Amikor Jason tegnap este megidézte azt a villámot, a Táborozók reakciója ismerősnek tűnt számára. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a problémával hosszú ideig küzdöttem - az emberek félelemmel telve pillantanak rám, csak azért mert Zeusz fia vagyok, és ezért különleges bánásmódban részesítenek, pedig ennek semmi köze ahhoz, aki valójában vagyok. Senki sem foglalkozik velem, csak a nagy, félelmetes apám miatt (aki villámmal a kezében áll mögöttem) gondolja mindenki azt: Tiszteld a kölyköt, vagy egyél feszültséget! Tegnap este, amikor a tábortűz után a többiek visszaindultak a Kabinjaikba, Jason odament Piperhez, és a formaságok miatt megkérte, hogy csatlakozzon a küldetéshez. Piper még mindig sokkos állapotban volt, de attól még bólintott, majd összefonta karjait maga előtt. Szegény abban a ruhában biztos nagyon fázott, hiszen ujjatlan volt!
- Aphrodité elvette a kabátom. - Motyogta. - A saját anyám rabolt ki. - Az amfiteátrum első sorában Jason talált egy pokrócot, és bebugyolálta vele a lányt.
- Szerezni fogunk neked egy új kabátot. - Ígérte. Piper megeresztett egy mosolyt. Jason át szerette volna karolni, azonban inkább visszafogta magát. Nem akartam, hogy azt gondolja rólam, én is olyan felszínes vagyok, mint a többiek, hogy csak azért érdekel, mert hirtelen varázslatosan szép lett. Annak azonban nagyon örülök, hogy Piper jön velem a küldetésre. Bátornak mutattam magam a tábortűznél, de...félig meddig csak megjátszottam. Ostobaság ugyan, azonban az, hogy van olyan gonosz erő, ami képes Hérát fogságba ejteni teljesen megrémített, főleg most, hogy a saját múltam rejtély számomra. Segítségre van szükségem: Pipernek velem kell jönnie. Azonban a dolgok bonyolultak, és most nincs időm azon gondolkodni, hogy mennyire, és, hogy miért szeretem Pipert. Így is elég csúnyán elbántam vele. A fiú belebújt cipőibe, és épp kifelé indult az üres, hideg Kabinból, azonban észrevett valamit, amiről eddig nem tudott. Az alul levő alkóvok egyikében kényelmes hálóhelyet alakítottak ki, úgy, hogy kitolták onnan a parázstartót, betettek egy matracot, és felragasztottak néhány fényképet az oldalára. Egy hátizsák is pihent ott. Jason komótosan odasétált. Akárki is aludt itt, az nagyon régen lehetett. A matrac dohos volt. A hátizsákot vékony porréteg vonta be. Néhány a falra ragasztott fotók közül lehullott a matracra. Az egyiken Annabeth látszott évekkel ezelőtt - tálán nyolc éves lehetett, azonban Jason tudta, hogy ő az: ugyanaz a szőke haj, ugyanazok a szürke szemek, és ugyanaz a tekintet, mintha egyszerre több száz dolgon gondolkodna. Mellette egy homokszín hajú fiú állt, aki tizennégy-tizenöt év körül lehetett. Csintalanul mosolygott, pólóján fölül pedig egy bőrpáncélt viselt. A háta mögötti alagútra mutatott, mintha épp azt mondta volna a fotósnak: Menjünk be abba a sötét alagútba, és bármilyen gonosz dologgal találkozunk ott, öljük meg! A második fotón szintén Annabeth volt és ugyanaz a srác, mint az előzőn. Egy tábortűz mellett ültek, és hisztérikusn nevettek. Utoljára Jason felemelte a lehullott fotókat. Egy szalag fotó volt olyan, minta amilyet egy csináld-magad fótós bódéban lehet csinálni. Annabeth és a homkszín hajú srác között azonban ült egy másik lány is. Talán tizenöt lehetett, fekete hajjal - ami cakkosra lett vágva, pont, mint Piperé - , fekete bőrkabáttal és ezüst ékszerekkel, tehát valamiféle gótnak tűnt; azonban nevetés közben volt lefényképezve, és egyértelmű volt, hogy a legjobb barátai veszik körbe.
- Ő Thalia. - Mondta valaki. Jason megfordult, és szembetalálta magát Annabeth-el. A lány szomorkásnak tűnt, mintha a képek rossz emlékeket idéztek volna fel benne. - Ő Zeusz másik gyermeke, aki itt lakott... bár nem sokáig. Bocsi, kopognom kellett volna.
- Semmi baj. - Mondta Jason. - Nem mintha az otthonomnak érezném ezt a helyet. - Annabeth utazáshoz volt öltözve: téli kabátot vett pólója fölé, kését az övére erősítette, és egy hátizsák fityegett a hátán.
- Meggondoltad magad, és velünk jössz? - Kérdezte Jason. Annabeth megrázta a fejét.
- Már megvan a csapatod. Percy keresésére indulok. - Jason egy kicsit csalódott lett. Nagyon örültem volna, ha van valaki a csapatomban, aki tudja egyáltalán, hogy mit csinálunk, és akkor talán nem érezném úgy magam, mintha épp egy szikláról vezetném le Leo-t és Pipert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése