Piper a levegőben zuhant. Maga alatt egy város pislákoló fényeit látta a kora hajnal fényében csillogni. Nem sokkal alatta látta a bronz sárkány testét pörögve zuhanni, szárnyai összezárva, és közben tüzet köpködve mindenfelé. Egy test suhant el mellette - Leo, aki üvöltött és kétségbe esetten próbált belekapaszkodni a felhőkbe
- Nem jóóóóóóóóó...! - Piper megpróbált utánakiabálni, de a fiú már túlságosan eltávolodott tőle. A feje fölül meghallotta Jason hangját:
- Piper, tárd ki a karjaid és lábaid! - Nehezére esett a lánynak túllépni félelmein, de azt csinálta, amit barátja mondott neki, és valamennyire visszanyerte egyensúlyát. Kiterített sasként zuhant, mint egy ejtőernyős, a szelek mintha tömény jégtömbbé álltak volna össze alatta. Aztán ott volt mellette Jason, aki átkarolta a derekát. Hál'istennek. Gondolta a lány, de agya hátó részében felében egy teljesen más gondolat bújkált: Király. Már másodjára ölel meg a héten, de csak azért, mert éppen a halálom felé zuhanok.
- El kell kapnunk Leo-t! - Kiáltotta inkább a lány. Az esésük lassult, ahogy Jason a szeleket irányította, de még mindig inogtak, mintha azok nem akarnának engedelmeskedni neki.
- Na, ez durva lesz. - Figyelmeztette Jason. - Kapaszkodj! - Piper belekapaszkodott a fiúba, és Jason kilőtt a föld felé. A lány valószínűleg sikított, de hangját elvitte előlük a szél. Piper látása kezdett elhomályosulni. Aztán bumm! Belecsapódtak egy meleg testbe - Leo-ba, aki továbbra is szitkozódott és tekergődzött.
- Ne harcolj! - Mondta Jason. - Én vagyok az!
- A sárkányom! - Üvöltötte válaszul Leo. - Meg kell mentened Festus-t! - Jason már attól is remegett, hogy hármójukat meg kellett tartania, és Piper tudta, hogy semmi esély arra, hogy a fiú megtartson még egy 50 tonnát nyomó bronzsárkányt is. De mielőtt még beszélni tudott volna Leo-val, hallott egy robbanást a lábuk alól. Egy tűzcsóva lövellt fel egy raktárkomplexum mögül, és Leo felzokogott:
- Festus! - Jason feje mindeközben elvörösödött az erőlködéstől, hogy párnaszerűséget formáljon a levegőből alattuk, de az időszakos eséslassításoknál nem telt több tőle. A szabadeséstől eltérően úgy éreztek, mintha egy gigantikus lépcsőn pattognának fokről fokra lefelé, 30 métereket zuhanva egyszerre, ami nem segített Piper gyomrának állapotán.Miközben lefelé imbolyogtak és cikáztak, Piper egyre több részletet tudott kivenni az alattuk elterülő gyártelepből - raktárok, kémények, szögesdrót kerítések és hóval fedett autókkal szegélyezett parkolók. Még mindig annyira magasan voltak, hogy ha egyesen a földbe csapódnak, akkor kilapulnak - mint az utakon a békák, ha az autó keresztülhajt rajtuk - amikor Jason felnyögött:
- Én nem... - És zuhantak mind, mint a kövek. A legnagyobb raktár tetejének csapódtak, bele a sötétségbe. Sajnálatos módon Piper a lábán akart landolni. A talpainak ez nagyon nem tetszett. A bal bokájában fájdalom lobbant, amint elérte a rideg fém felületet. Néhány másodpercig csak a fájdalomra bírt koncentrálni - olyan erős fájdalomra, hogy csengtek a fülei és látása vörösen izzott. Aztán valahonnan maga alól meghallotta Jason hangját, amint végig visszhangzott az épületben:
- Piper! Hol van Piper?
- Aú, tesó! - Nyögött fel Leo. - Ez a hátam! Hé, nem vagyok egy kanapé! Piper, hová a fenébe tűntél?
- Itt vagyok. - Nyögte végül ki a lány, hangja nem több egy nyöszörgésnél. Csoszogást és mormogást hallott, aztán lábak fémen való dobogását. Látása kezdett kitisztulni. Egy fém kifutón volt, ami körbefutott az épület belsejében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése