Staff of Serapis - a folytatás (1. része)

 Miközben a pálcát nézte, az gőzölgött és elkezdte megváltoztatni az alakját mindaddig, míg a fájdalom végül enyhülni kezdett, és Annabeth egy mennyei bronz tőrt tartott a kezében - egy hajszálpontosan ugyan olyat, mint amilyet évekig hurcolt magával.
 Csak bámulta a pengét bambán. Aztán nyöszörgést hallott a közeli dűnék felől. 
 - Sadie! - Annabeth talpra kecmergett.
 Mire elért a mágushoz, Sadie már felült, és homokot köpdösött mindenfelé. Hínárdarabok csüngtek a lány hajában, és a zsákja rátekeredett az egyik bakancsára, de inkább őrülten dühösnek tűnt, mint halálosan sebesültnek.
 - Hülye Fido! - Mondta Sadie vicsorgás közepette. - Ne adjanak neki kutyakekszet! - A mágus homlokát ráncolta, amint meglátta Annabeth tőrét. - Azt meg honnan szedted elő?
 - Hát... Ez a pálcád. - Válaszolta Annabeth. - Felvettem, és... hát, nem is tudom. Csak úgy átalakult egy olyasmi tőrré, mint amilyet általában használok.
 - Aha. Hát, a mágikus tárgyaknak tényleg van saját akarata. Tartsd meg. Nekem van még több otthon. Most aztán, merre is ment Fido?
 - Arra valamerre. - Annabeth újdonsült tőrével mutatta az irányt. Sadie a látóhatárt kezdte kémlelni. Aztán elkerekedtek szemei. 
 - Oh... Oké. A vihar irányába. Ez új. - Annabeth szemével követte a lány pillantását. A metró vágányai mellett azonban ő nem látott semmi mást, csak egy elhagyatott apartman tornyot, elkerítve a külvilágtól. 
 - Milyen vihar?
 - Nem látod? - Kérdezte Sadie. - Egy pillanat.  - Az ifjú mágus lehámozta zsákját bakancsáról, és kotorászni kezdett a benne levő cuccokban. Kivett egy újabb kerámia üvegcsét, egy tömpét és széleset, mint egy arckrémes üveg. Lehúzta a tetejét, és kiszedett b előle némi pink színű ragacsot. - Hagy kenjem szét ezt a szemhéjaidon.
 - Wow, ez pont úgy hangzik, mint egy automatikus nem.
 - Ne legyél már ilyen kényes. Teljesen ártalmatlan... legalábbis, a mágusok számára. Valószínűleg a félistenekben sem tesz túl sok kárt.
 Annabeth-t ez nem győzte meg teljesen, de azért behunyta szemeit. Sadie összemaszatolta szemhéjait némi ragaccsal, ami csípett és kicsit égetett, mint amikor sampon megy az ember szemébe. 
 - Rendben. - Mondta Sadie. - Most már kinyithatod.
 Annabeth kinyitotta szemeit, és elállt a lélegzete. 
 A világot elárasztották a színek. A talaj áttetszővé vált, kocsonyás rétegek ereszkedtek alá a sötétségbe. A levegő csillámló rétegekből állt, amik hullámzottak, mindegyik vibráló, de kissé más, mint a többi, mintha több magas felbontású videót pakoltak volna egymás tetejére, aztán összemosták volna őket. Hieroglifák és görög betűk pörögtek Annabeth körül, egybeolvadtak és szétszakadtak, ahányszor csak egymásnak ütköztek. Annabeth úgy gondolta olyan ez, mintha az atomi világot vizsgálná éppen. Minden láthatatlan dolog felszínre került, és mágikus fény világította meg.
 - Te... Te mindig mindent ilyennek látsz? 
 Sadie felhorkant.
 - Az egyiptomi Istenekre, nem! Meg is őrülnék belé. Erősen koncentrálnom kell hozzá, hogy láthassam a Duat-ot. Ez az, amit te most csinálsz - belepillantasz a világ mágikus oldalába.
 - Én... - Annabeth elbizonytalanodott.
 Annabeth általában egy meglehetősen magabiztos ember volt. Amikor halandókkal üzletelt, mindig tisztában volt azzal, hogy ő titkos tudás hordozója. Megértette az Istenek és szörnyek világát. A halandóknak fogalma sem volt róla. Még más félistenekkel szemben is, Annabeth majdhogynem a legidősebb veteránnak számított. Többet tett életében idáig, mint amiről más félistenek akárcsak álmodni mernek, és túlélte. 
 Most, a váltakozó színeket figyelve, Annabeth újra hat évesnek érezte magát, éppen csak megismerve, milyen veszélyes is a világ valójában.
 Ledobta magát a homokra.
 - Nem tudom, mit is gondoljak.
 - Ne gondolkozz. - Tanácsolta Sadie. - Lélegezz. A szemeid alkalmazkodni fognak. Inkább olyan ez, mint az úszás. Ha hagyod, hogy a tested vegye át az irányítást, ösztönösen tudni fogod, mit tegyél. Pánikolj, és megfulladsz.
 Annabeth megpróbált lazítani.
 Elkezdett mintákat megfigyelni a levegőben: áramlatokat látott, melyek a valóság rétegei közt siklottak, párás mágia nyomokat felszállni kocsikból és épületekből. A szerelvény balesetének helyszíne zölden ragyogott. Sadie-nek aranyló aurája volt, ködös tollakkal, amik szárnyszerűen terjeszkedtek a háta mögött.
 Ahol a kutyaszörny állt, a talaj parázslott, mintha izzó szenek lennének ott benne. Vörös kacsok kígyóztak el a hely felől abba az irányba, amerre a szörny menekült. 
 Annabeth az elkerített apartman épületet vizslatta a távolban, és megkétszereződött a szívverése. A torony vörösen világított a távolban - a fény kikúszott az ablakokon keresztül, kiszűrődött a falak repedésein át. Sötét fellegek gyülekeztek fölötte, és több irányból áramlottak felé vörös mágia-nyúlványok, mintha egy örvény közepe lenne. A látvány Annabeth-t Kardübriszre emlékeztette, az örvényt szító szörnyetegre a Szörnyek Tengerén. Nem volt egy túl boldog emlék.
 - Az az apartman épület. - Mondta Annabeth. - Magához húzza a vörös fényeket mindenfelől. 
 - Pontosan. - Mondta Sadie. - Az egyiptomi mágiában a vörös rossz. Gonoszt és káoszt jelent.
 - Akkor arra vette a kutyaszörny az irányt. - Találgatta Annabeth. - Hogy egybeolvadhasson a többi részével...
 - Igen, és hogy megkeresse a mesterét, mondanám én. 

23. fejezet II. rész

A fiú nekiállt a kontrolpanel tisztításának. Miközben dolgozott, a hó összegyűlt a kihűlőfélben levő sárkánytesten. Leo-nak meg kellett állnia többször is, hogy egy kis tűz segítségével elolvassza, de nagyrészt autópilótaként dolgozott: a kezei maguktól dolgoztak, miközben a gondolatai messzire sodródtak. Leo nem tudta elhinni, milyen hülyén viselkedett Boreász palotájában. Ki kellett volna találnia, hogy egy családnyi télisten első látásra megutálja. A tűz isten fia, aki egy tüzes sárkányon berepül egy jeges tetőtéri lakásba - nem az évszázad ötlete. Mégis gyűlölöm, ha elutasítanak. Jason és Piper megnézhette a tróntermet. Nekem az előtérben kellett várnom Cal-al, a hoki és a nagyobb fejsérülések félistenével.
"A tűz rossz." Mondta nekem Calais. Ezzel egész jól összefoglalta a helyzetet. Tudom, hogy az igazságot nem rejtegethetem sokkal tovább a barátaim elől. A Félvér Tábor óta kísért annak a nagy próféciának az egyik sora: Vihar, vagy tűz, mi hull a világra. És én vagyok a tüzes csávó, az egyetlen 1666 óta, amikor is London leégett. Ha elmondanám a barátaimnak, mit is tudok pontosan csinálni - Hé, tudjátok mit, srácok? Valószínűleg én fogom elpusztítani a világot! - tuti nem fogadnának vissza a Táborba. Újra menekülnöm kéne. Bár ismerem a helyzetet, valahogy nem tűnik túl vonzónak. És akkor ott van még Khione. Anyám, az a csaj király volt. Tudom, hogy úgy viselkedtem, mint egy törzslapos őrült, de nem tehettem róla. Kitisztíttattam a ruhámiat a szállodában, megfésülködtem - ami sohasem egyszerű - sőt, még arra is rájöttem, hogy az övemből tudok szerezni lehelletfrissítő cukorkát. De szokás szerint semmi esélyem sem volt. Az, hogy mindenhonnan kitúrnak - életem története. A családtagjaim, a nevelőszülők, tökmindegy. Még a Wilderness Iskolában is, az utolsó hetekben úgy éreztem magam, mint egy harmadik kerék, miközben Jason és Piper - egyetlen barátaim - járni kezdtek. Örültem nekik, de még mindig úgy érzem, mintha nem lenne már szükségük rám. Amikor kiderült, hogy Jason suliban töltött ideje csak illúzió volt, annyira megörültem, hogy kaptam egy második esélyt. Most Jason és Piper megint jó úton haladnak a randizás felé. Ez teljesen bizonyos az alapján, hogy például hogy viselkedtek velem a raktárban. Miszerint csak privátban akarnak beszélgetni - nélkülem. De mit is vártam? Mindig én leszek az, aki nem illik be teljesen sehová. Khione csak kicsit gyorsabban rázott le, mint a többség. 
 - Elég, Valdez. - Szidta meg magát Leo. - Senki se fog könnyekben kitörni amiatt, mert nem vagy fontos. Csak javítsd meg a hülye sárkányt végre.  - Annyira belemerült a munkájába, hogy észre se vette, mennyi idő telt el, mielőtt meghallotta a hangot. Rosszul gondolod, Leo. Mondta a hang. A fiú ügyetlenül leejtette a kefét a sárkány fejére. Felállt, de nem látta, ki beszélt. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve lenézett a földre. A hó, a sár, még maga az aszfalt is hullámzott, mintha folyékonnyá vált volna. Egy tíz láb széles terület szemeket formált, egy másik egy orrot, egy harmadik egy szájat - egy gigászi, alvó nő arcát. Nem beszélt a szó szoros értelmében. A szája nem mozgott. De Leo hallotta tisztán hallotta a hangját a fejében, mintha a hanghullámok kiáramlottak volna a földből, végig a sárkányon és Leo testén, majd a fejében visszhangot vetettek volna. Kétségbeesetten szükségük van rád. Mondta a nő. Bizonyos értelembe véve te vagy a legfontosabb a hét közül - mint a kontrollpanel a sárkány fejében. Nélküled a többiek ereje fabatkát sem ér. Nélküled sohase érnek el hozzám, sohase állítanak meg. És akkor teljesen felébredek. 
 - Te. - Leo olyan nagyon remegett, hogy nem tudta biztosan, hangosan megszólalt-e. Nyolcéves kora óta nem hallotta ezt a hangot, mégis biztosan tudta, kié: a földasszonyé az anyja boltja előttről. - Te megölted az anyámat. - Az arc megváltozott. A száj kellemes mosolyba fordult, mintha kellemeset álmodna. Ó, drága Leo. Dehát én is az anyukád vagyok - az Első Anya. Ne szállj szembe velem. Sétálj csak el most, szépen lassan. Hagyd, hogy a fiam, Porphyrion legyen a király, és én könnyítek a terheiden. Könnyedén járkálhatsz majd a földön. Leo felkapta az első keze ügyébe kerülő dolgot - egy Porta-Potty ülőkét - és az archoz vágta.
 - Hagyj engem békén! - Káltotta. Az ülőke belesüllyedt a folyékony földbe. Hullámzott a hó és az iszap, majd az arc eltűnt. Leo a földet bámulta, hátha újra megjelenik az arc, de ez nem történt meg. Leo azt akarta hinni, hogy csak képzelődött. Ekkor egy csattanást hallott az üzem irányából - mintha két szemeteskocsi ütközött volna egymásnak. A fém csikorgott és nyöszörgött. A hang végigvisszhangzott az udvaron. Leo azonnal tudta, hogy Jason és Piper bajban vannak. Sétálj csak el most, szépen lassan. Sürgette a hang.
 - Nem valószínű. - Morogta Leo. - Adsza a legnagyobb kalapácsot, amid van. - A fiú belenyúlt az övébe, és kihúzott egy három font súlyú kalapácsot kétoldali, főttkrumpli nagyságú fejekkel. Aztán leugrott a sárkányról, és berohant az épületbe.

Visszatérés

Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni tőletek. Mármint ha van még bárki, aki hébe-hóba felpillant a blogra. Nagyon sajnálom, de idén két komoly, 3 évnyi tananyagból álló vizsgám volt év végén (ráadásul magyar és matek), amikre márciustól kezdve készültem fel. Most, hogy év vége elmúlt, folytatnám a blogolást - és tudom, hogy szólnom kellett volna előre, de elfelejtettem. Ami megtörtént, megtörtént. Feltett szándékom a 23. fejezetet és a Staff of Serapis-t befejezni. A hosszú távú célokon még gondolkozom. De megjelent a Son of Neptune magyarul, és talán a Mark of Athena is kijön még idén. Úgy érzem, veszett fejsze nyele megpróbálnom tartani az iramot a hivatalos fordításokkal. Azon kezdtem el ezért gondolkozni, hogy talán érdemesebb lenne a Kane Chronicles fordításába belekezdenem, mert annak a fordítása még nem került napirendre. Illetve sikerült megszereznem rövidebb Percy Jackson történeteket, amiket esetleg ide feltölthetnék (Ezek fordítását szintén nem tervezik). A véleményeitek érdekelnek, úgyhogy légyszíves írjátok le őket! Köszönöm a megértést: Tahlia

23. Fejezet I. rész

Bárcsak valahová máshová csapódott volna ez a sárkány, és nem a WC-k be. Annyi helyre eshetett volna, egy sor pottyantós WC pedig nem szerepel az előkelő becsapódási helyek listámon. Gondolta Leo. Festus-nak pont egy sor mobil WC-t sikerült kilapítania. Szerencsére régóta nem használták őket, és a tűz is elégette a nagy részüket, de még így is furcsa folyadékok szivárogtak a romok alól. Leo-nak végig kellett óvakodnia a sárkány fejéig az utat, és közben megpróbálnia nem az orrán lélegezni. Sűrűn esett a hó, de a sárkány teste még így is forró volt. Nem mintha ez zavarta volna a fiút. Miközben a sárkány testén mászott, Leo kezdett összezavarodni. A sárkány tökéletesnek tűnt. Persze egy óriási robbanással belecsapódott a földbe, ka-bamm, de még csak egy horpadás sem látszott rajta. A tűz valószínűleg a WC-kben felgyülemlett gázok miatt keletkezett, és nem a sárkány okozta. Festus szárnyai is épek voltak. Semmi oka nem volt arra, hogy megálljon..
 - Nem az én hibám. - Motyogta Leo. - Festus, rossz színben tüntetsz fel. - Aztán kinyitotta a vezérlőpultot, és nagyon elcsüggedt. - Óh, Festus, mi a franc? - A vezetékek befagytak. Pedig tegnap még minden rendben volt. Olyan sokat dolgoztam az elrozsdásodott vezetékek kicserélésével, de valami mégis befagyasztotta őket, pedig itt benn elvben olyan meleg van, hogy nem tud jegesedni. A jég miatt a vezetékek félrecsúsztak, és megkarcolták az irányító lemezt. De mégis hogy történhetett ez? Persze, ez a sárkány nem egy mai darab, de ez még nem válasz erre! A srác ki tudta cserélni a vezetékkeket. A baj nem azokkal volt. A megkarcolt irányító lemez azonban nem jelentett jót. A görög betűk és szimbólumok, amiket a széleibe karcoltak, és valószínűleg valamiféle mágiához volt közük, most mind feketék és elmosódottak voltak. Az egyetlen olyan darabja a hardware-nek, amit Leo nem tudott helyettesíteni, megsérült. Már megint. A fiú felidézte magában az anyja hangját. A legtöbb probléma nehezebbnek tűnik, mint amilyen valójában, mijo. Semmi sem megjavíthatatlan. Anya bármit megjavított, bár szerintem soha sem volt dolga egy 50 éves, mágis fémsárkánnyal. Leo összeszorította a fogát, és elhatározta, hogy tennie kell valamit. Nem fogom végiggyalogolni az utat Detroit-tól Chicago-ig egy hóviharban, és nem én leszek a felelős azért, ha a barátaimmal zátonyra futunk.
 - Oké. - Motyogta, miközben lesöpörte a havat a válláról. - Adj egy nejlon sörtéjű részletkefét, nitrilkesztyűt, és talán még egy palackot abból a fújós oldószerből. - Az öv engedelmeskedett. Leo nem állta meg mosolygás nélkül, miközben előhúzta a cuccokat. Az övnek voltak korlátai. Nem adtak semmi mágikusat, mint Jason kardja, vagy valami olyan nagyot, mint egy láncfűrész. Leo mindkettőt megpróbálta kérni már. Ha pedig túl sok dolgot kért tőle egyszerre, az övnek némi időre volt szüksége, mielőtt újra használni tudta volna. Minél bonyolultabb a dolog, annál hosszabb az utána következő várakozás. De bármi kicsi és egyszerű, ami egy normális szerszámos műhelyben megtalálható... Leo-nak csak kérnie kellett.

22. fejezet IV. rész

Jason félénken mosolygott Piper-re. Pont ugyanúgy néz rám, mint amikor először megcsókoltam a Wilderness Iskola kollégiumának tetején - az a cuki kis heg a szája sarkában félhold alakúra görbül. Az emléktől Piper kicsit felvidult. Aztán az is eszébe jutott, hogy az a csók valójában nem is történt meg.
 - Jobban nézel ki. - Törte meg a csendet Jason. Vajon a lábamra gondol, vagy arra a tényre, hogy többé nem vagyok mágikusan kisminkelve? A lány nadrágja cafatokra szakad a zuhanás következtében. Csizmáját sáros hó pöttyözte. Az arca, bár nem látta, valószínűleg szintén szörnyen nézhetett ki. Miért érdekel? Ezelőtt soha sem érdekeltek az ilyen dolgok. Talán az anyám, a szerelem hülye Istennője szórakozik a gondolataimmal? Ha hamarosan késztetést érzek majd arra, hogy divatlapokat böngésszek, akkor meg fogom keresni Afroditét, hogy megüthessem. Piper úgy döntött, hogy inkább bokájának szenteli figyelmét. Amíg nem mozdítom meg, egész kevéssé fáj.
 - Jó munkát végeztél. - Mondta Jason-nek. - Hol tanultál meg ilyesmiket?
 - A válasom ugyanaz, mint mindig. Nem tudom. - Válaszolta Jason vállvonogatva.
 - De kezdesz visszaemlékezni dolgokra, nem? Mint az a latin prófécia a Táborban, vagy az az álom a farkasokról.
 - Minden olyan zavaros. - Mondta a fiú. - Mint a déja vú. Volt már, hogy elfelejtettél egy nevet vagy egy szót, és ott volt a nyelved hegyén, de mégsem? Ez is olyan... csak az egész életemmel. - Tudom, mire gondol. Az utóbbi három hónap - az életem, amit éltem, a Jason-nel való kapcsolatom - csak a Köd volt. Egy pasi, aki igazából soha nem is volt veled - ezt mondta Enceladus. - Fontosabb lenne, mint a saját apád? Lehet, hogy bölcsebb lett volna, ha Piper csöndben marad, de végül mégis feltette a kérdést, ami foglalkoztatta.
 - Az a fotó a zsebedben - Kérdezte. - valakit a múltadból ábrázol? - Jason hátrált. - Bocsi. Semmi közöm hozzá. Vedd úgy, hogy meg sem szólaltam.
- Nem... Semmi baj. - A srác vonásai kicsit enyhültek. - Csak próbálom összeszedni a dolgokat. A lány neve Thalia. A nővérem. Semmiféle részletre nem emlékszem. Azt sem tudom, miért vagyok biztos benne... um, miért mosolyogsz? 
 - Semmi. - Piper megpróbálta eltűntetni mosolyát. Tehát nem valamiféle régi barátnő. Olyan nevetségesen boldogan érzem magam... - Um, csak örülök, hogy legalább ennyire emlékszel. Annabeth azt mesélte, hogy beállt Artemisz Vadászaihoz, igaz? - Jason bólintott.
 - Olyan érzésem van, hogy meg kéne találnom őt. Héra egy bizonyos okból hagyta meg nekem ezt az emléket. Valami köze kell, hogy legyen a küldetésünkhöz. De... azt is érzem, hogy veszélyes lesz. Nem vagyok biztos benne, hogy meg akarom fejteni a titkot. Ez őrültség, mi?
 - Nem. - Mondta Piper. - Egyáltalán nem. - A lány felpillantott a logóra a falon. Valami zavarta benne: Monokli Motorok, egy vörös szem középen. Talán az a gondolat zavar, hogy Enceladus engem figyel, miközben Aput fogva tartja, hogy befolyásolhasson. Meg kell őt mentenem, de hogy árulhatnám el a barátaim?
 - Jason. - Mondta végül a lány. - El kell valamit mondanom neked... az Apukámról... valami fontosat... - Azonban nem volt esélye befejezni. Valahol odalent fém csendült fémen, mintha bezárult volna egy ajtó. A hang végigvisszhangzott a raktáron. Jason felállt. Elővette az érméjét, feldobta, és elkapta kardját. Kihajolt a korláton.
 - Leo? - Kiáltotta el magát. Senki sem válaszolt. A fiú leguggolt Piper mellé.
 - Nem tetszik ez nekem.
 - Talán bajban van. - Suttogta Piper. - Nézd meg.
 - Nem hagyhatlak itt egyedül.
 - Megleszek. - Bár a lány kifejezetten félt, nem akarta beismerni. Elővette tőrét, Katoptrist, és megpróbált nyugodtnak látszani. - Akárki is jön a közelembe, felnyársalom. - Jason hezitált.
 - Itthagyom veled a cuccokat. Ha öt percen belül nem jövök vissza...
 - Pánikoljak? - Ajánlotta Piper. Jason megvillantott egy mosolyt.
 - Örülök, hogy újra normális vagy. A smink és az a ruha sokkal félelmetesebbé tett, mint a tőröd.
 - Indulj már, Szikra, mielőtt még téged nyársallak fel.
 - Szikra? - Jason még sértetten is jól nézett ki. Ez nem volt fair. Aztán a srác a lépcsőhöz sétált, majd beleveszett a sötétségbe. Piper a lélegzetvételeit, és próbálta megtippelni, mennyi idő telhetett el. Valahol 43 környékén elvesztette a fonalat. Aztán valami egy óriási BANG hangot hallatott. A visszhang elhalt. Piper szíve sebesen vert, de nem kiáltott fel, mert ösztönösen érezte, hogy rossz ötlet lenne. Kificamodott bokájára nézett. Nem tudok elfutni. Újra felnézett a Monokli Motorok logójára. Egy belső hang azt mondta neki, hogy veszélyben van. Valami a görög mitológiában... Kezeivel beletúrt a táskába, és kivette az ambróziát. Túl soktól eléghetek, de valyon még egy kevés meggyógyítaná a bokám? BUMM. A hang ezúttal közelebről jött, valahonnan a lány alól. A lány kiemelt egy teljes kocka ambróziát, és a szájába tömte. Szíve még gyorsabban vert. Bőre lázban égett. Hezitálva megmozgatta bokáját. Egyáltalán nem fájt. Piper gyorsan átvágta a ragasztószalagot tőrével. Valami felfelé csattogott a lépcsőn - talán fémcsizmák? Nem úgy hangzik, mintha Jason lenne, de lehet, hogy Leo-t cipeli. Már nem bírta tovább. Megmarkolta tőrét, és felkiáltott:
 - Jason?
 - Aha. - Mondta a fiú. - Jövök felfelé. - Ez biztosan Jason hangja. Mégis miért mondják azt az ösztöneim, hogy fussak? A lány nagy nehezen felkászálódott. A lépések egyre közeledtek.
 - Minden rendben. - Ígérte Jason hangja. A lépcső tetején egy arc vált ki a sötétségből. Egy förtelmes, fekete vigyor, felpuffadt orr, és egy vérben forgó szem a homlok közepén.
 - Semmi baj. - Mondta a Küklopsz, tökéletesen utánozva Jason hangját. - Épp időben érkeztél az ebédhez.

22. Fejezet III. rész

Amikor kitisztult a látása és újra szabályosan lélegzett, Piper végignézett a lábán. A lábfeje végre a megfelelő irányban állt, bokáját pedig két fadarab, némi géz és ragasztószalag tartotta egy helyben.
 - Au! - Mondta a lány.
 - Jézusom, szépségkirálynő! - Leo vállát dörzsölgette. - Örülök, hogy nem az arcom volt ott.
 - Bocsi. - Mondta Piper. - És soha többé ne hívj 'szépségkirálynő'-nek, vagy újra megütlek!
 - Mindkettenek jók voltatok. - Mondta Jason, majd egy kulacsot nyújtott Pipernek. Néhány korty után a lány gyomra csillapodni kezdett. Most, hogy már nem üvöltött fájdalmában, a lány hallotta, ahogy odakint süvölt a szél. Hópelyhek szállingóztak be az épületbe a tetőn levő lyukon át. Most, hogy találkoztam Khione-val, a hó az utolsó dolog, amit látni akarok.
 - Mi történt a sárkánnyal? - Kérdezte a lány. - És hol is vagyunk pontosan? - Leo teljesen elkomorult.
 - Nem tudom, mi lelte Festus-t. Hirtelen oldalra rándult, majd zuhanni kezdett, mintha láthatatlan falba ütközött volna. - Piper visszaemlékezett Enceladus figyelmeztetédére: Meg fogom neked mutatni, hogy  milyen egyszerűen földbe döngölhetem a te kis lázadó szellemedet. Talán sikerült neki olyan távolról letaszítani minket az utunkról? Ez lehetetlennek tűnik. Ha tényleg ilyen erős lenne, miért lenne szüksége rám, hogy eláruljam a barátaimat, amikor maga is megölhetné őket? És hogyan is tudna a gigász engem figyelni egy hóvihar kellős közepén, többezer kilométerre tőle? Leo a falon levő logóra mutatott.
 - Mi pontosan... - Nehéz volt a graffiti alatti szöveget kibogarászni, de Piper annyit el tudott olvasni, hogy: Monokli Motorok, összeszerelő műhely 1. - Bezárt autógyár. - Morfondírozott Leo. - Azt hiszem, Detroitban sikerült lezuhannunk. - Én is hallottam már bezárt autógyárakról Detroitban, tehát van értelme annak, amit mond. Mégis, ez egy igazán vacak hely, ahová sikerült lezuhannunk.
 - Milyen távol vagyunk Chicago-tól? - Kérdezte Piper miközben Jason odanyújtotta neki a kulacsot.
 - Talán az út háromnegyedét tehettünk meg Quebec-től idáig. - Mondta a fiú. - A baj csak az, hogy a sárkány nélkül kénytelenek leszünk a földön utazni.
 - Semmiképp. - Mondta Leo. - Egyáltalán nem biztonságos. - Piper visszaemlékezett az álmára, amiben a föld mintha el akarta volna nyelni, és Boreász Király mondtott arról, hogy a föld újabb és újabb szörnyűségeket hoz napvilágra.
 - Leo-nak igaza van. - Mondta a lány. - És amúgy is... nem vagyok biztos abban, hogy tudok járni. És Jason... hármunkat nem tudsz keresztülrepíteni az országon.
 - Semmiképp. - Mondta Jason. - Leo, biztos vagy benne, hogy a sárkány nem csak üzemzavarral küzd? Úgy értem, Festus már elég öreg, és...
 - És  lehet, hogy rosszul javítottam meg? - Vágott a szavába Leo.
 - Én ilyet nem mondtam. - Tiltakozott Jason. - Ez csak annyi... hogy talán meg tudnád javítani.
 - Nem is tudom. - Mondta Leo csüggedten. A fiú előhúzott néhány csavart a zsebeiből, és haszontalanul összeütögette őket. - Meg kell találnom, hová érkezett, már ha még egy darabban van.
 - Az én hibám volt. - Mondta Piper gondolkodás nélkül. Nem tudom ezt tovább magamban tartani. A titkom Apuról úgy hevít belülről, mintha túl sok ambróziát kaptam volna. Ha tovább hazudom a barátaimnak, hamuvá porlok.
 - Piper. - Mondta Jason gyengéden. - Aludtál, amikor Festus zuhanni kezdett. Nem lehet a te hibád.
 - Aha, csak egy kicsit sokk volt ez neked. - Mondta Leo. - Fájdalmaid vannak. Csak pihenj.
Mindent el akarok nekik mondani! Azonban a szavak a torkára forrtak. Mindketten olyan kedvesek velem. Még ha Enceladus valahogyan figyel is engem, egy rossz szó, és Apunak vége. Leo felállt.
 - Nézd, uh, Jason, miért nem maradsz itt vele, tesó? Kikémlelek, és megkeresem Festus-t. Azt hiszem, valahová az épületen kívülre esett. Ha megtalálom, akkor talán megtudhatom, mi is történt vele, és talán meg is tudom javítani.
 - Túl veszélyes. - Mondta Jason. - Nem szabadna egyedül menned.
 - Á, van szikszalagom és mentolos cukorkám. Teljesen jól megleszek. - Mondta Leo egy kicsit túl gyorsan, és Piper rájött, hogy a fiút ez sokkal jobban megrázta, mint azt mutatja. - Ti, srácok, csak ne menjetek el nélkülem. - Leo belenyúlt mágikus övébe, és kihúzott belőle egy elemlámpát, majd lesétált a lépcsőkön, egyedül hagyva Jason-t és Piper-t.

22. fejezet II. rész

Leo és Jason az alsó szinten landoltak, és most a lépcsőkön siettek fel a lány felé.Piper lenézett a lábára, miközben hányinger kerülgette. A lábujjaimnak nem kéne ilyen szögben állniuk, mi? Ó, Istenem. A lány kényszerítette magát, hogy másfelé nézzen, mielőtt még elhányja magát. Koncentrálj valami másra. Bármi másra. A lyuk amit a tetőbe csináltak 7 méterrel a fejük felett magasodott. Egyáltalán hogy sikerült túlélnünk a zuhanást? Ötletem sincs. A plafonról izzók lógtak, homályos fénybe borítva az épületet. Piper mellett egy meghajlott fémlemeen egy márkajel lehetett, de annyi grafittit fújtak már rá, hogy teljesen kivehetetlenné vált. Az árnyékos raktár alsó szintjén ki lehetett venni óriási gépek, félig kész traktorok és robotkarok körvonalát egy futószalag mentén. A hely évek óta elhagyatottnak tűnt. Jason és Leo odaért mellé. Leo megszólalt:
 - Jól...? - Aztán észrevette a lány lábfejét. - Ó, nem, nem vagy jól.
 - Kösz a megerősítésért. - Morogta Piper.
 - Jól leszel. - Mondta Jason, bár Piper érezte a hangjában bújkáló aggodalmat. - Leo, van bármilyen elsősegély készleted?
 - Igen... Igen, persze. - A srác a szerszámövébe nyúlt, és kihúzott egy köteg gézt és ragasztószalagot - melyek mind nagyobbnak tűntek az öv akármelyik zsebénél. Már tegnap észrevettem a szerszámövet Leo-n, de nem gondoltam rá, hogy megkérdezzem a fiút róla. Nem tűnik különlegesnek - csak egy bőr szalag a dereka körül, amin sok-sok zseb van. Ilyet szoktak viselni a kövácsok meg a szerelők. És olyan, mintha üres lenne.
 - Hogyan... - Piper megpróbált felülni, de összerezzent. - Hogy tudsz ilyen sok mindent kivenni egy üres övből?
 - Varázslat. - Válaszolta Leo. - Még nem jöttem rá teljesen, hogy működik, de bármilyen eszközt elő tudok húzni belőle, plusz még néhányegyéb hasznos cuccot. - A fiú belenyúlt egy másik zsebbe, és egy kis fémdobozt húzott elő belőle. - Mentás cukrot? - Jason elhessegette a dobozt.
 - Ez mind nagyon jó, Leo. Nos, meg tudnád gyógyítani a lábát?
 - Egy szerelő vagyok, ember. Talán ha egy autó lenne... - A fiú csettintett egyet. -Várj csak, mi is volt az az isteni gyógyító cucc, amit a Táborban etettek veled? Rambo kaja?
 - Ambrosia, fafej. - Suttogta összeszorított fogakkal Piper. - Lenne belőle a zsákomban, már ha nem csapódott volna a földbe. - Jason óvatosan lehúzta a lány válláról a hátizsákját. Belekotort a táskába, amit az Aphrodité gyerekek pakoltak össze neki, és talált egy műanyag tasakot tele szétmállot, aranysárga négyzetekkel. A fiú letört egy darabot az egyikből, és megetette Piperrel. Az íze teljesen másmilyen volt, mint amire a lány számított. Apu feketebab levesére emlékeztet gyerekkoromból. Apu mindig megetette velem, ha beteg voltam. Az emléktől kicsit jobban érezte magát, de szomorú is lett. A lány bokájában enyhült a fájdalom.
 - Még. - Mondta Piper. Jason felvonta a szemöldökét.
 - Piper, nem kéne megkockáztatnunk. Azt mondták, hogy ha sokat eszünk belőle, elégünk. Azt hiszem, rögzíteni kéne a lábadat inkább. -  Piper gyomra remegett.
 - Te csináltál már ilyet valaha?
 - Igen... Legalábbis azt hiszem. - Leo talált egy fadarobot, amit kettétört sínnek. Aztán előkészítette a gézt és a ragasztószalagot.
 - Tartsd a lábát mozdulatlanul. - Mondta Jason. - Piper, ez fájni fog. - Amikor Jason megmozdította a lábát, Piper olyan nagyot rándult, hogy megütötte Leo karját, aki erre majd akkorát kiáltott, mint a lány maga.