- Gondolkozz csak, kis félisten - Mondta Szerápisz. - Ez a világítótorony úgy fogja hozzám vonzani az isteneket, mint egy lámpás az éjjeli lepkéket. Amint felemésztettem az erejüket, egy hatalmas várost fogok ide emelni. Megépítek egy új Alexandriai Könyvtárat, benne lesz az ókori világ összes tudása, legyen az egyiptomi vagy görög. Athéné lányaként örülnöd kéne ennek. Főpapnőmként gondolj mindarra a hatalomra, amire majd szert tehetsz!
Egy új Alexandriai könyvtár.
Annabeth képtelen volt úgy tenni, mintha nem izgatná az ötlet. Olyan sok ókori tudás veszett kárba, amikor az a könyvtár lángok martalékává vált.
Szerápisz megláthatta a tudásra való szomjazást a szemében.
- Igen. - Az isten kitárta karjait. - Elég legyen a beszédből, kislány. Add nekem a pálcámat!
- Igazad van. - Károgta Annabeth. - Eleget beszéltünk.
A lány kivonta tőrét, és a szörnyeteg páncéljába döfte.
Annyi dolog üthetett ki balul. És a legtöbb be is teljesült.
Annabeth reménykedett abban, hogy a tőre legalább meg fogja hasítani a páncélt, vagy akár el is pusztítja a szörnyet. Ehelyett egy apró hasadást csinált csak, ami vörös mágiát köpködött kifelé, olyan magas hőmérsékletűt, mintha magma lenne. Annabeth hátratántorodott, szemei csíptek.
Szerápisz felüvöltött:
- ÁRULÁS! - A pálcaszörny üvöltött és kapálódzott, három fejével hiábavaló próbálkozásokat téve arra, hogy elérje a hátából kiálló kést.
Ugyanebben a pillanatban Sadie varázsolt egyet. Eldobta ezüst nyakékét, és egy szót üvöltött:
- Tyet!
A nyakék felrobbant. Egy hatalmas, ezüstös hieroglifa magába zárta az istent, mint valami átlátszó koporsó:
- Megnevezlek téged Szerápisz, Alexandria Istene! Uh... vicces kalapok és háromfejű pálcák istene! Megkötlek Ízisz erejével!
Hulladék hullott az égből, be-becsapódva Annabeth környékén. A lány elhajolt egy téglafal és egy biztosítószekrény elől. Aztán észrevette, hogy a sebesült pálcaszörny gazdája felé igyekszik.
Felé ugrott, de egy leeső deszka fejen csapta. Keményen a padlóra zuhant, csillagokat látott a fájdalomtól, és szinte azonnal rázúdult egy adag lim-lom, teljesen beterítve őt. Lassan beszívta a levegőt.
- Aú, aú, aú.
Legalább nem téglák temették maguk alá. Kimászott a furnérlemezek alól, és kitépett egy 6-7 centis szálkát az ingéből.
A szörny már megtette az utat Szerápisz lábáig. Annabeth tudta, hogy a szörny egyik fejét kellett volna ledöfnie, de nem vitte rá a lélek. Mindig ellágyult, amikor állatok kerültek szóba, még ha gyilkos, mágikus teremtmények voltak is, akik el akarták törölni őt a föld színéről. Most már túl késő volt azonban.
Az isten összeszorította tekintélyes izmait. Az ezüstös börtön széthasadt körülötte. A háromfejű pálca a kezébe röppent, és Szerápisz Sadie Kane-hez fordult. A lány védelmező köre vörös ködként szállt el.
- Meg akarsz kötni engem? - Kiáltott fel Szerápisz. - Meg akarsz nevezni engem? Nincs meg a megfelelő szókincsed ahhoz, hogy egyáltalán megnevezz, kicsi mágus!
Annabeth előretámolygott, de még mindig nehézkesen lélegzett. Most, hogy Szerápisz tartotta a pálcát, aurájának ereje mintha megtízszereződött volna. Annabeth fülei csengtek. Bokái kásásnak érződtek. Érezte, ahogy elszívják életenergiáit - vonzotta őket magához az isten vöröses alakja.
Sadie valahogy még mindig talpon volt, arcán dacos kifejezés.
- Rendben, Lord Müzlis Tál. Megfelelő szókincset szeretnél? HA-DI!
Egy újabb hieroglifa izzott fel a levegőben:
De az isten szabad kezének egy mozdulatával elsöpörte. Összezárta ökleit, és füst gomolygott elő ujjai közül, mintha összetört volna egy miniatűr gőzgépet. Sadie nyelt egyet.
- Ez lehetetlen. Hogyan...
- Egy robbanást vártál volna? - Szerápisz felnevetett. - Sajnálom, hogy el kell keserítselek, gyermek, de a mágiám egyiptomi és görög. Egyesíti a kettőt, elnyeli mindkettőt, helyettesíti őket. Ízisz kegyeltje vagy, jól látom? Kiváló. Egyszer a feleségem volt.
- Mi? - Kiáltott fel Sadie. - Nem. Nem, nem, nem és nem.
- De, igen! Amikor leváltottam mind Oziriszt mind Zeuszt, Ízisz arra kényszerült, hogy engem szolgáljon. Most téged foglak felhasználni arra, hogy kaput nyitva hozzá megidézzem és megkössem őt. Ízisz még egyszer a feleségem lesz!
Szerápisz előredöfött pálcát tartó kezével. Mindhárom irdatlan szájból vörös mágia-sugarak lövelltek ki, és körülfonták Sadie-t, mint holmi tövises ágak. Sadie felsikoltott, és Annabeth végre túljutott a sokkon.
Felkapta a hozzá legközelebb eső deszkát - egy majd széteső négyzetet, ami egy pajzshoz hasonlított leginkább - és megpróbált visszaemlékezni az Ulti Frizbi tanóráira a Félvér Táborból.
- Hé, Gabonafej! - Kiáltott fel.
Derékból elcsavarodott, teljes testének erejét felhasználva. A deszka keresztülrepült a levegőn, és amint Szerápisz odafordult, hogy ránézzen, belecsapódott szemei közé.
- GAH!
Annabeth oldalra lépett amikor Szerápisz vakon felé döfött botjával. A három szörnyfej extra meleg gőzt sugárzott, és lyukat olvasztott a betonba arra a helyre, ahol néhány másodperccel azelőtt még a lány állt.
Annabeth folyamatosan mozgásban volt, kerülgetve a földön heverő romokat. Lebukott egy kupac rossz vécécsésze mögé, amint az isten pálcájából újabb hármas hőnyalábot bocsátott felé, olyan közel hozzá, hogy a szőrök égnek meredtek a nyakán.
Annabeth megpillantotta Sadie-t körülbelül harminc lépésnyire, amint arrébb támolygott Szerápisztól. Legalább még életben volt. De Annabeth tudta, hogy idő kell hozzá, hogy felépüljön.
- Hé, Szerápisz! - Kiáltotta a lány egy hegynyi komód mögül. - Hogy ízlett a deszka?
- Athéné gyermeke! - Bömbölte az isten. - Fel fogom emészteni az életerőd! Fel foglak használni arra, hogy elpusztítsam nyomorult anyád! Azt hiszed, bölcs vagy? Semmi sem vagy ahhoz képest, aki felélesztett, és még ő sem érti teljesen, hogy milyen erőt szabadított a világra. Egyikőtök sem fogja elnyerni a halhatatlanság koronáját! Én uralom a múltat, a jelent és a jövőt. Én egyedül fogok uralkodni az istenek helyett!
Köszönjük szépen a hosszú beszédet. Gondolta Annabeth.
Amikor Szerápisz porrá változtatta Annabeth búvóhelyét, a lány már félig átmászott a termen. Sadie-t kereste amikor a lány előbukkant előző fedezéke mögül, mint egy tíz lábnyira, és felkiáltott:
- Suh-FAH!
Annabeth megfordult és látta, amint egy újabb, vagy húsz láb magas hieroglifa izzik fel a Szerápisz mögötti falon:
A habarcs szétporlott. Az épület oldala megcsikordult, és Szerápisz felüvöltött.
- NEM!
Az egész fal ráomlott, mint holmi téglák szökőárja, több tonna építési hulladék alá temetve őt. Annabeth fulladozott egy kicsit a felszálló portól. Szemei égtek. Úgy érezte magát, mintha túlfőzték volna, de annyi ereje még maradt, hogy odavánszorogjon Sadie mellé. A fiatal mágust fehér por borította, mintha lisztben hengergőzött volna. A fiatal lány a lyukat nézte, amit az épület falába robbantott.
- Na ez azért működött. - Motyogta.
- Zseniális ötlet volt. - Annabeth a lány vállára tette kezét. - Milyen varázslat volt ez?
- Meglazítani. - Válaszolta Sadie. - Úgy emlékeztem... hát, hogy éltalában egyszerűbb tönkre tenni dolgokat, mint újakat építeni.
Mintha egyetértene ezzel, az épület maradék része is csikorogni kezdett.
- Gyere. - Annabeth megfogta Sadie kezét. - El kell mennünk innen. Ezek a falak...
Az épület alapjai megremegtek. A téglák alól egy elfojtott nyögés hallatszott. Vörös, mágikus fények világítottak a téglák közötti réseken.
- Ó, ne már! - Tiltakozott Sadie. - Még mindig életben van?
Annabeth egy kicsit elkeseredett, de nem volt meglepve.
- Ő egy isten. Halhatatlan.
- Hát, akkor mégis hogyan...?
Szerápisz keze, továbbra is a pálcát markolva - előtört a téglák alól. A szörny három feje forró gőzt köpködött mindenfelé. Annabeth kése továbbra is kiállt a hátából, a körülötte levő seb görög betűket, hieroglifákat és angol káromkodásokat ontott magából - évezredek csúnya beszéde tört a felszínre.
Mint egy idővonal. Gondolta Annabeth.
Hirtelen egy ötlet formálódott meg a fejében.
- Múlt, jelen, jövő. Ő irányítja mindet.
- Mi? - Kérdezte Sadie.
- A pálca a kulcs. - Válaszolta Annabeth. - El kell pusztítanunk.
- Igen, de...
Annabeth a téglakupac felé sprintelt. Tekintetét a késén tartotta, de elkésett. Szerápisz másik keze is felszínre tört, aztán a feje, a virágkaspója összetört és gabonát szivárogtató. Annabeth deszka frizbije eltörte az orrát és befeketítette a szemét, ami nyomán az isten arca leginkább egy mosómedvéére hasonlított.
- Megöllek! - Üvöltötte abban a pillanatban, amikor Sadie újra varázsolt:
- Suh-FAH!
Annabeth gyorsan visszavonult, és Szerápisz újfent felkiáltott:
- NEM!
A fal egy újabb harminc méteres darabja zúdult a nyakába.
Ez a mágia azonban már túl sok volt Sadie számára. Összeesett, mint egy rongybaba, és Annabeth épphogy csak elkapta, mielőtt a földbe csapódott volna. Miközben a többi fal megremegett és elkezdett befelé dőlni, felkapta a másik lányt és kivitte az épületből.
Valahogy sikerült azelőtt kijutniuk, mielőtt az egész magába roskadt volna. Annabeth egy félelmetes üvöltést hallott, de nem volt benne biztos, hogy csak a fejében hallotta, vagy sem.
Elbotorkált a metróig. Gyengéden lefektette Sadie-t a gazok közé. Sadie szemei befelé fordultak a koponyájába. Értelmetlenül motyogott. A bőre olyan lázasnak érződött, hogy Annabeth-nek le kellett küzdenie az egyre növekvő pánikot. Gőz szállt fel a mágus ruhaujjaiból.
A metrószerencsétlenség helyszínén álldogáló halandók felfigyeltek az újabb katasztrófát. Mentőautók indultak szirénázva az összedőlt épület felé. Egy híradós helikopter körözött fent a levegőben.
Annabeth legszívesebben orvosi segítségért kiáltott volna, de mielőtt megtehette volna, Sadie vett egy mély lélegzetet. Szemhéjai megremegtek. Kiköpött egy darab betont, gyengén felült és a kis kalandjuk helyszínéről felszálló füstoszlopba bámult.
- Rendben. - Motyogta. - Mit kéne legközelebb tönkre vágnunk?
Annabeth felzokogott megkönnyebbülésében.
- Istenek, köszönöm, hogy jól vagy. Szó szerint gőzölögtél.
- Ez volt a rizikója. - Sadie lesöpört némi port az arcáról. - Túl sok mágia, és szó szerint eléghetek. Körülbelül ez volt legközelebb ahhoz, amilyen közel ma el szerettem volna jutni az öngyulladáshoz.
Annabeth bólintott. Először kissé irigykedett azokra a király varázslatokra, amiket Sadie tudott, de most már csak örült annak, hogy egy egyszerű félisten.
- Nincs több mágia mára.
- Hát, egy jó darabig egész biztosan. - Sadie grimaszolt. - Nem gondolom, hogy Szerápiszt legyőztük volna, igaz?
Annabeth a majdnem-világítótorony maradványaira nézett. El akarta hinni, hogy legyőzték az istent, de tudta, hogy nem. Még mindig érezte azt a világot megrontó aurát, amint a lelkét húzgálja és elveszi az erejét.
- Maximum néhány percünk lehet. - Mondta. - Ki fogja ásni magát. Aztán utánunk fog jönni.
Sadie morgott.
- Utánpótlást kell szereznünk. Sajnos nincs elég erőm ahhoz, hogy nyissak egy portált, még ha találnék is egyet. Ízisz sem válaszol nekem. Ügyesebb ő annál, mint hogy idejöjjön, hogy az esszenciáját feleméssze a Müzlistálak Ura. - Sóhajtott. - Nem hiszem, de esetleg tudsz bármiféle félistent idehívni?
- Hát, talán... - Annabeth elbizonytalanodott.
Aztán észrevette, hogy a hátizsákja még mindig a hátán lóg. Hogyhogy nem esett le a harc során? És miért érződött ilyen könnyűnek?
Levette a hátáról és kicipzározta. Az építészeti könyvei eltűntek. Helyettük egy brownie-méretű ambrózia volt benne cellofánba csomagolva, és alatta... Annabeth alsó ajka megremegett. Kivett belőle egy olyan dolgot, amit már régóta nem hordott magával: a kopottas, kék New York Yankees sapkáját.
Felpillantott az egyre sötétedő égre:
- Anya?
Nem kapott választ, de nem tudott más magyarázatra gondolni. Az anyja segítséget küldött neki. A felfedezés biztatta és megrémítette egyszerre. Ha Athéné személyesen érdeklődött az ügyben, az azt jelentette, hogy Szerápisz tényleg egy hatalmas fenyegetés - és nem csak Annabeth, hanem az istenek számára is.
- Ez egy baseball sapka. - Jegyezte meg Sadie. - Ez jót jelent?
- Én... Én azt hiszem. - Mondta Annabeth. - Amikor legutoljára viseltem, a mágiája nem működött. De ha most mégis működik... Akkor van egy tervem. A te feladatod lesz elvonni Szerápisz figyelmét.
Sadie összeráncolta homlokát.
- Megemlítettem már, hogy kifogytam a mágiából?
- Teljesen jó vagy az. - Mondta Annabeth. - Hogy állsz a blöfföléshez, hazudozáshoz és a csúnya beszédhez?
Sadie felvonta szemöldökét.
- Azt mondták nekem egyszer, hogy ezek a legelbűvölőbb képességeim.
- Tökéletes. - Mondta Annabeth. - Akkor itt az ideje annak, hogy tanítsak neked egy kis görögöt.
Nem volt sok idejük.
Annabeth épp hogy befejezte Sadie oktatását, amikor a romos épület megremegett, törmelék repült belőle kifelé, és Szerápisz kiemelkedett belőle, üvöltözve és káromkodva.
Megriadt mentősök rohantak el fejvesztve a helyszínről, de úgy tűnt nem vették észre az 5 méter magas istent, aki kezében gőzt és vörös mágianyalábokat köpő pálcájával elrohant a helyszínről.
Szerápisz Sadie és Annabeth irányába tartott.
- Készen állsz? - Kérdezte Annabeth.
Sadie kifújta a levegőt.
- Van más választásom?
- Tessék. - Annabeth odaadta neki az ambrózia kockát. - Félisten étel. Visszaadhatja az erődet.
- Adhatja, mi?
- Ha használhattam a gyógyitalod, akkor neked is képesnek kéne ambróziát enned.
- Éljenzek egyet akkor. - Sadie beleharapott. A szín elkezdett visszatérni az arcába. A szemei felélénkültek. - Olyan íze van, mint a nagyanyám sütijének.
Annabeth elmosolyodott.
- Az ambróziának mindig olyan íze van, mint a kedvenc sütidnek.
- Hát ez gáz. - Sadie evett még egy falatot, majd nyelt. - Nagyi sütijei mindig megégnek és elég szörnyűek. És itt is jön a barátunk.
Szerápisz felrúgott egy útjában álló tűzoltóautót, és folytatta útját a vágányokhoz. Nem úgy tűnt, mintha észrevette volna Sadie-t vagy Annabeth-t, de Annabeth úgy gondolta képes megérezni őket. A horizontot kémlelte, arcára gyilkos düh ült ki.
- Itt is van. - Annabeth a fejébe nyomta a Yankees sapkáját. Sadie szemei elkerekedtek.
- Na ez igen. Teljesen láthatatlan lettél. De ugye nem fogsz elkezdeni szikrázni?
- Miért csinálnám én azt?
- Ó, hát... a testvérem egyszer használt egy láthatatlansági varázslatot, és hát... nem sült el túl jól. Mindegy, sok szerencsét.
- Neked is.
Annabeth elszalad oldalra, amint Sadie karját lengetve így kiáltott:
- Oi, Szerpáisz!
- HALÁL RÁD! - Üvöltötte az isten. Továbbra is rohant előre, masszív lábai krátereket hagytak maguk után a puha földben.
Ahogyan tervezték, Sadie elkezdett visszavonulni a vízpart felé. Annabeth leguggolt eközben egy elhagyatott autó mögé, és arra vár, hogy Szerápisz elhaladjon. Láthatatlan vagy sem, nem akart kockáztatni.
- Gyere! - Biztatta Sadie az istent. - Ez a leggyorsabb tempód, te nagyra nőtt falusi paraszt?
- RÁÁÁÁR! - Az isten elsüvített Annabeth pozíciója mellett. A lány Szerápisz után kezdett rohanni, aki már utolérte Sadie-t a part végében.
Az isten magasra emelte izzó pálcáját, amin mindhárom hatalmas fej gőzt pöfögött.
- Mik az utolsó szavaid, mágus?
- Hozzád? Ezek! - Sadie meglengette karjait - oly módon, ami akár mágia is lehetett... vagy még inkább kung fu.
- Maena aedi thea! - Kántálta a sorokat, amiket Annabeth tanított neki. - En... ponte pathen algae!
Annabeth megrezzent. Sadie kiejtése szörnyű volt. Az első sort még nagyjából jól mondta: Haragról énekelj, ó istennő! A második sornak valami olyasminak kellett volna lennie, hogy: A tengerben kínok várnak! Ehelyett Sadie valami olyat mondott, hogy: A tengerben mohák várnak!
Szerencsére az ógörög hangja elég volt ahhoz, hogy Szerápisz megtorpanjon. Az isten habozott, pálcáját továbbra is magasra tartva.
- Mit csinálsz...
- Ízisz, hallgass meg! - Folytatta Sadie. - Athéné, segíts meg! - Ledarált még néhány kifejezést - néhányat ógörögül, néhányat óegyiptomiul.
Mindeközben Annabeth az isten mögé lopódzott, szemeit késén tartva, ami még mindig a szörny hátába volt ágyazva. Ha Szerápisz csak egy kissé lejjebb engedné azt a pálcát...
- Alpha, beta, gamma! - Kiáltotta Sadie. - Gyros, spanakopita. Presto! - Győzedelmesen elmosolyodott. - Tessék. Véged van.
Szerápisz rábámult, teljesen összezavarodva. A bőrén levő vörös tetoválások kissé elhalványodtak. Néhány jel kérdőjellé vagy szomorú smiley-vá változott. Annabeth még közelebb óvakodott... húsz lépésnyire tőle, mindössze.
- Végem van? - Kérdezte Szerápisz. - Mi a fenéről beszélsz, te lány? Én akarlak éppen elpusztítani téged.
- És ha megteszed. - Figyelmeztette Sadie. - Azzal el fogsz indítani egy halál láncot, ami feledésbe fog taszítani téged!
- Halál lánc? Ilyen dolog nem is létezik! - Szerápisz lejjebb engedte pálcáját. A három állatfej most Annabeth szemmagasságába került.
A lány szíve megdobbant. Tíz lépést kell még megtennie. Aztán, ha elugrott, talán elérheti a tőrt. De csak egy esélye lesz kihúzni.
A pálca fejei úgy tűnt, nem vették még észre. Morogtak és ugattak, és mindenfelé gőzt köpködtek. Farkas, oroszlán, kutya - múlt, jelen, jövő. Hogy maximális sérülést okozzon, Annabeth tudta, melyiket kell megsemmisítenie.
De miért pont a jövőnek kellett kutyának lennie? Az a fekete labrador tűnt a legkevésbé fenyegetőnek a három fej közül. Nagy, aranyszín szemeivel és fekete, lógós füleivel Annabeth-t túl sok ismerős házikedvencre emlékeztette.
Ez nem egy valódi állat. Emlékeztette magát. Egy mágikus pálca egy darabja csak.
De, amint ugrótávba került, karjai egyre nehezebbnek érződtek. Nem tudott bűntudat nélkül nézni a kutyára.
A jövő tök jó dolog! Mintha ezt mondta volna a kutyus. Cuki és bolyhos!
Ha Annabeth a labrador fejét öli meg tényleg, akkor mi van, ha a saját jövőjét is tönkre teszi - a főiskolára vonatkozó terveit, és azokat is, melyeket Percyvel közösen eszeltek ki... ?
Sadie továbbra is beszélt. Szavai keményebben csengtek.
- Az édesanyám, Ruby Kane volt. - Mesélte Szerápisznak. - Ő az életét adta azért, hogy Aphópiszt elzárja a Duat-ba. Aphópiszt, teszem hozzá - aki évezredekkel idősebb nálad, és vagy ezerszer erősebb is egyben. Tehát ha azt hiszed, hogy hagyom valami másodrendű istennek, hogy átvegye a világom felett az uralmat, akkor azt jól gondold át!
A düh a hangjában nem holmi blöff volt, és hirtelen Annabeth úgy érezte, jól döntött, hogy Sadie-nek adta Szerápisz lefoglalásának feladatát. A mágus meglepően félelmetes tudott lenni. Szerápisz kényelmetlenül ácsorgott.
- El foglak pusztítani!
- Sok sikert hozzá. - Mondta Sadie. - Olyan erős görög és egyiptomi mágiával kötöttelek magamhoz, hogy amint azt megteszed, atomjaidra fognak szedni.
- Hazudsz! - Kiáltotta Szerápisz. - Nem érzek ilyesféle varázst magamon! Még annak sem volt ekkora hatalma, aki felélesztett!
Annabeth szemtől szemben állt a fekete kutyával. A tőr épp a fej fölött volt, de teste minden részecskéje tiltakozott az ellen, hogy állatot öljön... hogy megölje a jövőt. Eközben Sadie bátran felnevetett.
- Annak, aki felélesztett? Arra az öreg szélhámosra gondolsz, Setne-re?
Annabeth-nek nem volt ismerős a név, de Szerápisznak egyértelműen az volt. A levegő felizzott körülötte. Az oroszlán vicsorgott. A farkas csupasz agyarait mutogatta.
- Ó, igen. - Folytatta Sadie. - Kiválóan ismerem Setne-t. Azt hiszem elfelejtette neked megemlíteni, ki engedte vissza a világba. Csak azért él, mert én megszántam. Azt hiszed az ő mágiája erős? Próbáld csak meg. Csináld meg MOST.
Annabeth megmozdult. Rájött, hogy Sadie hozzá beszél, nem az istenhez. Blöfföléssel nem húzta már sokáig. Lassan kifogytak az időből. Szerápisz morgott.
- Szép próbálkozás, mágus.
Amint felemelte pálcáját, Annabeth ugrott. Megmarkolta tőrét, és kihúzta a páncélból.
- MI VAN? - Üvöltötte Szerápisz.
Annabeth megengedett magának egy torokból jövő zokogást, és beledöfte a tőrt a kutya nyakába.
Egy robbanásra számított.
Ehelyett a tőr beszívódott a nyakba, mint egy gémkapocs a porszívóba.
Annabeth-nek alig maradt ideje elengedni. Arrább gurult, miközben a kutya felvonyított, miközben összeaszalódott, majd eltűnt a szörny páncéljában. Szerápisz felordított. Megrázta botját, de nem tudta elengedni.
- Mit tettél? - Kiáltotta.
- Elvettem a jövődet. - Mondta Annabeth. - Anélkül semmi sem vagy.
A pálca kettérepedt. Olyan meleg lett körülötte, hogy Annabeth karján a szőrök elkezdtek megpörkölődni. Hátrébb mászott a homokon miközben a farkas és oroszlán fej is beszívódott a pálcába. A teljes bot egy vörös gömbbé alakult az isten tenyerében.
Szerápisz megpróbálta lerázni magáról. Csak még erősebb fénnyel világított. Ujjai befelé kezdtek görbülni. Aztán már a teljes kézfejét elnyelte. Majd a teljes karja eltűnt, ahogy beszívódott szép lassan a tüzes gömbbe.
- Nem pusztíthattok el! - Üvöltötte Szerápisz. - Én vagyok az orom, mely összeköti világaitokat! Az útmutatásom nélkül soha nem szerezhetitek meg a koronát! Mindannyian el fogtok bukni! Mindannyian...
A tűzes gömb még erősebben világított, majd teljesen magába szippantotta az istent. Aztán eltűnt, mintha soha nem is létezett volna.
- Úh.- Mondta Sadie.
Naplemente volt, és ők még mindig a parton ültek, a hullámokat nézve és a mögöttük elsuhanó járművek szirénázását hallgatva.
Szegény Rockaway. Először egy hurrikán söpört végig rajta. Aztán egy metróbaleset, egy összedőlt épület, és egy ámokfutó isten egy nap alatt. Néhányaknak sohasem jár egy kis szünet.
Annabeth nagyot kortyolt Ribenájából - abból a brit italból, amit Sadie halászott elő a "személyes tárolóhelyéből" - a Duatból.
- Ne aggódj. - Biztosította Annabeth-t. - Rágcsák előteremtése nem igényel túl sok varázserőt.
Amilyen szomjas volt, a Ribena még tán a nektárnál is jobban ízlett Annabeth-nek.
Sadie a gyógyulás útjára lépett. Az ambrózia megtette a magáét. Most, ahelyett, hogy úgy tűnt, mint aki a halál kapujában van, már csak úgy nézett ki, mint akin átszaladt egy csorda öszvér.
A hullámok Annabeth lábát nyaldosták, és segítettek pihenni neki, de még mindig érezte annak a mellékhatásait, hogy megküzdött Szerápisszal - egyfajta zümmögést teljes testében, mintha villákkal szurkálnák.
- Egy nevet emlegettél. - Emlékezett vissza. - Setne?
Sadie megvakarta az orrát.
- Hosszú történet. Gonosz mágus, aki visszatért a halálból.
- Ó, én aztán igazán gyűlölöm, amikor gonoszok térnek vissza a halálból. Azt is mondtad... hogy te engedted szabadon?
- Hát, a bátyámnak és nekem szükségem volt a segítségére. Abban az időben nem volt más választási lehetőségünk. Mindegy is, a lényeg az, hogy Setne elszökött Thoth Könyvével egyetemben, ami a világ legveszélyesebb varázslatait tartalmazza.
- És Setne azt használta Szerápisz felélesztéséhez.
- Hát, az tűnik a legvalószínűbbnek. - Sadie megvonta a vállát. - Az a krokodil szörnyeteg, amit a bátyám és a pasid győztek le nemrégiben, Szobek Fia... Nem lennék meglepve, ha az is Setne egyik kísérlete lett volna. Görög és egyiptomi mágiát próbál kombinálni.
Ez után a nap után Annabeth semmi másra nem vágyott, minthogy újra fejébe nyomja láthatatlanná tevő sapkáját, bebújjon egy lyukba, és az idők végezetéig aludjon. Már most is épp elégszer mentette meg a világot. Nem akart egy újabb potenciális fenyegetésen gondolkodni. De nem hagyhatta figyelmen kívül. Végighúzta ujját Yankees baseballsapkája szélén, és elmerengett azon, miért adta ma vissza neki az anyja - és állította vissza mágiáját.
Mintha Athéné egy üzenetet küldött volna neki: Mindig jönnek majd olyan fenyegetések, amik túl erősek ahhoz, hogy szemtől szemben kiállj velük. Még nem végeztél a lopakodással. Óvatosan kell eljárnod.
- Setne istenné akar válni. - Mondta Annabeth.
A víz felől fújó szél hirtelen hidegebbé vált. Egyre kevésbé hordozta magával a friss tenger illatát, mindinkább lángoló romhalmokéra emlékeztetett.
- Egy isten... - Sadie megborzongott. - Az a nyápic kisöreg ágyékkötőben, Elvis-frizurával. Milyen szörnyűséges gondolat.
Annabeth megpróbálta elképzelni a személyt, akit Sadie lefestett. Aztán úgy döntött, mégsem kéne.
- Ha Setne célja a halhatatlanság... - Mondta Annabeth. - Akkor Szerápisz feltámasztása nem az utolsó trükkje volt.
Sadie örömtelenül kacagott.
- Ó, dehogy. Most csak játszik velünk. Szobek fia... most meg Szerápisz. Szinte biztos vagyok benne, hogy Setne ötlötte ki mindkettőt, hogy megnézze mi történik, hogy a félistenek és a mágusok hogyan reagálnak rá. Kipróbálja új mágikus képességeit, és a mi határainkat, mielőtt még valami igazán nagyot csinálna.
- Nem sikerülhet neki. - Mondta Annabeth reménykedve. - Senki sem teheti magát istenné egy varázslattal.
Azonban Sadie arckifejezése nem nyugtatta meg.
- Remélem, hogy igazad van. Mert lesz egy olyan isten, aki képes bánni mind a görög, mind az egyiptomi mágiával, aki képes mindkét világ fölött uralkodni... El sem tudom képzelni.
Annabeth gyomra összecsavarodott, mintha egy újfajta jógapozíciót próbálna épp ki. Bármiféle háborúban a jó tervezés fontosabb a nyers erőnél. Ha Setne rendezte meg Percy és Carter csatáját azzal a krokodillal, ha ő indította el Szerápisz felemelkedését, hogy Sadie és Annabeth megmérkőzzön vele... Egy olyan ellenfél, aki ilyen pontosan tud tervezni, nehezen lesz legyőzhető.
Annabeth belefúrta lábfejét a homokba.
- Szerápisz mondott még valamit, mielőtt eltűnt - soha nem szerezhetitek meg a koronát. Azt hittem, metaforikusan érti. Aztán visszaemlékeztem, mit mondott I. Ptolemaioszról, aki szintén megpróbált istenné válni...
- A halhatatlanság koronája. - Emlékezett vissza Sadie. - Talán egy pschent.
Annabeth összeráncolta homlokát.
- Nem ismerem ezt a szót. Shent?
Sadie elbetűzte.
- Egy egyiptomi korona, hasonlóan néz ki, mint egy bowling bábu. Nem a legdivatosabb, de egy pschent belefektette mágikus erejét a fáraóba. Ha Setne megpróbálja újracsinálni az öreg királyok istent-teremtő mágikus erejét, akkor felteszek öt fontot és egy tányérnyit Nagyi megégett sütijéből arra, hogy Ptolemaiosz Koronáját akarja megtalálni.
Annabeth úgy döntött nem kell állnia a fogadást.
- Meg kell őt állítanunk.
- Rendben. - Sadie kortyolt egyet Ribenájából. - Visszamegyek a Brooklyn Házba. Miután felpofozom a bátyámat, mert nem volt hajlandó elmondani a tiféle félistenekről semmit, rá fogok venni mindenkit, hogy nézzen utána Ptolemaiosznak, azt meglátjuk, mit tudunk meg róla. Talán a koronája egy múzeumban csücsül valahol. - Sadie csücsörített. - Bár igaz, ami igaz, utálom a múzeumokat.
Annabeth ujjaival a homokban játszott. Igazán nem is gondolt rá, de lerajzolta Ízisz hieroglifa szimbólumát, a tyet-et.
- Én is végzek majd némi kutatómunkát. A barátaim a Hekaté Kabinban talán tudnak valamit Ptolemaiosz mágiájáról. Vagy talán rávehetem anyát, hogy adjon tanácsot.
Az anyáról való gondolkozás kényelmetlenül érintette.
Ma Szerápisz kis híján elpusztította Sadie-t és Annabeth-t. Azzal fenyegette őket, hogy kapuként fogja testüket felhasználni ahhoz, hogy Athénét és Íziszt a végzetükbe hurcolja.
Sadie szemei is viharosak voltak, mintha ő is ugyanerre gondolna.
- Nem hagyhatjuk, hogy Setne tovább kísérletezzen. Szét fogja szakítani a világunkat. Meg kell találnunk azt a koronát, vagy...
Sadie felpillantott az égre, és hangja elhalt.
- Áh, itt is van a fuvarom.
Annabeth megfordult. Egy pillanat erejéig azt hitte, hogy az Argo II ereszkedik épp alá a felhőkből, de ez egy másik típusú repülő hajó volt - egy kisebb, egyiptomi nádból font bárka, festett szemekkel a hajóorrban és egy egyszerű, fehér vitorlával, amire a tyet szimbólumot festették.
Gyengéden leszállt a part szélére.
Sadie felállt, és leporolta a homokot magáról.
- Hazavigyelek?
Annabeth megpróbálta elképzelni, ahogy ez a hajó földet ér a Félvér Táborban.
- Öö, rendben van minden. Haza tudok menni egyedül is.
- Alkalmazkodj. - Sadie átvetette vállán zsákját, majd felsegítette Annabeth-t. - Azt mondtad, hogy Carter rajzolt egy hieroglifát a pasid tenyerébe. Ez mind nagyon szép és jó, de azért szeretnék veled közvetlen kapcsolatban lenni.
Annabeth elmosolyodott.
- Igazad van. A fiúkban nem lehet megbízni kommunikáció terén.
Megadták egymásnak telefonszámaikat.
- Csak ne hívj olyankor, ha nem sürgős. - Figyelmeztette Annabeth. - A mobilok vonzzák a szörnyeket.
Sadie meglepettnek tűnt.
- Tényleg? Nem vettem észre. Akkor azt hiszem, nem küldözgethetek neked vicces selfie-ket Instagramon.
- Hát, tényleg ne.
- Akkor legközelebbi viszontlátásra. - Sadie Annabeth köré fonta karjait.
Annabeth-t egy kicsit meglepte, hogy megölelte egy lány, akit alighogy megismert - egy lány, aki akár veszélyes ellenfélként is láthatta volna Annabeth-t. De a gesztustól felvidult. Az ilyen élet-vagy-halál szituációkban, Annabeth már rég megtanulta, egyszerűen lehet jó barátokra szert tenni.
Megszorította Sadie vállait.
- Maradj biztonságban.
- Sajnos ez csak ritkán jön össze. - Sadie bemászott hajójába, és kilökte magát a tengerre. Köd emelkedett fel a semmiből, és megvastagodott a hajó körül. Mire felszállt, Sadie Kane eltűnt.
Annabeth kibámult az üres óceánra. A Ködön és a Duaton gondolkodott, és azon, hogy hogyan is kötődtek egymáshoz.
De leginkább Szerápisz Pálcáján gondolkodott, és azon a vonyításon, amit a fekete kutyus azután hallatott, hogy beledöfte a tőrét.
- Az nem az én jövőm volt, amit elpusztítottam. - Nyugtatgatta magát. - A saját jövőmet én írom.
De valahol máshol egy mágusnak, kinek neve Setne, más ötletei voltak. Ha Annabeth meg akarta állítani őt, akkor terveket kellett készítenie.
Annabeth megfordult, és Keletnek fordult, majd megkezdte hosszú útját vissza a Félvér Táborba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése