2. fejezet V. rész

- Buta... Öreg... Ronda... Kecske. - morogta Leo.
- Hová ment? - kérdezte Piper. A fiú felmutatott.
- Még nem jött le. Légyszi mondjátok, hogy nem mentette meg az életem.
- De, kétszer is. - válaszolt neki Jason. 
Leo felhördült.
- Mi történt? Egy tornádó-őrült, egy arany kard... Aztán bevertem a fejem. Ez minden?Hallucinálok? - Jason ezidáig teljesen el is felejtkezett a kardról. Odasétált, ahová a fegyver esett, majd felvette. Az egyensúlyozása teljesen tökéletes volt. Felfele suhintott vele, mire a kard újra aranyérmévé változott, és a tenyerébe esett.
-Aha. - szólalt meg Leo. - Most már biztos, hogy hallucinálok.
Piper megborzongott. Vizes ruhái teljesen rátapadtak a bőrére.
- Jason, valami furcsa lények...
- Igen. Ventik. - válaszolt a fiú határozottan. - Viharszellemek.
- Oké. Teljesen úgy csinálsz, mintha már láttál volna ilyeneket. Ki vagy te?
A fiú megrázta a fejét.
- Ez az, amit reggel óta próbálok elhitetni veletek. Nem tudom.
A viharfelhők szertefoszlottak egy szélfuvallat következtében. A többi gyerek a Wilderness Iskolából csak értetlenkedve és félelemmel telve bámult kifelé az üvegen. Biztonsági őrök próbálkoztak az ajtó kinyitásával, de nem jártak szerencsével.
- Hedge edző azt mondta, meg kell védenie három gyereket. - emlékezett vissza Jason. -Szerintem ránk gondolt.
- És amivé Dylan változott át... - Piper megborzongott. - Istenem, minek is nevezett bennünket? Félvérnek? Félistennek? 
Leo a hátán feküdve bámulta az eget, és úgy tűnt nem akar felkelni.
- Fogalmam sincs, mit jelent az, hogy félvér. - vette fel a beszélgetés fonalát a fiú. - Abban azonban biztos vagyok, hogy nem érzem magam istenien. Miért, ti istennek érzitek magatokat?Valami olyan hangot hallatott, mintha két száraz valamit egymásnak dörzsölnének, aztán a sétány recsegése felerősödött.
- Le kellen jutnunk innen. - jegyezte meg Jason. - Talán ha...
-Ooookééééé - vágott közbe Leo. - Ugye rosszul látom, hogy azok ott repülő lovak?
Biztos túl erősen verte be a fejét. Gondolta Jason, aztán meglátott egy fekete árnyékot kelet felől közeledni. Madárnak túl nagy, repülőnek túl lassú. Ahogy közeledett, már láthatóvá vált két jószág. Szürke, négylábú, lóformájú lények voltak, két kb. 6 méteres szárnnyal. Egy színesre festett, két kerékkel ellátott dobozt húztak maguk után. Ez egy harci szekér. Döbbent rá Jason.
- A mentőcsapat! Hedge mondta, hogy egy ismeretlen brigád értünk fog jönni. - emlékezett vissza a fiú.
- Egy ismeretlen csapat? - állt talpra Leo. - Nem hangzik valami túl jól.
- Hova akarnak minket kimenteni? - kérdezte Piper. 
Jason figyelmét azonban teljes mértékben lefoglalta a szekér útja, ami éppen a sétány túlvégén szállt le. A repülő lovak összezárták szárnyaikat, és olyan lassan és óvatosan indultak el a három gyerek felé, mintha attól félnének, hogy összetörik alattuk a sétány. Két velük egyidős gyerek állt a kocsiban: egy magas, szőke lány, talán egy kevéssel idősebb, mint Jason, és egy megtermett, kopasz srác, akinek mintha téglákból rakták volna össze az arcát. Mindketten farmert és narancssárga pólót viseltek. A hátukra pajzs volt szíjazva. Ókori harcosoknak tűntek...

2. fejezet IV. rész

Hedge edző elbődült, ijedten kiáltotta:
- Jason,  fuss!!! Mentsd meg Pipert! - azzal, mint egy őrült bakkecske ugrott rá Dylanre. Kezével ütötte, patájával rugdalta, és szarvával szurkálta a szörnyet, míg az le nem dobta Leot a sétányra. A fiú szerencsére megszabadult a Ventitől, de a szellem elkapta az edző karját, aki hiába kapálódzott és szitkozódott. Felszálltak az égbe, és Hedge utoljára ráüvöltött Jasonre:
- Mentsd meg a lányt! Én majd elbánok ezzel!
A szatír és a szellem pörögve csapódtak a felhőkbe, majd tűntek el a szemük elől.
Mentsem meg? Dehát Piper lezuhant!  Azonban a fiú ösztönei felülkerekedtek kétségein. A korláthoz rohant. Teljesen megőrültem! - gondolta, azzal a mélybe vetette magát. Egyáltalán nem félt a magasságtól. Attól tartott, hogy szétzúzza magát a köveken. Gyakorlatilag mindenre fel voltam készülve, de arra nem számítottam, hogy a Grand Kanyon alján fogok meghalni Piperrel együtt. 
A kanyon fala mellett gyorsan változott. Úgy érezte, mintha le akarnák hámozni a bőrt az arcáról. Egy szívdobbanásnyi időn belül elkapta Pipert, aki vadul kapálódzott. Megfogta a lány csuklóját, becsukta a szemét, és várta a halált. Piper felsikantott. A szél összeborzolta mindkettejük haját.  Vajon milyen érzés meghalni? Biztos nem túl kellemes. Azt kívánta, hogy soha ne érjék el a kanyon alját. Hirtelen abbamaradt a szél áramlása körülöttük. Piper hirtelen fellélegzett. Tehát most haltunk meg. Furcsa, hogy semmi fájdalmat nem érzek. 
- Ja...Jason! - szólalt meg Piper.
A fiú kinyitotta a szemeit. Már nem zuhantak lefelé,  hanem valahogy lebegtek a levegőben. A folyó 100 méterrel alattuk folyt. Erősen megölelte Pipert, aki belecsimpaszkodott a nyakába. Összeért az orruk. A lány szíve olyan erősen vert, hogy a ruháin keresztül is érezni lehetett. A lehelete fahéj szagához hasonlított.
- Ezt meg hogyan...?
- Nem én voltam. Arról tudnom kéne, hogy képes vagyok repülni. - vágott a lány szavába Jason. Azt sem tudom mire vagyok képes. Elképzelte, hogy felfele indulnak. Piper felszisszent amikor emelkedni kezdtek. Jason rájött, hogy nem repülnek. Érezte a levegő nyomását a talpa alatt. Olyan volt, mintha egy gejzír tetején egyensúlyoznának.
- A levegő a segítségünkre van.
- Ha tényleg így van, akkor vedd rá, hogy vigyen ki minket innen!
A fiú lenézett. Az lett volna a legegyszerűbb, ha nyugodtan leszállnak a kanyon aljára. Azután felnézett. Az eső már nem esett, és a viharfelhők sem tűntek túl veszélyesnek. Semmi garancia nem volt arra, hogy a Ventik elmentek. Azt sem tudta, mi történt Hedge edzővel. Viszont fennt hagyta Leot, aki még nem volt teljesen tudatos állapotban.
- Segítenünk kell! - jelentette ki Piper, mintha olvasna Jason gondolataiban.- Fel tudnál...
- Meglátjuk. - azzal Jason azt gondolta: fölfele!  Azonnal emelkedni kezdtek. Ha nem lett volna sokkos állapotban biztos, hogy örült volna annak, hogy képes meglovagolni a szeleket. Amint megérkeztek a sétányra, odafutottak Leohoz. Piper a hátára fordította a fiút, aki erre felmordult. A kabátja teljesen átázott, a haja aranylóan csillogott a szörnyportól. De legalább biztosan nem halt meg...

2. fejezet III. rész

Dylan ráüvöltött bajtársaira:
- Na, mi lesz már?! Öljétek már meg!
A másik kettő erre felmordult. Nem lehetnek valami boldogok. Jasonnek nem maradt ideje kimondani a gondolatát, mert máris felé szálltak ellenségei. Ujjaik hegyén elektromos szikrák pattogtak. Jason hirtelen ráugrott az egyikre. Kardja keresztülszelte a Venti testét, és a szörny aranyló porrá változott. A második megeresztett egy enyhe villám-sugarat, de Jason kardját felemelve az üvegbe vezette. A fiú a támadója elé lépett, és döfött egyet-csak egy gyors kis csuklómozdulatra volt szüksége. A második Venti is aranyló porral vált egyenlővé.  Dylan felüvöltött a megszégyenüléstől. Lenézett, mintha abban reménykedne, hogy bajtársai újraformálódnak, de a maradványaikat elfújta a szél.
- Ez teljesen lehetetlen! Ki vagy te, félvér, és miért köpsz bele a levesembe?! 
Piper annyira elcsodálkozott, hogy még a bunkósbotot is elengedte.
- Jason, ezt meg hogy...?
Hedge edző ráugrott a sétányra, és úgy dobta le a hátáról Leot, mintha egy zsák liszt lenne.
- Szellemek, óvakodjatok tőlem! - bődült el az edző, rövid karjaival hadonászva. Aztán körülnézett, meglepődve állapította meg, hogy már csak Dylan maradt meg.
- Átkozott fiú, csak egyet hagytál nekem? Nem tudtad, hogy imádom a kihívást?!
Azzal hátba vágta Jasont. Leo nehézkesen lélegezve talpra kászálódott. Teljesen megalázottnak tűnt, kezeit összekarmolták a kövek.
- Te, Szuperkecske Edző - vagy mi is vagy - épp most estem le a Grand Kanyon egyik sziklájáról, és te még kevesled a kihívásokat! - Dylan rájuk sziszegett, de Jason látta a félelmet a szemében.
- Fogalmatok sincs róla, hány ellenséget ébresztettetek fel magatok ellen, félvérek. Az Úrnőm teljesen ki akarja irtani a fajotokat. Ez egy olyan háború, amit nem nyerhettek meg.
Fölöttük a vihar óriási szél következtében szétrobbant. Az eső zuhogni kezdett, és Jasonnek komoly erőfeszítésébe tellett, hogy megtartsa egyensúlyát. Egy lyuk nyílt a felhőkben - egy fekete-ezüst kavargó forgatag.
- Az úrnő visszahív. - ujjongott Dylan. - És ti, félvérek velem fogtok jönni! 
Hirtelen Jason felé nyúlt, de Piper valahogy hátulról megrántotta, és bár a teste füstből volt, a szörny hátralendült.  Mindketten a földre zuhantak. Leo, Jason és az edző a lány segítségére siettett. A szellem dühösen felüvöltött. Eleresztett egy széllökést, mire a három fiú hátra esett. Jason és az edző az ajtónak esett, az aranyló kard pedig messzire csúszott tőlük. Leo beverte a fejét, és eszméletét elvesztve nyöszörögni kezdett. Piper járt a legrosszabbul:  nekiesett a korlátnak, majd lesiklott a sétányról, s egy kézzel tartotta magát az üveg peremen. Jason elindult felé, de Dylan felüvöltött:
- Legalább ezt magammal viszem! - Felkapta a félájult Leot, majd elkezdett zsákmányával az ég felé emelkedni.
- Segítség, segítsen már valaki!!!
Azzal Piper kezét egy széllöket lesodorta a párkányról, és a lány zuhanni kezdett a kanyon alja felé...

2. fejezet II. rész

Hedge edző hihetetlen gyorsasággal kezdett Leo felé mászni.
- Hát nem aranyos?
Dylan Jason felé fordult: 
 - Most te következel, fiú!
Jason elhajította a bunkósbotot. Lehetetlennek tűnt, de a fegyver széllel szemben szállt, és fejbe találta Dylant, aki térdre rogyott. Piper annyira már a tudatánál volt, hogy felemelje a mellé esett bunkósbotot, de mielőtt még használhatta volna, Dylan felállt. Vér-aranylóan megcsillanó vér-folyt a homlokából.
- Szép próbálkozás volt, fiú.
Jasonre sandított.
-De ennél sokkal jobban kell teljesítened.
Az üveg-sétány megremegett. Vékony hajszálrepedések futtotak végig az ajtón. A diákok abbahagyták a hatalmas kapu püfölését. Arcukra kiült a félelem. Mindannyian egyszerre kezdtek elhátrálni az üvegtől. Dylan teste kavargó füstté vált. A feje, és az arcán ülő idióta mosolya megmaradt, de a többi része fekete porrá olvadt össze. A szemében villámok cikáztak ide-oda, mintha a teste egy élő viharfelhő lenne. Két fekete, megtépázott szárny meredt ki a hátából, és Dylan a sétány fölé repült. Ha léteznének gonosz anygyalok, hasonlóan nézhetnének ki. Gondolta Jason, de hangosan csak annyit mondott:
- Te egy Ventus vagy. 
A fiúnak fogalma sem volt róla, honnan tudja.
- Egy vihar-szellem.
Dylan kacaja olyan erős széllökést okozott, ami akár egy háztetőt is képes lett volna letépni.
- Örülök, hogy képes voltam várni, félvér. Leot és Pipert hetek óta ismerem. Sokszor kinyírhattam volna őket. Azonban az Úrnőm azt mondta, lesz majd egy harmadik is - egy igazán különleges. Az Úrnő szépen meg fog jutalmazni majd a halálotokért.
Két újabb mini-tornádó ért földet Dylan mellett, és változott át Ventivé: kettő, szellemnek tűnő fiatal férfi, füstből levő szárnyakkal. Mindkettőjük szemében villámok izzottak. 
Piper lefeküdt, és azt a látszatot keltette, mintha nem lenne teljesen magánál, de kezeivel még mindig a bunkósbotot markolta. Az arca egészen beteges színt öltött, de küldött egy eltökélt pillantást Jason felé. A fiú azonnal felfogta a jelentését: Foglald le őket! Én majd hátulról támadok. Szép, okos és könyörtelen. Bárcsak emlékeznék rá, milyen volt, amikor barátok voltunk. Amikor a barátnőm volt...Összeszorította  az ökleit és felkészült, hogy támadjon, de nem volt rá esélye. Dylan felemelte a kezét, mire kezébe villám-nyalábok kerültek. A nyalábok Jason mellkasának ütköztek. BANG! A fiú arra eszmélt föl, hogy elterült, és most a hátán fekszik. A szájíze szörnyű volt: mintha égő alumínium fóliát evett volna! Felemelte a fejét, és azt vette észre, hogy a ruhái füstölögnek. A villám keresztülcikázott rajta, és kilőtte a bal cipőjét. Meztelen talpa fekete volt a sártól. A Ventik nevettek. A szél még dühödtebben fújt. Piper kihivóan felkiálltott, de hangja távolinak és gyengének tűnt az erős szélviharban. A szeme sarkából Jason látta, hogy Hedge Leoval a hátán mászik lefelé a szikláról. Piper állt gyedül a talajon, a bunkósbotot reménytelenül forgatva, hátha elijeszti vele a vihar-szellemeket. A Ventik viszont csak játszadoztak vele. A bot átszelte a testüket, mintha ott sem lenne. Dylan, a sötét, szárnyas tornádó tüzes szemekkel, Jason fölött terpeszkedett.
- Állj le! - krákogta a fiú. Bizonytalanul lábra állt. Nem tudta eldönteni ki lepődött meg jobban: Ő, vagy a vihar-szellemek.
- Hogy lehetsz még életben?
Dylan teste megremegett. 
- Ennyi villámmal akár húsz férfit is ki lehetne sütni!
- Most én jövök.
Azzal Jason belenyúlt a zsebébe, és elővette az aranyérmét. Hagyta, hogy ösztönei vezessék: feldobta az érmét a levegőbe, mintha már több ezerszer csinálta volna végig ezt a mozdulatsort. Elkapta, de hirtelen már egy kardot fogott: egy borzasztóan éles, kétoldalas fegyvert. A markolata tökéletesen beleillett a kezébe. Az egész aranyból volt: a markolat, a keresztvas, sőt, még a penge is. Dylan fintorgott, majd hátrébb lebegett...

2. fejezet I. rész

A vihar egy miniatűr hurrikánná változott át. A felhők hosszú nyúlványai már leértek az üvegsétányig. Az egész egy óriási gumicukor-medúzára emlékeztet. Gondolta Jason. A gyerekek körülötte sikoltozva próbáltak bejutni az épületbe. A szél elfújta a jegyzetfüzeteiket, kabátjaikat, kalapjaikat, sőt, még néhányuk hátizsákját is. Jason keresztülcsúszott a sima üvegpadlón. Leo elvesztette az egyensúlyát és majdnem elesett, de szerencsére barátja időben elkapta, és talpra állította. 
 - Kösz, haver! - üvöltötte bele a szélbe Leo. 
- Nyomás, nyomás, NYOMÁÁÁS! - rikoltotta Hedge edző. 
Piper és Dylan a szélesre tárt ajtókat tartotta, és beengedte a többi gyereket. A lány fekete haja az arcát verdeste, kabátját pedig a szél csapkodta össze-vissza. Biztos, hogy nagyon fázik. Gondolta Jason, és bár ez igaz volt, Piper teljesen nyugodtnak és összeszedettnek tűnt, sőt mindenki mást is megpróbált megnyugtatni. Jason, Leo és Hedge edző feléjük futott, de olyan volt, mintha futóhomokon próbálnának átkelni. A szél olyan erősen fújt velük szemben, mintha harcolni akarna ellenük, és folyamatosan vissza-vissza lökögette őket. Piper és Dylan időközben még egy gyereket betessékelt az ajtón, de elvesztették egyensúlyukat, és elengedték az ajtó fogantyúit, amitől az bezárult. A lány megint megragadta az ajtó kilincsét, de hiába ráncigálta, csak nem akart kinyílni. Bentről a gyerekek nyomták, de az ajtó úgy tűnt, beragadt. 
- Dylan, segíts már! - kiáltott segítségért Piper, de a fiú csak egy helyben álldogált, az arca pedig idióta vigyorba torzult. Úgy nézett ki, mintha kifejezetten örült volna a viharnak. 
- Bocs, Piper. Végeztem a segítség-nyújtással.
Azzal hirtelen megcsavarta a csuklóját, amire egy széllökés felkapta a lányt, hozzávágta az ajtóhoz, majd a sétány széléhez tolta. 
- Piper! 
Jason megpróbált előre vetődni, de a szél nem hagyta, sőt Hedge edző még hátrább lökte.
- Edző, kérem engedjen el!  - kiáltotta Jason, de az edző mintha meg se hallotta volna.
- Jason, Leo, maradjatok mögöttem! - rendelkezett Hedge. - Ez az én harcom. Tudhattam volna, hogy ő a szörnyeteg.
- Mi? - kerekedett el Leo szeme. 
Egy feladatlapot fújt az arcába a szél, de ő kisöpörte azt a szeme elől.
- Milyen szörnyeteg? 
A szél lefújta az edző fejéről a sapkát, ezzel szabadon eresztve kócos, göndör haját. A gubancból két kis dudor látszott ki: olyanok voltak, mint amilyeneket a mesefilmek szereplői szoktak szerezni, amikor fejbe vágják őket. Hedge megforgatta ütőjét a feje fölött, de az már másmilyennek tűnt. Valahogy egy faágból készült bunkósbottá változott, amin még kisebb ágak, sőt levelek is voltak! Dylan megeresztett felé egy ördögi vigyort.
- Ugyan, Hedge! Hagyd, hogy a fiú támadjon meg! Mindent egybevéve, hamarosan már túl öreg leszel ehhez. Nem ezért küldtek téged csak ebbe a hülye iskolába? A szemeszter eleje óta a te csapatodban vagyok, mégis most jöttél rá, hogy mi vagyok valójában! Lassan elveszted a szimatod, nagyapó.
Az edző olyan hangot hallatott, mint egy vadállat üvöltése. 
- Itt a vége, kölyök! Most megöllek!
- Azt hitted, meg tudsz védeni egyszerre három félvért, öreg? Sok szerencsét hozzá!
Dylan röhögni kezdett, majd rámutatott Leora, akit erre körülfogott egy felhő. A fiú úgy szállt át a sétány fölött, mintha egy gumibaba lenne. Valahogy megfordult a levegőben, és így a sziklafalnak csapódott, ahol meg is kapaszkodott egy vékony, kiálló kődarabban.
- Hé, idedobhatnátok egy kötelet! - Hedge szitkozódott, majd odadobta a bunkóját Jasonnek.
- Nem tudom, ki vagy kölyök, de remélem, ebben jó vagy. Foglald le azt az izét!
Rámutatott Dylanre, majd Leo felé indult.
- Hogyan hozod le? - kérdezte Jason. - Tudsz repülni?
- Nem, de mászni igen! - azzal Hedge lerúgta a cipőit, szabaddá téve ezzel patáit. 
Igen, tényleg patái vannak. Méghozzá kecske patái. Ámult el Jason. Azt is észrevette, hogy a dudorok a fején igazából kis szarvak.
-Te egy Faun vagy! - mondta.
- Nem, én Szatír vagyok! A Faunok rómaiak. De erről majd később beszélünk...

     

1. fejezet VII. rész

- Hé, te csinálod ezt? - vonta kérdőre az edző Jasont.
A fiú hátrált egy lépést. Most komolyan azt hiszi, hogy én csinálom ezt a vihart? 
- Mit csinálok én? - kérdezte.
Az edző felhúzta a szemöldökét.  - Ne játszd meg magad, kölyök. Mit csinálsz itt, és miért teszed tönkre a munkám?
- Úgy érted...nem is ismersz engem? - kérdezte Jason. - Nem az egyik diákod vagyok?
Hedge horkantott egyet. - Sohasem láttalak ezelőtt.
A fiú úgy megkönnyebbült, hogy sírni tudott volna. Mostmár biztos, hogy nem őrültem meg. Csak éppen rossz helyre kerültem.
- Nézze Uram, fogalmam sincs róla, hogyan kerültem ide. Az iskolabuszban ébredtem fel. Egyetlen dologban azonban biztos vagyok; semmi keresnivalóm nincs itt.
- Na, abban biztos lehetsz. - Hedge nyers hangja mormogássá vált, mintha egy titkot akarna megosztani Jasonnel. - Nagyon jól megtanultad használni a Ködöt kölyök, ha mindenkivel el tudtad hitetni, hogy ismernek; de engem nem tudsz átverni. Napok óta érzek egyfajta szörny-szagot. Tudtuk, hogy van  egy kém a köreinkben, de te nem árasztasz szörny-szagot. Te úgy bűzlesz, mint egy félvér. Tehát: ki vagy, mit keresel itt, és honnan jöttél?
Amit az edző mondott, annak nagyrészt nincs értelme, de lehet, hogyha mindent elmondok neki, akkor segíteni fog.
- Fogalmam sincs, ki vagyok. Nincsenek emlékeim. Eltűntek. Muszáj segítened.
Hedge a fiú arcát tanulmányozta, mintha a gondolataiban akarna olvasni.
- Nagyon jó. Úgy tűnik, igazat beszélsz.
- Hát persze, hogy az igazat mondom! Amúgy, mit mondott a félvérekről és a szörnyekről? Valami kódnyelven beszélt?
Hedge összehúzta a szemét. Jason egyik fele úgy gondolta, hogy az edző marhaságokat beszélt. A másik fele viszont hitt neki.
- Nézd, kölyök! Fogalmam sincs róla, ki vagy. Csak azt tudom mi vagy, az viszont bajt jelent. Mostmár hármótokra kell vigyáznom kettőtök helyett. Te lennél a "speciális csomag"? Tényleg te lennél?
- Miről beszélsz?
Hedge figyelmét azonban már a vihar kötötte le. A felhők egyre sötétebbek és vastagabbak lettek, és egyre közeledtek a sétány felé.
- Ma reggel kaptam egy üzenetet a táborból. Azt mondták, egy kis csapat fog jönni, hogy felvegye a "speciális csomagot", de nem részletezték. Úgy gondoltam, minden rendben. A kettő amit figyelek elég erős, és idősebb is a többinél. Tudom, hogy rájuk találtak. Érzem egy szörny jelenlétét a csoportban. Fogalmam sem volt róla, miért gondolta úgy hirtelen a tábor, hogy felveszi őket, de utána előtűntél a semmiből. Tehát, te vagy a "speciális csomag"?
A nyomasztó érzés hirtelen felerősödött Jasonben. Félvérek. Tábor. Szörnyek. Még mindig nem értem, miről beszél Hedge. A szavak lefagyasztották az agyát - mintha olyan információkatt akartak volna elérni, amiknek ott kéne lennük, de még sincsenek ott. Hirtelen megbicsaklott  a térde, de Hedge edző elkapta. Ahhoz képest milyen kicsi, nagyon erősek a karjai.
- Óh, tehát azt mondod nincsenek emlékeid, mi? Oké. Figyelni foglak, mint a másik kettőt, míg a csapat ideér. Aztán hagyjuk a tábor vezetőjére, mint kezd veled.
 - Milyen vezető? - kérdezte Jason.  - Milyen tábor?
- Csak ülj itt nyugodtan. A mentőcsapat hamarosan ideér. Remélhetőleg megérkezésükig semmi rossz nem történik...
Az eget egy villám szelte keresztül, majd az ég dörögni kezdett. A szél bosszúsan fújni kezdett. Feladatlapok röpültek a Grand Kanyonba. A gyerekek sikoltozni, botladozni kezdtek, és megragadták  a korlátokat.
- Valamit mondani akartam. - mormogott Hedge. Felkapta a megafonját. - Mindenki induljon el befelé! A tehén azt mondja: MOOOO! Hagyjátok el a sétányt!
- Ha jól emlékszem, azt mondtad, minden rendben! - üvöltötte a szélbe Jason.
- Minden normál körülmények között. - értett egyet Hedge. - De ez sajnos nem az! Most ne ezzel foglalkozz! Gyere inkább!

1.fejezet VI. rész

- Minden a legnagyobb rendben van, kölykök! - kezdett üvöltözni Hedge edző, majd a viharfelhők felé fordította a fejét, és olyan hangot hallatott, mintha félne tőlük.  - Rövid az idő, amit idekint tölthetünk, tehát kezdjetek neki a feladatok megoldásának! Vegyétek figyelembe, hogy mindenhová elvárás teljes, szép, kerek, egész mondatokban válaszolni!
Megint dörögni kezdett, és Jason kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Bár nem tudta volna megindokolni miért tette, belenyúlt a zsebébe és egy kis aranyérmét húzott elő belőle - akkora volt, mint egy féldolláros, tökéletes kör alakú, de vastagabb, és egyenetlenebb volt. Az egyik oldalán egy harci balta, a másikon pedig egy fürtös fejű ember arcképe volt. Az volt ráírva, hogy: IVLIVS, vagy valami ehhez hasonló. 
- Óh, az tömör arany? - kérdezte meghökkenve Leo. - Elvileg nem lehetnek titkaid előttem, de úgy látom, mégis van. Ezt még egyszer sem mutattad meg nekem! 
Jason eltette az érmét, azon gondolkozva, hogy vajon miért gondolta, hogy ki kell vennie a zsebéből. Az az érzése azonban még nem múlt el, hogy szüksége lehet rá a közeljövőben. 
- Semmiség. Csak egy kis érme. - nyugtatta továbbb feszült barátját. 
Leo rántott egyet a vállán. 
- Na, tényleg: ki mersz hajolni a korláton, és le mersz köpni onnan? - kérdezte Jasont széles mosollyal. 
A feladatlap kitöltésével nem foglalkozott túl sokat Jason főleg két dolog miatt. Egyrészt mert teljesen lefoglalta saját gondolatainak, érzéseinek és memóriakiesésének elemzése. Másrészt egyikőjüknek sem volt fogalma arról, hogy mik lennének a válaszok. Ki tudna az ő korukban két példát mondani az erózióra? Ki tudna felsorolni három fajta kőzetréteget? És legfőképpen: Kit érdekel? 
Leo sem segített neki. Teljesen elfoglalta magát egy miniatűr helikopterrel, amit tisztítókendőkből csinált. 
- Ezt figyeld! - Elhajította. Jason azt hitte, hogy azonnal le fog esni, de legnagyobb megdöbbenésére a kis helikopter majdnem egy percig a levegőt szelte. 
- Hogy az ördögbe csináltad? - kérdezte. 
- Áh, sokkal jobb lett volna, ha lett volna egy pár gumidarabom is.
- Most komolyan, tényleg barátok vagyunk?
- Amikor utoljára kérdezted, még azok voltunk.
- Teljesen biztos vagy benne? Mikor ismerkedtünk meg? Miről beszélgettünk?
Leo felhúzta a szemöldökét. 
- Azt hiszem...Bocsi, de pontosan nem emlékszem. ADHD-s vagyok. Nem kérhetsz arra, hogy felidézzek múltbéli eseményeket.
- De én egyáltalán nem emlékszem rád. Történetesen senkire sem emlékszem innen.
Azzal Jason széttárta a karját. 
- Mi van ha...?
- Mi van, ha mindenki rossz, és csak te vagy jó? - fejezte be Leo.  - Komolyan azt gondolod, hogy te ma reggel csak úgy felbukkantál itt, és mindenkinek hamis emlékei vannak rólad?  Igen, pontosan így érzem. Gondolta Jason. De ez elég nagy őrültségnek hangzik. Mindenki úgy viselkedik velem, mintha idetartoznék. Mindenki, kivéve Hedge edző...
- Csináld meg a feladatokat. Mindjárt visszajövök. - Azzal Leo kezébe nyomta a papírt. Mielőtt még barátja tiltakozni tudott volna, elkezdett a sétányon sétálgatni. Csak az ő csoportjuk volt odakint. A gyerekek többsége feladatmegoldás helyett beszélgetett, nevetett, vagy szórakozott. 5 méterre tőle Piper a feladatokkal volt elfoglalva, míg az idóta párja, Dylan csak mosolygott rá. Jason úgy tett, mintha kikapcsolódna, és odasétált az edzőhöz.