- Oh...Istenem, Leo ezt meg hogy csináltad? Ezzel Piper hahotázásban tört ki.
Leo arcára ördögi vigyor ült ki.
- Különleges kisfiú vagyok...
Kabátja ujjából egy bonyolult szerkezetet húzott ki. Jason nem bírta tovább.
- Kik vagytok? Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide? Hová megyünk? Légyszi, most már komolyan szeretném tudni!
Piper felhúzta a szemöldökét.
- Viccelsz, Jason?
- Nem. Tényleg semmi ötletem sincs...
Leo rávigyorgott.
- Természetesen viccel.Engem akar megbüntetni, mert reggel szórakoztam vele.
Piper arca elkomorodott.
- Nem, én úgy gondolom, hogy igazat beszél. - Azzal Jason keze után nyúlt, de a fiú elhúzódott mellőle.
- Bocsi! - kezdett volna szabadkozni Jason, de ebben a pillanatban Hedge edző újra beszélni kezdett.
- Megérkeztünk. A hátsó sorok nemrég önként jelentkeztek, hogy összetakarítanak ebéd után."
Az elöl és középen ülők ujjongtak, a hátul ülök pedig különféleképpen nemtetszésüknek adtak hangot.
- Áh, nincs mázlink. - szólalt meg Leo, de Piper nem is figyelt rá. Jason arcát tanulmányozta, de nem tudott belőle semmit kiolvasni.
- Beütötted a fejed, vagy valami hasonló? Tényleg nem tudod, hogy mi kik vagyunk?
Jason arca furcsa grimaszba torzult.
- Sokkal rosszabb annál. Azt sem tudom, hogy én ki vagyok.
Kiszálltak a buszból, és egy vörös kőből épült múzeum-szerűség előtt találták magukat valahol a semmi közepén. Talán tényleg ez 'A Semmi Nemzeti Múzeuma'. - gondolta Jason. Erős szél fújt, és a fiú végignézett magán: farmert, edzőcipőt, egy lila pólót, és vékony, fekete széldzsekit viselt - egyszóval nem időjárásnak megfelelően volt felötözve.
- Tehát beverted a fejed, és semmire sem emlékszel. - foglalta össze Leo színtelen hangon, ami nem sok jót sejtett.
- Szóval: a Wilderness Iskolába járunk, ami azt jelenti, hogy gonosz kisördögök vagyunk. A családod, a régi iskolád, vagy valaki azt mondta, túl sok problémával jár téged felnevelni, ezért bedugtak téged ebbe a bájos kis börtönbe - bocs, 'bentlakásos iskolába' - Armpitba, Nevadába, ahol olyan hasznos dolgokat tanulhatsz meg, mint például ' hogy élj túl napi tíz mérföld futást a kaktuszosban margaréta-csokor cipelése közben, ami nem sérülhet meg'. És egy plussz élvezet: tanulmányi kirándulásokra megyünk Hedge edzővel, aki egy baseball ütővel tart rendet. Emlékszel már?
- Nem.
Jason nyugtalanul körbenézett: körülbelül húsz fiú és feleannyi lány. Egyikük sem tűnt edzett gyilkosnak, de a fiú elgondolkozott rajta, vajon melyikük mit követhetett el, amiért ide került, és ő mit keres itt velük. Leo körbeforgatta a szemét.
- Te tényleg végigjátszod ezt, igaz? Oké, mi hárman együtt kezdtünk itt ebben a szemeszterben, és jó barátok vagyunk. Mindent megteszel, amit én kérek tőled, nekem adod a desszertedet és megcsinálod a feladataimat...
- Leo!
Piper rácsapott a fiú hátára.
- Rendben! Hagyd figyelmen kívül az utolsó részt, de barátok vagyunk. Hát, igazából Piper számodra az utóbbi hetekben elkezdett egyre többet jelenteni...
- Leo, hagyd abba! - szólt rá Piper, akinek az arca paprikavörös lett. Jason érezte, hogy az ő is elvörösödött. Ha valaha olyan lánnyal jártam volna, mint Piper, arra bizosan emlékeznék - gondolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése