- Amnéziája, vagy valami hasonlója van - szólt aggódva Piper.
- Nem kéne szólnunk valakinek?
- Kinek szólnánk? Hedgenek? Ő úgy próbálná orvosolni a problémát, hogy Jasont fejjel lefelé fordítaná, és addig rázná amíg vissza nem jönnek az emlékei. Nem, szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet, Piper.
Eközben az edző a csoport elején utasításokat üvöltözött és teli tüdőből fújta a sípját. Ezzel próbálta rávenni a gyerekeket, hogy szépen, kettes sorban menjenek. Sokszor hátrapillantott, és haragos szemmel megnézte, hogy Jason még mindig követi-e a csoportot.
- Leo, Jasonnek segítségre van szüksége - folytatta Piper. - Agyrázkódása van, vagy...?
- Hé, Piper!
Egy fiú szaladt oda hozzájuk. Befurakodott Jason és Piper közé, Leot pedig hátralökte.
- Ne beszélgess ezekkel a hülyékkel. Az én párom vagy, emlékszel?
A fiú fekete haja olyanra volt vágva, mint Supermané. A fogai olyan fehérek voltak, mint a hó. Cowboy csizmát , western nadrágot és inget viselt. Úgy vigyorgott, mintha isten ajándéka lenne a lányoknak. Jason azonnal megutálta.
- Menj innen, Dylan! - morogta Piper.
- Sohasem kértem, hogy te legyél a párom.
- Ah, semmi kétségem nem volt afelől, hogy szeretnél a párom lenni. Ez a te Szerencse-napod.
Kézenfogta a lányt, és elvonszolta a múzeum bejárata felé. Piper még egy utolsó segélykérő pillantást küldött barátainak, mielőtt még szem elől vesztette őket.
- Gyűlölöm ezt a gyereket. - morogta fejcsóválva Leo. - "Dylan vagyok, és saját magammal akarok randizni, csak még nem találtam ki, hogyan. Te is szeretnél velem randizni? Szerencsés vagy!"
- Ha-ha! Leo, hátborzongató tudsz lenni. - mondta Jason.
- Ja, nem egyszer mondtad már nekem ezt. Viszont, ha nem emlékszel rám, az azt jelenti, hogy az összes régi viccem újra elsüthetem. Na, gyere!
Ha tényleg Leo a legjobb barátom, akkor elég érdekes életem lehetett. - gondolta Jason, és követte Leot a múzeumba. Keresztülsétáltak a múzeumon, néhol meg-megállva, hogy Hedge edző elmondhasson pár érdekességet. A megafonja továbbra is egy Sith Lovagéhoz hasonlatossá tette a hangját, vagy érdekes közbeszólásokat tett ( a malac azt mondja röf-röf), amiket a gyerekek hangos kacajjal jutalmaztak.
Leo továbbra is matatott, mintha az ujjainak nem lehetne megálljt parancsolni. A Grand Kanyonnál voltak, egy múzeumban, amit a Hualapai indiánok építettek. Egy pár lány folyamatosan Pipert figyelte. Ők lehettek a népszerű klikk: egyforma nadrágot és pink toppot viseltek, annyi sminkkel, ami másoknak egy Halloween partira is elég lett volna. Az egyikük azt mondta:
- Hé, Piper, a te fajtád igazgatja ezt a helyet. Ingyen bejöhettél, miután eljártál egy esőtáncot?
A többi lány nevetett. Még Piper párja, Dylan is megengedett magának egy mosolyt.
- Az apukám Cherokee, nem Hualapai. - mondta csendesen Piper. - Persze Isabelle, ahhoz, hogy felfogd a különbséget, agyra is szükséged lenne.
Isabelle szeme elkerekedett a döbbenettől. Ebben a pózban úgy nézett ki, mint egy kisminkelt bagoly.
- Oh, bocsi! Akkor az anyukád tartozott ide? Ja, elfelejtettem, hogy egyáltalán nem emlékszel az anyukádra...
Piper ráugrott, de mielőtt még komolyabb baj lett volna belőle, Hedge edző rájuk üvöltött.
- Elég legyen ott hátul, mutassatok jó példát! Ha nem teszitek, lányok, használni fogom az ütőm!
A csoport továbbment megnézni a következő kiállítási tárgyat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése