Álmában Piper megint a hegytetőn járt. A kísérteties lila lángú máglya árnyékokat vetett a környező fákra. A lány szemét csípte a füst, és a föld a talpa alatt olyan meleg volt, hogy bakancstalpai szinte megolvadtak. A sötétségben egy hang dörrent.
- Elfelejted a feladatod. - Bár Piper nem látta, tudta, hogy a hang legkevésbé kedvelt gigászához tartozik - aki Enceladus néven emlegette magát. A lány az apját kereste szemeivel, de a pózna, amihez hozzá volt láncolva korábban, eltűnt.
- Hol van? - Követelődzött. - Mit tettél vele? - A gigász nevetése olyan volt, mint láva csorgásának hangja a vulkán oldalán.
- A teste teljes biztonságban, de attól félek, szegény ember elméje nem sokáig húzza már a társoságomban. Valamilyen oknál fogva... felkavaró a jelenlétem számára. Sietned kell, lány, vagy attól tartok, nem sok minden marad majd belőle, amit érdemes megmenteni.
- Hagyd őt! - Kiáltotta a lány. - Inkább engem tarts fogva helyette. Ő csak egy halandó!
- De, drágám - Dörögte a gigász. -, be kell bizonyítanunk a szüleink iránti szeretetünket. Ez az, amit én is csinálok. Mutasd meg nekem, hogy értékes számodra az apád élete azáltal, hogy megteszed, amit mondtam neked. Ki fontosabb számodra: az apád, vagy egy csalafinta Istennő, aki játszadozott az érzéseiddel és manipulálta az emlékeid, mi? Mit számít neked Héra? - Piper remegni kezdett. Oly sok méreg és félelem forrt benne, hogy alig bírt beszélni.
- Arra kérsz, hogy áruljam el a barátaim.
- Sajnos, drágám, a barátaidnak az a sorsa, hogy meghaljanak. A küldetésük lehetetlen. Még ha sikerülne is, halottad a próféciát: Héra haragja pusztításhoz vezet majd. Az egyetlen kérdés már csak az, hogy meghalsz-e a barátaiddal, vagy élni akarsz az apáddal? - A máglya felmorajlott. Piper hátrálni akart, de lábai mintha ólomból lettek volna. A föld mintha magába akarna szippantani. Mintha vizes homok lenne körülöttem. Amikor felnézett, látta, hogy a Nap keleten épp felbukkant a horizonton. Kisebb városok világítottak a völgyben, és a távolban nyugat felé észrevett egy ismerős hegyvonulat emelkedett ki a ködtengerből.
- Miért mutatod meg ezt nekem? - Kérdezte Piper. - Elárulod, hogy hol vagy.
- Igen, ismered ezt a helyet. - Mondta a gigász. - Vezesd ide a barátaid az igazi célotok helyett, és én elbánok majd velük. Vagy, ami még jobb, rendezd meg a halálukat, még azelőtt, hogy ideérsz. Nem érdekel, melyiket választod. Csak legyél itt a napfordulón, délben, és apáddal együtt békében elmehetsz.
- Én nem... - Mondta Piper. - Nem kérheted azt tőlem...
- Hogy eláruld azt a hülye Valdez-fiút, aki mindig is irritált és aki most titkolózik előled? Hogy feladd a fiúdat, aki igazából soha nem is volt a tiéd? Fontosabbak ők, mint az apád?
- Fogok találni egy módot arra, hogy legyőzzelek. - Mondta Piper. - Meg fogom menteni a barátaim és Apát is. - A gigász felmordult a sötétben.
- Valaha én is büszke voltam. Azt hittem, az Istenek soha se fognak legyőzni. Aztán rám borítottak egy hegyet, beledöngöltek a földbe, ahol én eónokon keresztül szenvedtem félig öntudatlanul. Ez türelemre tanított, leány. Megtanított arra, hogy ne cselekedjek meggondolatlanul. Most az ébredező föld segítségével visszatértem. Én csak az első vagyok. A testvéreim mind követni fognak. Nem fogjuk elszalasztani a bosszúnkat - most semmiképp. És te, Piper McLean, te az alázatoság leckéjét fogod megtanulni. Meg fogom neked mutatni, hogy milyen egyszerűen földbe döngölhetem a te kis lázadó szellemedet. - Az álom szertefoszlott. És Piper sikítozva kelt fel, szabadesésben a levegőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése