csapda tanulmányozását. Biztos távol van még. Errefelé közeledik azonban. Sietnem kell. Aztán Leo hallott valami horkantás szerűséget, ami nagyban emlékeztette arra, amikor a gőz nekipréselődik a fémtartály falának. A fiú nyakán fölfelé meredeztek a szőrszálak. Aztán nagyon-nagyon lassan Leo megfordult. A gödör széléről, ötven lábnyira a fiútól két vöröslő szem bámult felé. A teremtmény csillogott a holdfényben. El sem hiszem, hogy valami ilyen nagy annyira gyorsan mögém tudott lopódzni. Túl késő azonban-már biztos észrevette a tüzet. Leo hagyta, hogy a tűz kialudjon a tenyerében, hiszen a sárkányt még így is ki tudta venni a holdfényben. A fejétől a farkáig hatvan láb hosszú volt, a teste összeforrasztott bronzlapokból állt. A karmai henteskés méretűek voltak, szájában pedig több száz tőrőkhöz hasonlatos fog sorakozott. Orrlyukaiból füst szivárgott. A morgása erősen emlékeztetett arra hangra, amikor a láncfűrész átvágja a fadarabot. Könnyűszerrel kettéharaphatta vagy kilapíthatta volna Leo-t. Ez volt a leggyönyörűbb dolog, amit Leo valaha látott, leszámítva egy dolgot, ami teljesen tönkretette a fiú terveit.
-Nincsenek szárnyaid.-Mondta Leo. A sárkány morgása abbamardt, majd felemelte a fejét, mintha azt mondaná: Miért nem futsz el előlem félelmedben sikoltozva?-Hé, semmi bajom veled.-Folytatta Leo.-Lenyűgöző vagy! Jó Istenek, ki csinált téged? Hidraulikus vagy, vagy esetleg nukleáris energiával működsz? Azonban ha én terveztelek volna, egyértelműen csináltam volna rád szárnyakat. Milyen az a sárkány, aminek nincs szárnya? Talán túl súlyos vagy ahhoz, hogy repülni tudj?-A sárkány megint morgott, azonban mostmár egy kicsit zavartabban. Azt hittem, hogy gondolkozás nélkül megpróbál majd eltaposni. Ez a beszélgetés nem volt része a tervemnek. A sárkány lépett egyet előre, mire Leo elkiáltotta magát:
-NE!-A sárkány megint mordult egyet.-Ez egy csapda, bronz-agy.-Magyarázta Leo.-Ők el akarnak kapni téged.-A sárkány kitátotta a száját, majd tüzet kezdett okádni. A fehér, meleg lángok fala vette körül Leo-t. Ez sokkal több és erősebb tűz volt, min amit a fiú valaha is megidézett. Úgy érzem, mintha egy nagy, erős, forró ló vágtázott volna keresztül rajtam. A fiú bár egy kicsit megremegett, talpon maradt. Amikor elhaltak a lángok, Leo teljesen jól érezte magát. Még a ruháinak sem esett baja, amiért a fiú nagyon hálás volt. Imádom a kabátom, és ha esetleg gatya nélkül kellett volna visszamennem a Táborba, az elég...kínos lett volna. A sárkány Leo-t bámulta. Az arca nem változott, mert bronzból volt, azonban Leo megértette, mit akart mondani a sárkány: Miért nem lett belőle ropogós kis rágcsáló? Egy szikra pattant ki a bonyolult szerkezet nyakából, mintha zárlatot kapott volna.
-Nem tudsz megégetni.-Mondta Leo, miközben megpróbált fennsőbbségesnek és nyugodtnak hatni. Soha nem volt kutyája, azonban úgy érezte, a sárkányhoz is hasonló módon kell beszélnie, mint egy kutyához.-Maradj nyugton. Ne gyere közelebb. Nem akarom, hogy elkapjanak. Tudod, ők úgy gondolják, hogy valami baj van veled, és ezért tönkre akanak tenni. Azonban nem kell nekik hinned. Meg tudlak javítani, ha közelebb engedsz magadhoz...-A sárkány megnyikordult, felüvöltött, majd előrevetette magát. A csapda kinyílt. A kráter talaja kitört olyan hangot hallatva, mint amikor több ezer konzervdoboz ütődik egymásnak egyszerre. Sár és levelek röpködtek mindenfelé. Leo lába alól eltűnt a föld, majd fejjel lefelé fordult, utána pedig a fiú nyakig Tabasco szósz és motorolaj keverékében találta magát. Leo beszorult a tartály és a sárkány közé, mivel a háló mindkettejükre rácsavarodott. A sárkány tüzet fújt minden irányba, amivel megvilágította az eget, és lángra lobbantotta a körülöttük levő fákat. Olaj és Tabasco szósz terítette be mindkettejüket. Egyáltalán nem okozott fájdalmat, azonban az íze szörnyű volt Leo szerint.

12. fejezet I. rész

Az erdő egyik helyhez sem volt fogható, amit Leo valaha is látott. A fiú egy észak-houstoni lakóparkban nőtt fel. Akkoriban a legtermészetközelibb élményei azok voltak, amikor Tía Callida ahhoz a csörgőkígyóhoz vitte a tehenek legelőjén, illetve amikor egyszer véletlenül meglátta Rosa nagynénikéjét hálóingben. Aztán elküldték a Wilderness Iskolába. Az a suli azonban a sivatag közepén volt. Nem voltak ott fák olyan gyökerekkel, amikbe folyton folyvást belebotolt. Nem voltak patakok, amikbe beleeshetett. Nem voltak ágak, amik sötét, félelmetes, hátborzongató árnyékokat vetettek, s amiken baglyok ültek, amik őt lesték nagy szemeikkel. Ez volt az Alkonyat Zónája. Addig botladozott, amíg megbizonyosodott arról, hogy senki sem láthatja a Kabinoktól, aztán megidézett egy kis tüzet. Lángok táncolták körül az ujjbegyeit éppen elég fényt adva ahhoz, hogy lássa azt, ami előtte van. Öt éves kora óta nem idézett elő tartósabb tüzet a testén, amikor is Anyukája megtalálta a piknikaztalnál ülve. Anya halála óta egyáltalán nem idéztem tüzet. Még emiatt a kis tűz miatt is bűnösnek érzem magam. Leo folytatta útját, s közben egy sárkányra utaló nyomokat keresett: óriási lábnyomokat, kidőlt fákat, esetleg egy leégett erdőrészt. Valami, ami olyan hatalmas, nem lopakodhat csak úgy az erdőben, hogy semmiféle nyomot nem hagy maga után! Azonban semmit sem látok. A fiú egyszer látott egy árnyat, ami vagy medve volt, vagy farkas, azonban a teremtmény távol tartotta magát a tűztől, s Leo ezt egyáltalán nem bánta. Aztán egy tisztás hátuljában Leo meglátta az első csapdát. Száz láb széles kráter volt sziklákkal körbevéve. El kell ismerni, nagyon találékony. A gödör közepén egy medence méretű fém tartály állt, benne pedig habzó, sötét folyadék, Tabasco szósz és motorolaj keveréke. Egy emelvényen a tartály fölé függesztve egy ventilátor állt, ami körbe-körbe forogva szétfújta a szagot. Ezek szerint a fém sárkányok képesek érzékelni a szagokat. A tartály azonban védtelennek tűnt. Leo közelebbről is megnézte az építményt, s a tűz illetve a Hold halovány fényénél ki tudta venni, hogy az egész kráter köré dróthálót fektettek. Lehet, hogy az, hogy látom, nem a legmegfelelőbb szó erre. Inkább érzem, mintha a mechanikus szerkezetek hőt bocsátanának ki, amit én azon nyomban érzékelnék. Hat nagy bronz lemez állt kifelé a tartály tetejéből. Nyomásérzékelők talán? Ezek szerint amint a sárkány ráhajol az egyikre, a háló körécsavarodik, és voilá-egy csomagolt szörnyeteg kipipálva. Leo még közelebb ment, majd megmozgatta az egyik bronzlemezt. Nem történt semmi, pontosan úgy, ahogy számítottam. Be kellett állítaniuk az érzékelőket arra, hogy valami nagyon nehéz fog jönni, mert különben sokmindent elkapnának, például kisállatokat, embereket, vagy esetleg kisebb szörnyeket. Semmi kétségem afelől, hogy ebben az erdőben semmi olyan dolog sincs, ami nehezebb lenne egy bronz-sárkánynál. Legalábbis nagyon remélem, hogy nincs nehezebb. Leo lement a kráter aljába. A kigőzölgés annyira elviselhetetlen volt, hogy Leo-nak könnyezni kezdett a szeme. Emlékszem, egyszer Tía Callida (Héra, nem tökmindegy?) chop jalapenos-t csinált nekem, s az ital a szemembe került. Nagyon fájt, ő azonban csak annyit mondott: "Ki kell hogy bírd, kicsi hős. Az Aztékok anyád szülőföldjéről úgy büntették meg a gyerekeiket ha rosszak voltak, hogy egy olyan tűz fölé tartották őket, amibe előtte chilipaprikákat tettek. Nagyon sok hőst neveltek fel ilyenformán." Teljesen pszihopata volt az a nő. Nagyon örülök annak, hogy én is részese lehetek annak a küldetésnek, ami a kiszabadításodra igyekszik. Tía Callida biztos imádná ezt a kádat, hiszen ez egy fokkal még a chop jalapenos-nál is rosszabb. 

11. fejezet IV. rész

Leo hezitált, mielőtt belépett volna az erdőbe. Odabent teljes sötétség volt, s időnként baglyok huhogása hallatszott, illetve valamiféle sziszegés a távolból, mintha kígyók gyűltek volna kórusba. Leo visszaemlékezett arra, amit Will Solace mondott neki: "Senki sem mehet be egyedül az erdőbe, pláne nem fegyvertelenül." Nekem azonban semmim sincs: nincs sem kardom, sem zseblámpám, de még segítségem sem. Leo hátrafordult, és végignézett a fénylő kabinokon. Visszafordulhatnék, s megmondhatnám mindenkinek, hogy csak vicceltem. Hmm. Akkor Nyssa menne helyettem a küldetésre, s én megtanulnám, hogy hogyan legyek része a Héphaisztosz Kabinnak. Vajon mennyi idő kellene ahhoz, hogy én is olyan levert legyek egész álló nap, mint ők? "Senki sem állíthat meg abban, hogy összetörjem a lelked." Mondta egyszer az alvó hölgy Leo-nak. "Emlékezz erre a napra, kis hős, majd amikor arra fognak kérni, hogy szállj szembe velem."
-Hidd el, Hölgyem,-Motyogta Leo.-hogy még mindig emlékszem arra a napra. Akárki is legyél, be fogok mosni neked az arcodba, méghozzá Leo-stílusban.-A fiú vett egy mély levegőt, majd belépett az erdőbe.

11. fejezet III. rész

Leo megborzongott, amikor a rájött, hogy a nő tényleg alszik. A fátyol mögött szemei csukva voltak. A legfurcsább azonban az volt, hogy a ruhája nem szövetből készült, hanem földből, ami folyamatosan a teste körül kavargott. Sápadt arcát vékony homokrétegből készült fátyol takarta. Olyan érzésem volt, mintha éppen akkor kelt volna ki a sírból. Leo tudta, hogy nagyon jó, hogy a hölgy még alszik, mert ha felébredne, az szörnyűséges dolgokhoz vezetne, és minden sokkal rosszabb lenne, mint amilyen most.
-Még nem tudlak elpusztítani.-Suttogta a nő.-A Sors még nem engedi, de anyád kívül esik a védelmükön, illetve azt sem gátolják meg, hogy szétzúzzam a lelked. Emlékezz vissza erre az estére, kis hős, amikor majd arra kérnek, hogy engem akadályozz.
-Hagyd békén az Anyukámat!-Félelem tolult Leo lelkébe, amikor a nő előrefelé indult. Mozgása inkább egy lavináéra emlékeztetett, mint egy emberére, mintha csak egy sötét földtömeglenne, aki a fiú felé dől.
-Hogyan fogsz megállítani?-Suttogta a nő, miközben keresztülment az asztalon, minden egyes testrésze külön-külön, majd újra felvette eredeti alakját. Leo felé tartott, és a fiú tudta, hogy rajta is keresztül tudna menni. Ő volt az utolsó akadály a nő és az Anyukája között. Hirtelen lángra lobbantak kezei. A nő egy álmos mosollyal nyugtázta ezt a megmozdulását, mintha már nyert volna. Leo elkiátotta magát elszántságában. A látása vörösbe fordult. Lángok söpörtek végig a föld-asszonyon, a falakon, a bútorokon és a bezárt ajtókon. Aztán Leo elvesztette az eszméletét. Amikor felébredt, a kórházban találta magát. A nővérke próbált kedves lenni vele. Elmondta, hogy tűz ütött ki a raktárban, és hogy az Anyukájának nem sikerült kijutnia. A nővérke azt is mondta, hogy sajnálja, azonban Leo üresnek érezte magát. Elvesztette az irányítást és bekövetkezett az, amitől Anyukája óva intette. Anyu halála az én hibám. Hamarosan a rendőrség is megérkezett, és ők nem voltak kedvesek. A tűz ugyanis, mint mondták, a pihenőben kezdődött, pontosan ott, ahol Leo volt. A fiú valami csoda folytán megmenekült, de milyen fiú az, aki bezárja az Anyukája dolgozójának az ajtaját, úgy, hogy tudja, hogy bent van, majd gyújt tüzet? Később a lakóparkban a szomszédok elmondták a rendőrségnek, hogy milyen furcsa gyerek az a Leo. Meséltek nekik többek között a piknikasztalról, illetve a beleégett kéznyomokról, és azt hajtogatták, hogy mindig is tudták, hogy valami nincs renben Espernza Valdez fiával. A rokonai nem engedték be Leo-t  a házukba, Rosa Nagynénije pedig ráüvöltött a fiúra, hogy "DIABLO!" , aztán pedig üvöltözni kezdett a szociális munkásokkal, hogy vigyék Leo-t a szeme elől. Tehát Leo bekerült az első nevelőotthonába. Néhány nap múlva elszaladt onnan. Néhány nevelőotthonban tovább maradt, mint a többiben. Olyankor sokat viccelődött, kialakított néhány gyerekkel baráti viszonyt,és azt játszotta, hogy semmi problémája sincs, de előbb vagy utóbb mindig elmenekült. Ez volt az egyetlen dolog, ami enyhítette Leo fájdalmát: az az érzés, hogy folyamatosan mozgásban van, s közben egyre távolabb kerül a leégett raktár hamvaitól. Megígértem magamnak, hogy soha többé nem játszom a tűzzel. Utána sokáig nem gondolkoztam sem Tía Callidán, sem azon az alvó hölgyön, földbe bugyolálva. A fiú már majdnem az erdőnél járt, amikor fejében meghallotta Tía Callida hangját: Nem a te hibád volt, kis hős. Az ellenségünk ébredezik. Itt az ideje, hogy felhagyj a futással. 
-Héra.-Motyogta Leo.-Valójában nem is vagy itt, ugye? Valahol egy ketrecben kuksolsz.-Válasz nem érkezett. Azonban Leo legalább egy dolgot megértett: Héra egész életében figyelte. Valahonnan tudta, hogy egyszer szüksége lesz rám. Talán a Sors, amit annyiszor emlegetett, talán tudta a jövőt. Leo nem volt biztos benne. Azt azonban tudom, hogy el kell mennem erre a küldetésre. Jason próféciája figyelmeztetett minket, hogy óvakodjunk a földtől. Ennek valószínűleg köze van ahhoz az alvó hölgyhöz az üzletben. Meg fogod találni a végzeted. Ezt ígérgette nekem Tía Callida. Egyszer majd minden értelmet nyer számodra. Talán hamarosan megértem, hogy miért álmodtam olyan sokszor azzal a repülő hajóval. Vagy lehet, hogy hamarosan megismerem végre Apám. Vagy lehet, hogy hamarosan esélyem nyílik majd megbosszulni Anyu halálát. De először az aktuális problémával foglalkozom. Megígértem, hogy kerítek Jasonnek légi fuvart. Nem a repülő hajó lesz a megfelelő-nincs elég időm megépíteni egy olyan bonyolult szerkezetet. Gyorsabb megoldásra van szükségem. Egész pontosan egy sárkány kell nekem. 

11. fejezet II. rész

Az utolsó találkozásuk után Anya bevitt a házba, és hosszasan elbeszélgetett velem. Emlékezett vissza Leo. Olyan kicsi voltam, hogy sok mindent nem fogtam fel belőle.
-Nem jöhet vissza többé.-Mondta Anyukám. Gyönyörű arca volt, kedves, mosolygós szemekkel, haja pedig fekete csigákban hullott alá. Idősebbnek tűnt a koránál nehéz munkája miatt. A szeme alatti karikák általában sötétek és mélyek voltak. Kezei bőrkeményedésekkel voltak tele. Ő volt az első a családjában, aki diplomát szerzett, méghozzá gépészmérnökit. Mindenfélét tudott tervezni, megjavítani, vagy építeni. Azonban senki sem bérelte fel. Semelyik vállalat nem vette komolyan, így egy gépműhelyben kötött ki, ahol épp annyi pénzt keresett, hogy fiával együtt meg tudjon élni. Mindig gépolaj-szaga volt, és amikor beszélt, folyamatosan váltogatta a spanyol és az angol nyelvet, mintha csak eszközök lennének, amiket használnia kell. Évekig tartott, még Leo rájött, hogy nem mindenki úgy beszél, mint az Anyja. Morze-kódra is megtanította a fiát, játékképpen. Különböző, egyszerű üzeneteket kopogtak egymásnak, mint: Szeretlek., vagy: Jól vagy?
-Nem érdekel, mit mond Tía Callida.-Mondta nekem Anyu.-Nem hiszek sem a végzetben, sem a Sorsban. Te még túl fiatal vagy hozzájuk amúgyis. Még mindig az én kisbabám vagy.-Megfogta Leo kezét, és égésnyomok után kutatott rajtuk, természetesen azonban nem talált egyet sem.-Leo, figyelj most jól rám. A tűz csak egy eszköz, mint a többi, azonban veszélyesebb a legtöbbnél. Nem ismered a határaidat. Kérlek, ígérd meg nekem: nem játszol többet a tűzzel, amíg meg nem ismered az Apád. Egy nap, mijo, találkozni fogsz vele. Ő majd mindent el fog magyarázni neked.-Leo azóta hallgatta ezt a mondatot, amióta az eszét tudja. Egy nap majd megismerem Apámat. Anyu soha egyetlen kérdésemre sem válaszolt vele kapcsolatban. Leo soha nem látta az Apját, sőt, még csak képet sem látott róla, azonban Anyukája mindig úgy beszélt róla, mintha csak leugrott volna a boltba, és hamarosan majd úgyis visszajönne. Leo megpróbált hinni neki. Egy nap, majd minden értelmet nyer. A következő néhány évben boldogok voltunk Anyuval. Majdnem teljesen el is feledkeztem Tía Callidáról. Persze még mindig álmodtam a repülő hajóról, azonban a többi esemény mintha tényleg csak álom lett volna. Aztán minden megváltozott, amikor nyolc éves lettem. Akkorra már minden egyes szabad percemet a gépműhelyben töltöttem Anyuval. Jobban tudtam addigra mérni és számolni, mint a legtöbb felnőtt. Megtanultam 3D-ben gondolkodni és megoldani mechanikai problémákat fejben, mint ahogy Anyu is csinálta. Egyik este sokáig lent maradtak, mert Leo Anyukája egy fúró tervén dolgozott, amit azt remélte, szabadalmaztatni tud majd. Ha el tudta volna adni a prototípust, talán megváltozott volna az életük. Talán tényleg elért volna akkor egy igazi áttörést. Ahogy dolgozott, Leo különböző szerszámokat adogatott neki, és közben vicceket mesélt, hogy továbbra is tartsa Anyjában a lelket. Imádtam, amikor megnevettettem. Anyukám olyankor mindig azt mondta: "Aukád biztos nagyon büszke lenne rád, mijo. Hamarosan meg fogod őt ismerni, semmi kétségem felőle." Leo Anyukájának dolgozószobája az üzlet hátuljában volt. Leo-t mindig kirákirázta tőle a hideg, amikor este voltak ott, mert addigra már csak ők voltak az üzletben. Minden hang végigvisszhangzott a sötét raktáron, bár Leo addig nem bánta, amíg együtt volt bent az Anyukájával. Ilyenkor még ha el is kalandozott Leo a raktárban, Morze-kóddal tudták tartani egymással a kapcsolatot. Amikor el akartak menni, végig kellett menniük a teljes üzleten, a pihenőszobán, hogy kijuthassanak a parkolóba, s folyamatosan zárniuk kellett maguk után az ajtókat. Azon az estén, miután befejezték, amikor elértek a pihenőszobába, Leo Anyukája észrevette, hogy a műhelyében hagyta a kulcsait.
-Ez vicces, mijo.-Leo Anyukája elmosolyodott.-Úgy emlékszem, hogy nálam voltak. Na, mindegy. Várj itt, mijo. Egy perc múlva visszatérek.-Még egyszer rámmosolygott-az volt az utolsó mosoly, amit kaptam tőle-majd visszament a raktárba. Még csak pár szívdobbanásnyi idő telt el, amikor a külső ajtó kínyílt, a belső ajtó pedig bezárult.
-Anyu?-Leo fülében dübörgött a vér. Valami összeütközött a belső ajtóval a túloldalról.
-Anyu!-Akármilyen erősen nyomta is Leo, az ajtó nem nyílt ki.-Anyu!-Leo kétségbeesett üzenetet kopogott az ajtón: Jól vagy?
-Nem hall téged.-Mondta egy hang. Leo megfordult, és szembetalálta magát egy furcsa hölggyel. Először azt hittem, Tía Callida az. Ugyanúgy sötét köpenybe burkolódzott, azonba arcát fekete fátyol takarta.
-Tía?-Kérdezte Leo. A nő kuncogott egyet, mintha csak félig lenne ébren.
-Nem a védelmeződ vagyok.Csupán nagyon távoli rokonod vagyok.
-Mit...Mit akarsz? Mi történt Anyuval?
-Ah...Hűséges vagy az Anyukádhoz. Milyen aranyos. De, tudod, nekem is vannak gyerekeim...és megértem, hogy egy nap majd ellenük kell harcolnod. Amikor megpróbálnak majd felébreszteni, te akadályozni fogod őket. Én azonban ezt nem engedhetem.
-Nem ismerlek. Nem akarok senki ellen harcolni.-A nő úgy suttogott, mintha félálomban lenne.
-Okos döntés...